Aggódik az Európai Központi Bank a végtörlesztés miatt

Az Európai Központi Bank (EKB) szerint a magyar gazdaság egészét és az államháztartást is hátrányosan befolyásoló hatásokkal járhat a devizaalapú kölcsönök rögzített árfolyamú végtörlesztésének lehetőségét megteremtő törvénnyel bevezetett rendszer.

Az EKB honlapján kedden megjelent vélemény szerint a végtörlesztésről szóló törvénnyel bevezetett rendszer öt szempontból is aggályos. A Nemzetgazdasági Minisztérium felkérésére alkotott vélemény alapján a rendszer először is "a bankrendszer stabilitását jelentősen gyengítő helyzetet teremt, amely egyben valószínűleg a gazdaságra is káros átgyűrűző hatásokat fejt ki." Másodszor hátrányosan befolyásolhatja a bankok tőkepozícióját, harmadszor pedig "a bankrendszert érő azonnali kedvezőtlen pénzügyi hatáson túlmenően számos, a magyar gazdaságot kedvezőtlenül érintő külső hatás is felléphet" - áll a november 4-i keltezésű dokumentumban.

 

A lehetséges kedvezőtlen külső hatások között az EKB említi az árfolyamra gyakorolt leértékelődési nyomást, az országkockázati felár emelkedését, a belföldi kamatokat felhajtó nyomást, továbbá azt, hogy a szigorúbb hitelezési feltételek következtében tovább szűkülhet a hitelezési tevékenység és gyengébb lehet a növekedés. A "jogbizonytalanság fokozódása és az érzékelt országkockázat következtében" pedig romolhat az ország megítélése a külföldi befektetők körében.

 

Az EKB negyedik aggálya az, hogy a törvény kedvezőtlen hatást fejthet ki az államháztartásra is, ötödikként pedig egy korábbi - a devizahitel felvételét magánszemélyek számára megtiltó kormányzati intézkedésről megfogalmazott - véleményére utalva rámutatott, hogy a rendszer kérdéseket vethet fel a tőke és a fizetések szabad mozgásával, a letelepedés szabadságával vagy más uniós szabályokkal "való megfelelőség tekintetében."

 

A dokumentum szerint a minisztérium 2011. szeptember 19-én küldte meg a törvényjavaslatot az EKB-nek, anélkül, hogy sürgős eljárást kért volna vagy határidőt szabott volna meg a javaslat véleményezésre. A magyar parlament pedig ugyanezen a napon el is fogadta a törvényjavaslatot. Ezzel összefüggésben az EKB hangsúlyozta, hogy a nemzeti hatóságok rendkívüli sürgősség esetén sem mentesülnek a EKB-val folytatott konzultáció kötelezettsége alól, és elegendő időt kell biztosítaniuk az EKB véleményének figyelembevételéhez.

 

Továbbá a törvényjavaslat minden érdemi módosítását meg kell küldeni az EKB számára, hogy az intézmény a legfrissebb szöveg alapján alkothassa meg véleményét. "Emellett a törvényjavaslat elfogadását fel kellett volna függeszteni. Az EKB a hozzá konzultációra benyújtott rendelkezésekre tett észrevételei nem teszik meg nem történtté a konzultációs kötelezettség megszegését. Az EKB nagyra értékelné, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium kellőképpen megfontolná a fenti észrevételeket, és a jövőben tiszteletben tartaná az EKB-val való konzultációs kötelezettséget" - áll a dokumentumban. (MTI)

Lebuktatták a magyar ásványvizek sötét titkát

A forró nyári hónapok során magától értetődő, hogy megnő a vízfogyasztás – Magyarországon azonban ez nem csupán szezonális reakció. Az ásványvíz sokak számára napi szokássá, sőt, identitásformáló tényezővé vált. Mindez egy olyan országban történik, ahol a csapvíz minősége nemzetközi összevetésben is kivételesen jó. Mégis sokan meg vannak győződve arról, hogy a boltban megvásárolt palackos víz jobb, mint amit a saját otthonuk csapjából engednek.
2025. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjszámítás Magyarországon! Ki kap többet és ki jár rosszul?

A legutóbbi Országos Nyugdíjas Parlament által megfogalmazott javaslat szerint jelentősen, akár több tízezer forinttal is nőhetne az átlagos nyugdíjösszeg, amennyiben a magyar állam a jelenleg alkalmazott inflációkövető rendszer helyett a svájci indexálást vezetné be.
2025. 07. 19. 01:00
Megosztás:

Megérkezett végre a mém érme szezon? Szárnyal a Bonk és a Pepe!

A mém érmék robbanásszerű emelkedésbe kezdtek július harmadik hetében, és kevés az olyan kereskedő, aki veszteségben lenne. A nagyobb piaci kapitalizációval rendelkező mém érmék közül a Bonk és a Pepe teljesített legjobban, azonban a PENGU és az SPX befektetőknek sincs okuk a panaszra.
2025. 07. 19. 00:01
Megosztás:

Kedvező irányba mozdult el az amerikai lakáspiac

A kiadott építési engedélyek száma 1 millió 397 ezerre emelkedett hó /hó alapon a júniusi előzetes adatok szerint az Egyesült Államokban.
2025. 07. 18. 22:00
Megosztás:

Vártnál jobb profit az American Express-től

Az American Express a tőzsdenyitás előtt tette közzé második negyedéves gyorsjelentését.
2025. 07. 18. 21:30
Megosztás:

Csökkent a gyűlölet-bűncselekmények száma Spanyolországban

Spanyolországban tavaly az előző évhez képest 13,8 százalékkal csökkent a gyűlölet-bűncselekmények száma, amelyek mintegy fele rasszizmus és idegenellenesség miatt történt - derült ki a belügyminisztérium pénteken nyilvánosságra hozott jelentéséből.
2025. 07. 18. 21:00
Megosztás:

Az ÁKK mandátumot adott ki egy kínai devizakötvény kibocsátás megszervezésére

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére - olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
2025. 07. 18. 20:00
Megosztás:

Sugar Rush 1000 nyerőgép bemutató: Egy színes utazás az édes nyeremények világába

Ha olyan nyerőgépet keresel, amely ötvözi a látványos grafikát, izgalmas funkciókat és magas nyerési potenciált, akkor a Sugar Rush 1000 tökéletes választás lehet. A Pragmatic Play fejlesztésében készült játék egy mesés, cukorkával teli világba repíti a játékosokat, ahol klaszteres nyeremények, zuhanó tárcsák és ragadós szorzók fokozzák az élményt. Ez a nyerőgép a pörgős akciót kedvelőknek és az alkalmi játékosoknak egyaránt ideális lehet.
2025. 07. 18. 19:30
Megosztás:

Milyen különbségek vannak az Otthon Start iránt érdeklődők között az egyes vármegyékben?

„A Bankmonitor kalkulátorát használó és ott érdeklődést leadók több, mint 4 ezer személynek az adatai megvannak vármegyénkénti bontásban is. Az érdeklődők bő harmada Budapesten szeretne ingatlant vásárolni. Nem meglepő módon a fővárosban hajlandók a legtöbbet költeni a házvásárlásra, és az igényelt kölcsönösszeg is itt a legmagasabb. Ezen adatok mellett már megdöbbentő lehet, hogy nem a budapestiek feszítik ki a legjobban magukat azért, hogy megszerezzék álmaik otthonát.”
2025. 07. 18. 19:00
Megosztás:

Újabb féléves csúcson a belföldi használtautó-piac

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 466 300 személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 2,5 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 907 ezres csúcsa is.
2025. 07. 18. 18:00
Megosztás:

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt – írja közleményében a Bank360.hu. A hitel iránt érdeklődők átlagos jövedelme 12,1 százalékkal emelkedett egy év leforgása alatt, míg a személyi hitelek átlagos összege csak minimálisan növekedett az elmúlt egy évben - ez derül ki a Bank360 saját kalkulátorának keresési adataiból.
2025. 07. 18. 17:00
Megosztás:

Nagy pofonba futhatnak bele azok az Otthon Start igénylők, akik ezzel nincsenek tisztában

A BiztosDöntés.hu szakértőihez érkező kérdések alapján sokak számára kulcsfontosságú a 10 százalékos önerő lehetősége az Otthon Start hitelnél, ám van ezzel kapcsolatban egy gyakori félreértés. Ezt ugyanis a többség úgy értelmezi, hogy a lakásvásárláshoz elegendő lesz majd a vételár 10 százaléka, míg a fennmaradó részt lehet majd a 3 százalékos kamatú hitellel finanszírozni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és bizony előfordulhat majd, a vételár nem 10, hanem akár 20-30 százalékát is saját forrásból kell előteremteni. Mutatjuk, miért van ez, és miért nem mond ellent a 10 százalékos elvárásnak.
2025. 07. 18. 16:00
Megosztás:

Továbbra is túlzsúfoltak a börtönök Európában

Továbbra is növekvő túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönöket, ami a tagországok egyharmadában komoly kihívást jelent - közölte az Európa Tanács pénteken.
2025. 07. 18. 15:30
Megosztás:

Banki segítség a sikeres településfejlesztéshez

A klíma-alkalmazkodás fejlesztésétől a bölcsődebővítésig számos területen hasznosítható az a mindegy 1960 milliárd forint, ami az előttünk álló, 2027-ig tartó uniós költségvetési ciklusban, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében érkezhet Magyarországra. A sikeres pályázatokhoz elengedhetetlen a fejlesztési források lehívásában szerzett sokéves tapasztalat és a stabil pénzügyi háttér, ezért kötött partnerségi megállapodást a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) az OTP Bankkal.
2025. 07. 18. 15:00
Megosztás:

Aggodalom ellenére új csúcson az USA részvények

Lehet a Fed függetlenségén aggódni, hiszen Trump az egyik mondatával erős jelzést tesz Powell eltávolításának irányába, míg a másikkal meg határozottan cáfolja ezen szándékát.
2025. 07. 18. 14:30
Megosztás:

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteki Facebook-bejegyzésében.
2025. 07. 18. 14:00
Megosztás:

Július végén kezdődik a Körszálló újjáépítése

Július végén indul a Körszálló újjáépítése, a Market csoporthoz tartozó Market Asset Management (MAM) Zrt. beruházásában megvalósuló, 2027 végéig tartó projekt első szakasza az elavult épület bontása, amely után megkezdődhet majd a modern, fenntartható és az eredeti építészeti értékeket és formát őrző lakóépület létrehozása - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
2025. 07. 18. 13:00
Megosztás:

Észak-Macedóniában fejleszt az MTel

A Magyar Telekom makedón leányvállalata szándéknyilatkozatot írt alá a makedón kormánnyal Észak-Macedónia digitális átalakítása és fellendítése céljából.
2025. 07. 18. 12:30
Megosztás:

Újabb féléves csúcson a belföldi használtautó-piac

A magyarországi használtautó-piacon 466 300 személygépkocsi került új tulajdonoshoz az idei első félévben, ami 2,5 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban elért rekord - közölte a JóAutók.hu pénteken az MTI-vel, a DataHouse előzetes adatai alapján.
2025. 07. 18. 12:00
Megosztás:

Decemberben mondhatja ki a végszót az EKB

A Bloomberg friss elemzői felmérése szerint az EKB szeptemberben vághat legközelebb, 1,75%-ra csökkentve a betéti kamatot és 1,9%-ra vágva az alapkamatot.
2025. 07. 18. 11:30
Megosztás: