Arany befektetés - Számos érv szól a nemesfém felértékelődése mellett
A legutóbb publikált arany elemzésben vételi pozíciók nyitását javasoltuk, a csökkenő trendvonal áttörése esetére. Az arany nagy lendülettel kitört felfelé, és az emelkedés azóta is töretlen. A technikai kép továbbra is jól fest, az egy hónapja tartó emelkedést eddig semmi sem tudta megállítani. Figyelmeztető jelzések azonban vannak, az RSI 70 közelébe emelkedett, ezért hamarosan megjelenhetnek az eladók, és profitrealizálás veheti kezdetét. Egy korrekcióra számíthatunk a közeljövőben, de amíg a 200 napos mozgóátlag (1.650 dollár) felett tartózkodik az árfolyam, addig long irányban keressük a belépési pontokat. A következő ellenállás 1.800 dollárnál látható, de ha erős emelkedő trend alakul ki, akkor az 1.910 dolláros maximumot is megérintheti a nemesfém.
A következő vételi pontot korrekció esetén érdemes keresni, ideális szintje 1.680 dollár környékén látható, 1.640 dollár körüli stop-loss, és 1.910 dolláros célár mellett.
Az indiai rúpia közel 8%-kal értékelődött fel idén a dollárral szemben – a korábbi gyengülő trend törése után. Ez jó hír az aranynak, hiszen a távol-keleti ország a világ legnagyobb aranyfelhasználója, a korábban gyengülő vásárlóerejük pedig csökkentette a nemesfém iránti keresletet.
Pozitív hír továbbá az arany számára, hogy a Fed vélhetően 2014 végéig tarthatja alacsonyan a kamatszintet, és az Európai Központi Bank sem fogja tudni emelni az irányadó rátát. Ráadásul a még mindig tartó európai adósságválság további aggodalmakat rejt a hagyományos befektetéseket (állampapír, részvény) tartóknak, így az arany még mindig betöltheti a biztonságos menedék szerepét. Középtávon tehát fundamentálisan is az arany felértékelődésére számítunk.