Adótörvények - Benyújtották a jövő évi javaslatot

Benyújtotta a kormány a jövő évi adótörvények javaslatát csütörtökön az Országgyűlésnek. Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tartalmazza, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa 15 százalékra, a sertés tőkehúsok áfája 5 százalékra csökken 2016-ban, és mérséklődik a bankadó is.

Az szja-törvény módosításával változatlanul érvényre jut az a 2014-ben elfogadott szabály, amely szerint a két eltartott után érvényesíthető családi kedvezmény mértéke adóban kifejezve 2016-tól kezdődően négy év alatt fokozatosan a duplájára, havi 10 ezer forintról havi 20 ezer forintra nő - áll az előterjesztés indoklásában.

 

A javaslat az indoklásban felidézi: 2014. január 1-től az élő-, valamint egész- és félsertés áfakulcsa 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött, "jelentősen növelve ezzel a hazai feldolgozók versenyképességét". Annak érdekében, hogy az adókulcscsökkentés pozitív hatásai - többek között a feketegazdaság visszaszorulása - az egész termékpályán megjelenjenek, 2016. január 1-jétől indokolt a sertés tőkehúsok értékesítését is a kedvezményes, 5 százalékos adómérték alá sorolni - áll az előterjesztésben.

 

A magyar kormány és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) között február 9-én aláírt megállapodásnak megfelelően a bankadó felső kulcsa a hitelintézetek esetén az adóalap 50 milliárd forintot meghaladó része után 2016-ban 0,53 százalékról 0,31 százalékra, 2017-ben és 2018-ban 0,21 százalékra csökken. "2019-től az adókulcs az uniós normáknak megfelelő arányú lesz" - áll a törvényjavaslatban. További változás 2016-tól, hogy a hitelintézetek az adóalapot nem a 2009. évi, hanem a 2014. évi mérlegfőösszeg alapján állapítják meg - teszi hozzá az előterjesztés. A Javaslat szerint a fizetendő különadó összege nem haladhatja meg a 2015. adóév vonatkozásában fizetett (fizetendő) bankadó összegét a 2016-2018. időszakra.

 

A javaslat szerint a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulása állandó közteherré alakul át. A javaslat emellett lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok adóelőnyt biztosítsanak azoknak a háziorvosoknak, akik megfelelnek két együttes feltételnek: összes árbevételük legalább 80 százaléka származik a háziorvosi tevékenységből, és adóalapjuk nem haladja meg a 10 millió forintot.

 

Az előterjesztés szerint az új nyomvonalon létesített közművezeték és a nagy (100Mbps) sebességű, szélessávú internet-szolgáltatás nyújtására alkalmas vezetékek után csak az üzembe helyezést követő hatodik év első napjától kell közműadót fizetni, vagyis az ilyen vezeték után a létesítéstől számított 5 évig nem kell adózni, függetlenül a létesítés helyszínétől és a vezeték típusától.

"Az adóztatás tapasztalatai arra világítottak rá, hogy az új nyomvonalon létesítendő közművezetékek, különösen a hírközlési vezetékek létesítését, valamint a meglévő hírközlési vezetékek fejlesztését adott esetben hátrányosan befolyásolja az adófizetési kötelezettség" - áll az indoklásban.

 

A javaslat valorizálja az első házasok kedvezménye címén a házastársak által együttesen érvényesíthető, az adóalapból levonható kedvezmény mértékét, így az adóban kifejezett kedvezmény továbbra is 5000 forint jogosultsági hónaponként.

 

A javaslat a kamatjövedelmeket terhelő adó változásával összefüggésben fogalmaz meg átmeneti rendelkezést, amely szerint a 2016. január 1-jétől hatályos 15 százalékos mérték a 2016. január 1-jét követően megszolgált kamatjövedelmekre alkalmazható.

 

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény módosításával olyan kedvezményt vezet be a javaslat, amely szerint a tárgyévi adózás előtti eredménynek a megelőző adóév adózás előtti eredményét meghaladó része után az adót nem a tárgyévben, hanem a következő két adóév során kell megfizetni. A növekedési adóhitel tehát javítja a kedvezményezetti körbe eső vállalkozások likviditását, ezzel segítve fejlődésüket - áll az indoklásban.

 

A javaslat tartalmazza az egészségügyi szolgáltatási járulék inflációt követő mértékben történő emelését. Az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 6930 forintról 7050 forintra emelkedik 2016. január 1-jétől.  (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: