Adóellenőrzésekre kell számítani - 40 milliárdnyi ÁFA hiányzik

Az év utolsó negyedévében fokozott ellenőrzésekre számíthatnak az adóalanyok, mivel az adóhatóság az áfaellenőrzések révén a tervezetthez képest 40 milliárd forint többletbevételt kíván elérni; főként az áfalevonási jog gyakorlását, az egyenes és fordított adózás helyes alkalmazását, a láncügyleteket, illetve a közösségen belüli értékesítéseket fogják kiemelten vizsgálni a revizorok - derül ki a Deloitte hírleveléből.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember 6-án Lovasberényben, a kormány kétnapos kihelyezett ülése után jelentette be, hogy növelik az adóbeszedés hatékonyságát, amiből 40 milliárd forintos többlet áfabevételre számítanak, a kormány részben ezzel kívánja "befoltozni" az idei büdzsében - a vártnál alacsonyabb gazdasági növekedés miatt - keletkező mintegy százmilliárdos hiányt.

 

A Deloitte hírlevele ismerteti: a kitűzött célt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elsősorban az áfaellenőrzések gyakoriságának és hatékonyságának növelésével szándékozik elérni, ami további adminisztrációs terhet és fizetési kötelezettséget róhat az adóalanyokra. A fokozott adóhatósági ellenőrzés indoka abban keresendő, hogy 2011 szeptemberéig a költségvetési törvényben meghatározott áfabevételnek csupán az 55 százaléka folyt be. A NAV az arány javítása érdekében elsősorban formai és tartalmi szempontok figyelembe vétele mellett az adóalanyok számlázási gyakorlatát, illetve az értékesítési láncokat, és azok áfakezelését kívánja fokozottan górcső alá venni.

 

"Tapasztalataink alapján arra számítunk, hogy az adóhatóság főként az áfalevonási jog gyakorlását, az egyenes és fordított adózás helyes alkalmazását, a láncügyleteket, illetve a közösségen belüli értékesítéseket fogja kiemelten vizsgálni. Várakozásaink szerint a fokozottabb ellenőrzések miatt gyakoribbá fog válni, hogy az adóhatósági határozatok bírósági felülvizsgálatát kell kérni. Ezért is tartjuk kiemelten fontosnak, hogy már az adóhatósági jegyzőkönyv elkészülte előtt törekedjünk lezárni az adóhatóság számára megnyugtató módon minden vitatott kérdést a megfelelő szakmai érvek és az azokat alátámasztó korábbi állásfoglalások, bírósági határozatok bemutatásával" - írja a Deloitte hírlevelében.

A BlackRock Bitcoin és Ethereum eladásban van - tudnak valamit?

A BlackRock újra elad: közel 300 millió dollárnyi BTC-t és ETH-t mozdítottak meg – jön az árzuhanás?
2025. 09. 10. 13:00
Megosztás:

Új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD

Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel - jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.
2025. 09. 10. 12:30
Megosztás:

Megugrott a személyi kölcsönök piaca – már 15 millió forint is lehet maximális hitelkeretet

A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az első félévben több mint 40 százalékos volt a bővülés ebben a szegmensben. A megemelt igényelhető hitelösszeget részben az is magyarázza, hogy a 3%-os lakáshitelt felvevők valószínűleg átalakítják, felújítják a megvásárolt ingatlant, amelyhez személyi kölcsönre is szükségük lehet.
2025. 09. 10. 12:00
Megosztás:

Nem rúghatja ki Trump a Fed-kormányzót

Egy szövetségi bíró átmenetileg megakadályozta Donald Trumpot, hogy elbocsássa Lisa Cookot, a Fed kormányzóját, mivel a kinevezésének visszavonását megtámadó per még folyamatban van.
2025. 09. 10. 11:30
Megosztás:

Vadveszély a magyar utakon – casco nélkül milliós kár érheti az autósokat

Az állatoknak a párzási időszakban megváltozó viselkedése miatt az elmúlt hetekben ismét megnőtt a vadbalesetek száma - figyelmeztet szerdai közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025. 09. 10. 11:00
Megosztás:

Megállt a fejlett piaci hozamok esése; erősödött a dollár az euróval szemben

Az USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala minden idők legnagyobb revízióját hajtotta végre, de a jelentősen negatív munkapiaci korrekció ellenére megállt a globális hozamesés, a tízéves amerikai hozam az öthavi mélypontról közel 5 bázispontos emelkedéssel 4,1% közelébe korrigált.
2025. 09. 10. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a vezető Wall Street-i indexek

Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek szerdán. A nem mezőgazdasági álláshelyek számának szokásos éves revíziója során az eddig ismerthez képest jelentősen csökkent a havi átlagos létszámnövekedés: 2024 áprilisa és 2025 márciusa között a havi átlag 147 000 fős emelkedést 71 000-re mérsékelte USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala.
2025. 09. 10. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb európai indexek a francia politikai bizonytalanság közepette, amely során hétfőn az eddig kisebbségben kormányzó Francois Bayrou miniszterelnök elvesztette a bizalmi szavazást és lemondott, miután nem sikerült többséget szereznie a hiány csökkentését célzó 2026-os költségvetéshez.
2025. 09. 10. 09:30
Megosztás:

Magyar-szerb katasztrófavédelmi projekt indult uniós támogatással

A kockázatmegelőzést és a katasztrófavédelem összehangolt működését segítő projekt indult uniós támogatással, a kezdeményezésnek köszönhetően a határ vajdasági és magyarországi oldalán is megvalósulnak egymást kiegészítő fejlesztések - tájékoztatta a mórahalmi önkormányzat az MTI-t.
2025. 09. 10. 09:00
Megosztás:

Erre használják a magyarok az AI-t a munkahelyeken

A lakosság 36 százaléka használja a mesterséges intelligenciát (AI) legalább közepes gyakorisággal munkája során, a legtöbben (58 százalék) információkeresésre, kutatómunkára - közölte a GKI Gazdaságkutató legfrissebb reprezentatív felmérése alapján az MTI-vel.
2025. 09. 10. 08:30
Megosztás:

Megint nőtt a 400 leggazdagabb amerikai vagyona, tippelj, kinek van a legtöbb!

A 400 leggazdagabb amerikai vagyona elérte a rekordot jelentő 6600 milliárd dollárt, Elon Musk továbbra is a lista élén áll - számolt be a Forbes magazin.
2025. 09. 10. 08:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 10. 07:30
Megosztás:

Ritmusváltás előtt a magyar intermodális forgalom – jönnek a konténerek, robbanás előtt a félpótkocsik vasúti fuvarozása

Új szakaszba lépett a magyar intermodális piac: a tengeri konténerforgalom ugrásszerűen nőtt, a félpótkocsik vasúti fuvarozása dinamikusan bővül, miközben az új EKR-szabályozás hosszú távú támogatási keretet biztosít a zöld átálláshoz. A folyamatok irányát és lehetőségeit a szakma októberben közösen vitatja meg az 5. Kelet-Európai Intermodális Konferencián.
2025. 09. 10. 07:00
Megosztás:

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.
2025. 09. 10. 06:30
Megosztás:

Fiatal flottával csökkenti drasztikusan a meghibásodások számát a Waberers

Látványos eredményeket hozott a Waberer’s Csoport flottamegújítási programja: 2022-höz képest több mint 60 százalékkal csökkent a meghibásodások száma és az ezekből adódó költség, köszönhetően a fiatalabb járműparknak és a legmodernebb biztonsági rendszereknek, valamint a 40 éve működő saját szervizbázis szakmai hátterének. A vállalat ezzel nemcsak az üzembiztonságot növeli, hanem a fenntartható működés irányába is fontos lépést tett.
2025. 09. 10. 06:00
Megosztás:

Nem változott az infláció augusztusban

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzus is ezt várta. Az előző hónaphoz képest nem változtak az árak, szintén várt szerint. Az éves maginfláció a júniusi 4,0%-ról 3,9%-ra mérséklődött, ami 4 éve nem látott alacsony szintet jelent.
2025. 09. 10. 05:30
Megosztás:

Siófok volt a legnépszerűbb nyári úti cél, hónapok közül pedig augusztus a nyár nyertese

Nem történt trónfosztás: a belföldi nyaralók körében idén is Siófok bizonyult a legnépszerűbb nyári úti célnak a Szallas.hu adatai szerint. A toplista második helyére Budapest, a harmadikra Eger került. A Balaton térsége a foglalások harmadát adta, megelőzve Észak-Magyarországot és a Dél-Alföldet. A nyár csúcsidőszaka - trendszerűen - augusztus volt, amely a foglalások több mint 40 százalékát hozta. A SZÉP-kártya használata a főszezonban is jelentős volt.
2025. 09. 10. 05:00
Megosztás:

Komoly stresszt jelentenek a választások az önkormányzatoknak

Magyarországon az országgyűlési választások részvételi aránya az EU felső harmadában van, tehát működnek az erre szolgáló mechanizmusok. Ugyanakkor a választások lebonyolításának jelentős hányadáért felelős önkormányzatokat ezek az események mindig komoly kihívások elé állítják, különösen a kommunikáció és a toborzás tekintetében ‒ mutatott rá Czinger Erik, az okos önkormányzati hálózatokat üzemeltető Munipolis hazai vezetője.
2025. 09. 10. 04:00
Megosztás:

Bírósági eljárás indul a spanyol legfőbb ügyész ellen

Spanyolországban példátlan módon bírósági eljárás indul a legfőbb ügyész ellen az igazságszolgáltatással összefüggő titok megsértése miatt - közölte a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
2025. 09. 10. 03:00
Megosztás:

Újabb lendületben a Dogecoin – közeleghet az első DOGE ETF?

A Dogecoin (DOGE) ismét emelkedő pályán mozog: kedden délután 2:30-kor az árfolyam 1%-kal volt magasabban, miközben a két vezető kriptovaluta, a Bitcoin és az Ethereum egyaránt közel 1%-os mínuszban állt. A népszerű mémcoin így az elmúlt hét napban már közel 14%-os pluszt ért el, ezzel a top 10 piaci kapitalizációjú token közül a legerősebb teljesítményt nyújtva.
2025. 09. 10. 02:30
Megosztás: