Államháztartás - megugrott a hiány augusztusban

Az államháztartás központi alrendszerének hiánya augusztusban 122 milliárd forint volt, az első nyolc hónapban a deficit 559,5 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 97,1 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

Az NGM közlése szerint ez év augusztusában a központi költségvetés 106 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 19,1 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 3,1 milliárd forintos szufficittel zártak. Tavaly augusztusban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 50,1 milliárd forint volt, 2011. január-augusztusában a deficit 1.544,6 milliárd forintot tett ki. Az NGM közleménye szerint az egyszeri tételektől megtisztított, azonos bázisú 2011. évi és 2012. évi központi alrendszerű augusztus végi hiányokat összevetve az idei a módosított előirányzat 68,8 százaléka lett, ami jóval kedvezőbb a tavalyi 85,0 százaléknál.

 

A központi költségvetés az idei első nyolc hónapban 648,5 milliárd forint hiányt halmozott fel, ami az éves előirányzat 109,2 százaléka, míg a társadalombiztosítási alapok január-augusztusi hiánya mindössze 100 millió forint, az elkülönített állami pénzalapok pedig 89,1 milliárd forintos többlettel zártak 2012 első nyolc hónapjában. A központi költségvetés augusztusi bevételei az előző év azonos hónapjához képest mintegy 52 milliárd forinttal lettek magasabbak.

 

Az adóbevételek közül az általános forgalmi adó, a jövedéki adó, a személyi jövedelemadó és az illetékbevételek haladták meg a tavalyit. Ezen túlmenően a költségvetési szervek bevételei, az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések és a kamatbevételek is nagyobb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos időszakában. A központi költségvetés augusztusi kiadásai - döntően egyedi folyamatok miatt - mintegy 141 milliárd forinttal voltak magasabbak, mint az elmúlt év azonos hónapjában.

 

A kiadások tavalyi évtől eltérő alakulásában szerepet játszott az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások növekménye, a magasabb kamatkiadások és a 2012. május 1-jétől központi költségvetési szervként működő megyei önkormányzati intézmények kiadásai. Az NGM közleménye szerint mindezek nem teszik összehasonlíthatóvá a két év augusztusi kiadásait. Magasabbak voltak emellett az egyedi és normatív támogatások, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap kiadásai (a korhatár alatti ellátások átkerülése miatt), a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai (az uniós programok kifizetései következtében) és az EU költségvetéséhez történő hozzájárulások is.

 

Kamategyenleg A kamatkiadások 2012 augusztusában 109,5 milliárd forintot tettek ki, 60,4 milliárd forinttal többet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 14,2 milliárd forintos szintet értek el, 2,3 milliárd forinttal többet az előző évinél. A nettó kamatkiadás 95,3 milliárd forint volt, 58,1 milliárd forinttal lett több, mint az előző évben, mely a kamatfizetések éven belüli lefutásának előző évitől eltérő alakulásának következménye. (MTI)


Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás:

Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás:

Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi forgalmi adatok

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.
2026. 09. 04. 16:00
Megosztás:

Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése

A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
2026. 09. 04. 15:30
Megosztás: