Áder János: államfői esküm kötelez

Áder János államfőként kiemelt figyelmet szentel majd annak, hogy életünkben mindinkább polgárjogot nyerjen egymás sikereinek és teljesítményének elismerése, ragaszkodik az alkotmány által rá rótt jogok és kötelezettségek maradéktalan betartásához, és minden olyan kérdésben, amiben szükséges az egyeztetés, a parlamenti pártok véleményét is meghallgatja. Magyarország ötödik, szerdán megválasztott köztársasági elnöke az MTI-nek adott interjújában beszélt arról is, bár van szándék benne a közállapotok jobbítására, ez semmiképp sem jelenti azt, hogy bármilyen formában be akarna avatkozni a pártok, az Országgyűlés vagy a kormányzat felelősségi körébe tartozó munkába.

Áder János elmondta: váratlanul érte, amikor a korábbi államfő lemondása után őt jelölték köztársasági elnöknek, hiszen három éve az Európai Unió parlamentjében dolgozott, és a jövőjét is így tervezte. Nem kevés fejtörést okozott számára az olyan - elsősorban személyes - szempontoknak az átgondolása, mint gyermekei iskolai kötöttségei, uniós munkatársai sorsa, a megkezdett ügyek lezárása - sorolta. Hozzátette: jól esett számára, hogy már a jelölés elfogadása előtt is rengeteg támogatást és biztatást kapott.

 

Igaz, olyan is volt, aki azt gondolta, ilyen felkérés esetén tulajdonképpen mérlegelési lehetőségem sincs - folytatta, jelezve: őt ugyanakkor "más fából faragták", nem az a fajta ember, aki alapos megfontolás nélkül képes lenne igent mondani arra, hogy Magyarország köztársasági elnökévé jelöljék. Azzal kapcsolatban, hogy szerdán a parlamentben, első elnöki beszédében miért a tiszteletet és a teljesítményt tartotta fontosnak hangsúlyozni, Áder János azt mondta: Brüsszelből hazatérve úgy látja, régi adósságunk, hogy a közgondolkodásban végre méltó helyre kerüljön a teljesítmény elismerése.

 

Ezért is mondtam, hogy ha államfői megbízatásom öt éve alatt bármit is tehetek ezért, szívesen teszem - fogalmazott. Szerinte a tisztességgel boldogulni akaró emberek, családok, vállalkozások becsülettel küzdenek nap mint nap, ez tartja meg az országot. Ezért is különös számára - fűzte hozzá -, hogy miért nem egymás teljesítményének elismerése és megbecsülése jelenti az egyik legfontosabb igazodási pontot. Hiszen ha a "mindennapok sokmilliónyi részteljesítményét a magyar embereket szorosan összekötő közösségi élményként sikerülne megélnünk, akkor mindannyian erősebbek lennénk, és még vitáinkat is értelmesebb keretekbe tudnánk szorítani" - érvelt.

 

Rámutatott: a mások teljesítménye iránti több tisztelet a saját teljesítményünk jobb megbecsülését eredményezné, ami áttételesen az ország versenyképességére is kihatna. Ha a teljesítményben követendő példát látnánk, akkor nyilván mások sikerei azoknak is önbizalmat és mintát adhatnának, akik keresik még a boldogulásuk útját - hívta fel a figyelmet. Mint mondta, köztársasági elnökként egyedül ezért talán keveset tehet, de ha lesznek szövetségesei, már jóval többet. A maga részéről - hangsúlyozta - minden tisztességgel boldogulni akaró magyar embert éppúgy természetes szövetségesének tekint ebben, mint a médiát, a politikai pártokat, a kormányt, a civil szervezeteket, vagy az egyházakat, de ez nem jelenti azt, hogy bármilyen formában be akarna avatkozni a pártok, az Országgyűlés vagy a kormányzat felelősségi körébe tartozó munkába.

 

A pártpolitikusságát érintő ellenzéki kritikákkal összefüggésben úgy értékelte, közel negyedszázados - magyarországi és uniós - politikusi tapasztalata sokkal inkább segíti abban, hogy köztársasági elnöki megbízatását jól lássa el, mintsem hogy ez hátrányt jelentene. Úgy érvelt: magát az államfői tisztséget az alkotmány is politikai megbízatásként definiálja, ebből pedig logikusan következik, hogy egy politikai tisztséget politikus is betölthet. "És ha ez így van, az a politikus, akit felkérnek és megválasztanak erre a tisztségre, nem érkezhet a Holdról vagy a Marsról, csakis a magyar politikai élet erőteréből" - fűzte hozzá.

 

Államfői szerepfelfogása kapcsán Áder János rögzítette: az alaptörvény világosan körülírja az államfői megbízatás közjogi kereteit és meggyőződése, hogy a köztársasági elnök csak akkor nyújthat a politikai nemzet és a közjó szempontjából is méltányolható teljesítményt, ha maradéktalanul teljesíti azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyeket az alkotmány rá ró. "Az államfő a törvényesség őre, és ebben minden benne van. Esküm szövege is arra kötelez, hogy a jogszabályokat megtartsam és másokkal is megtartassam" - összegzett. "Ha száz kifogástalan törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni. Ha pedig száz rosszat, hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni" - tette egyértelművé, mit jelent majd ez a gyakorlatban.

 

Áder János nem zárja ki, hogy él majd országgyűlési felszólalási jogával, de - mondta -, azt majd az élet dönti el, lesz-e olyan kérdés, helyzet, politikai igény, hogy a köztársasági elnök megszólaljon. Valószínűleg Sólyom László sem tervezte el előre, hogy egyszer majd meg kell szólalnia, mint tette ezt az őszödi beszéddel kapcsolatban, de az élet kikényszerítette az elnöki állásfoglalást - hozott példát egyik elődjétől, hozzátéve, hogy az ilyen, szélsőséges helyzeteket leszámítva is lehetnek olyan kérdések, amelyekre az államfőnek érdemes ráirányítania a figyelmet, amelyeket érdemes a közbeszéd tárgyává tenni. Arra a kérdésre, hogy tervez-e parlamenti pártokkal konzultációt, azt válaszolta: minden olyan kérdésben, amelyben szükségesnek tartja kikérni és meghallgatni a véleményüket, számítani fog rájuk, így a kiemelt jelentőségű személyi javaslatoknál is ezt a hagyományt folytatja.

 

Egyelőre nem tudta megmondani, mikor költözik be az elnöki rezidenciába, amelyet a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvény jelöl ki az államfő kötelező lakhelyéül. Jelezte, hogy a költözésig még sok más családi kérdés megoldása vár rájuk. A V4-ek találkozójáról való távolmaradása kapcsán Áder János emlékeztetett arra, még nem Magyarország beiktatott köztársasági elnöke, még nincs alkotmányos lehetősége elnöki jogai gyakorlására, így az ország hivatalos képviseletére sincs módja május 10-éig, hivatalba lépése napjáig. Geréb Ágnes kegyelmi kérvénye kapcsán azt mondta, felelőtlenségnek tartaná, ha beiktatása előtt véleményt formálna róla.

 

A megválasztott köztársasági elnök az MTI-nek adott interjúja zárásaként beszélt arról is, nem lenne elégedett magával, ha gyermekei és felesége szemében államfőként helytállva épp családfőként vallana szégyent és gyerekkori szenvedélyéről, a horgászatról sem fog lemondani. "Számomra mindig megmaradnak azok a határok, amelyeket nem vagyok hajlandó átlépni csak azért, mert sorsom bármilyen fontos, felelősségteljes és tiszteletre méltó közjogi tisztségbe emelt" - rögzítette Áder János.

Kéknyelv-betegséget mutatottak ki Somogy vármegyében - veszélyes?

Kéknyelv betegség jelenlétét mutatták ki egy Somogy vármegyei szarvasmarha-telepről származó mintákból; a telepen azonnal megfigyelési zárlatot rendelt el az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján.
2025. 09. 12. 01:30
Megosztás:

Albérlet árak 2025 augusztus - mi történik?

Lassult a drágulás üteme az albérletpiacon: augusztusban országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékkal nőttek a bérleti díjak, ami háromhavi mélypontot jelent. Éves szinten ugyanakkor országosan 7,5, Budapesten pedig 7,2 százalékos volt a drágulás. Szeptember elején a kiadó lakások átlagos bérleti díja 260 ezer forintot tett ki, viszont ismét három olyan kerület van, ahol 200 ezer forint alatt maradtak az átlagértékek. A bérlőjelölteknek kedvez, hogy rekordszélessé vált a választék: szeptember elején 18,1 ezer kiadó lakás és ház közül válogathattak a bérlők, ilyen bőséges kínálatra legutóbb 2021 nyarán volt példa.
2025. 09. 12. 01:00
Megosztás:

Mi történt Amerikában? Mi ez az inflációs adat?

Augusztusában 2,9%-ra gyorsult az éves infláció az Egyesült Államokban, ami megfelelt az előzetes várakozásoknak.
2025. 09. 12. 00:30
Megosztás:

Parabolikus növekedés előtt a Bitcoin Hyper

Új nap, újabb lépés a Bitcoin új csúcsa felé. Miután a hétvégén és a hét elején is fokozatosan emelkedett, az árfolyam elérte a 114 000 dollárt. Nagy esemény van a láthatáron, hiszen a befektetők már javában készülnek a jövő heti FOMC kamatdöntésre.
2025. 09. 12. 00:01
Megosztás:

Bóka János: az Európai Bíróság ítélete nem akadályozza a paksi bővítést

Az Európai Bíróság csütörtökön közzétett ítélete az Európai Bizottság egy korábbi határozatát semmisítette meg, Magyarország részéről nem állapított meg jogsértést, így semmilyen akadálya nincs annak, hogy a Paks2 beruházás folytatódjon - mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
2025. 09. 11. 23:30
Megosztás:

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését – közölte az MTI-vel szerdán a MÁV.
2025. 09. 11. 23:00
Megosztás:

Új ipari csarnokot építenek Újkígyóson

Új ipari csarnokot építenek a Békés vármegyei Újkígyóson 225 millió forint uniós támogatásból.
2025. 09. 11. 22:30
Megosztás:

Lassult az éves infláció Oroszországban

Oroszországban lassult az éves infláció augusztusban, havi összevetésben pedig defláció volt a statisztikai hivatal adatai szerint.
2025. 09. 11. 22:00
Megosztás:

Nagy István: megalakult az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Megalakult az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum az ágazati szereplők részvételével, hogy megfelelő szakmai alapot teremtsen az erdők túlélésének biztosítására - mondta az agrárminiszter csütörtökön, a Pilisi Parkerdő Zrt., Szentendrei Erdészetének pomázi erdőrészleténél, az Újszülöttek erdejében.
2025. 09. 11. 21:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Avalanche – mi mozgatja az AVAX árfolyamát?

Az Avalanche (AVAX) árfolyama az utóbbi időben jelentős mozgásokat mutat – de mi áll a háttérben? Elemzésünkben összeszedtük azokat a főbb híreket, bejelentéseket, piaci és szabályozási eseményeket, amelyek erősen hatnak az AVAX értékére, valamint feltárjuk, mi lehet a következő katalizátor.
2025. 09. 11. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 09. 11. 20:30
Megosztás:

Az infláció nem okoz fejtörést az EKB-nak

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően 2,00%-on hagyta a betéti rátát.
2025. 09. 11. 20:00
Megosztás:

Magyarország visszanyerte a ragadós száj- és körömfájás betegségtől való mentességét

Magyarország sikeresen megfékezte a kormány intézkedéseinek köszönhetően a ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegséget, ennek eredményeként az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) szeptember 10-i hatállyal visszaállította Magyarország hivatalos mentes státuszát - jelentette be csütörtöki közleményében Nagy István agrárminiszter.
2025. 09. 11. 19:30
Megosztás:

Két új automatizált hulladékfeldolgozó gépsort létesít az ALTEO Csoport

Megháromszorozza DRS hulladékfeldolgozási-kapacitását az ALTEO Csoport azzal a két új, automatizált gépsorral, melyek várhatóan 2026 első negyedévében kerülnek majd átadásra. A két újabb beruházás révén Kelet-Magyarország és Budapest régió kötelező visszaváltási rendszeréből származó fém italosdoboz és PET palack hulladék jelentős részét a FE-GROUP INVEST Zrt., az ALTEO leányvállalata kezeli majd.
2025. 09. 11. 19:00
Megosztás:

1,2 milliárd XRP egy nap alatt: Mi áll a kriptovilág újabb nagymozgása mögött?

A kriptopiac újra felbolydult, méghozzá nem is akármi miatt: több mint 1,2 milliárd darab XRP token került a tőzsdékre mindössze 24 óra leforgása alatt. A szektor figyelme most az XRP-re irányul, különösen miután a Binance – a világ legnagyobb kriptotőzsdéje – egyedül 610 millió XRP-t csatornázott be saját tartalékába. Ez a mozgolódás sokak szerint a következő árfolyam-emelkedés előszelét is jelentheti. De mi történik pontosan?
2025. 09. 11. 18:30
Megosztás:

Bitcoin kripto hírek: bálnák mozdulnak és 65 000 BTC felhalmozása zajlik

Bálnák mozdulnak: 65 000 BTC felhalmozása egy hét alatt új korszakot jelez a Bitcoin piacán. A Bitcoin piac újra éledezik, és nem akárkik miatt: a közepes méretű „kriptobálnák” az elmúlt héten elképesztő mennyiségű, 65 000 BTC-t vásároltak fel – ez a lépés nemcsak trendet jelez, hanem potenciálisan erőteljes árfolyammozgásokat is előrevetít. Mi áll a színfalak mögött, és mit jelent ez a piac egészére nézve?
2025. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Hibákat és hiányosságokat találtak több kisállat-kereskedésben

Kisállat-kereskedéseket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); azonnali hatósági intézkedést indokló problémát nem találtak, azonban két üzlettel szemben eljárást indítottak állatgyógyászati készítmények engedély nélküli forgalmazása miatt, 10 kereskedésben pedig egyéb hibák és hiányosságok miatt intézkedtek - közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.
2025. 09. 11. 17:30
Megosztás:

Hétfőnként indultak a magyarok Horvátország felé

Vir volt az idei nyári főszezon abszolút sztárja a Horvátországba utazó magyarok körében a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A vendégek jellemzően az utazás előtt legalább 3 hónappal foglalták le szállásukat nyaralásukhoz, és a legtöbben hétfői napon érkeztek. A legkeresettebb úti célokban nem volt vita: Vir mellett Crikvenica és Selce volt idén a legvonzóbb desztináció. A családok többsége 370 ezer forintnál többet, a párok zöme 70–270 ezer forintot költött szállásra a portál adatai szerint.
2025. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Az Auchan és a Tesco is kedvezményeket ad a nyugdíjas utalványok beváltásánál

Az Auchan és a Tesco is kedvezményeket ad a nyugdíjas élelmiszer-utalványok beváltásánál - közölték az áruházláncok az MTI-vel.
2025. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2025. 09. 11. 16:00
Megosztás: