ArcelorMittal: nyereséges a világ legnagyobb acélipari csoportja
2010. 04. 29. 14:38
A világgazdasági helyzet javulásának köszönhetően nyereséget ért el idei első negyedévben az indiai ArcelorMittal, és az év egészében további fellendülést vár, amely egyszersmind az árak emelkedését is maga után vonja.
A világ legnagyobb acélipari csoportjának adózott eredménye 679 millió dollár volt az egy évvel korábbi 1,06 milliárd dollár veszteséget követően.
A bevétel 23 százalékkal 18,6 milliárd dollárra nőtt 15,1 milliárdról. Az eladások 35 százalékkal nőttek, 21,5 millió tonnára. A globális acélpiac 8 százalékát kézben tartó társaság elsősorban Kínában és a fejlődő országokban növelte termelését a kereslet növekedésének köszönhetően.
Az indiai csoport egyik legfőbb versenytársa, az amerikai US Steel Corp még veszteséget jelentett a napokban, 157 millió dollárt, ami az eddigi legjobb negyedéves eredmény azóta, hogy a cég utoljára 2008 utolsó negyedévében tudott nyereséget elérni.
Kulcsfontosságú időszak következik az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben
Az amerikai szőlőkabóca a súlyos károkat okozó szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma (FD) fő terjesztője. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a betegség megelőzésének kulcsa a következő hónapokban a lárvák pontos megfigyelése és időben történő gyérítése.
A VR-szemüveg gyógyászati hatását vizsgálták a Semmelweis gyermekklinikáján
A virtuális valóság (VR) használata a műtét utáni első időszakban alacsonyabb fájdalommal társult serdülőknél – derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A Journal of Pediatric Surgery-ben megjelent tanulmány szerint a VR ugyanakkor nem csökkentette a műtét előtti szorongást, de szerepe lehet az operációt követő panaszok enyhítésében.
Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével 2026. május 18-tól Csongrád-Csanád vármegyében is visszavonja a tűzgyújtási tilalmat. Holnaptól már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében marad érvényben a tilalom.
Várja a szakmai egyeztetéseket a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytagokkal
Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
Sok napsütéssel egyre melegebb idő várható a jövő héten
Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos lesz az idő és a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pünkösdi hétvégén már 21-27 Celsius-fok lehet a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata
A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően 2026-ban is összesen hatszor - egyenként két-két alkalommal - veszi napirendre a magyar szuverén besorolásokat.
Mennyi Solanát tartanak valójában a legnagyobb vállalati SOL-befektetők?
A Solana vállalati kincstári tartalékai egyre fontosabb szerepet kapnak a kriptopiaci elemzésekben. A legnagyobb nyilvánosan ismert céges SOL-pozíciók alapján jól látszik, hogy a mezőny élén egyetlen vállalat toronymagasan kiemelkedik, miközben a következő négy szereplő között rendkívül szoros verseny alakult ki.
Erősödik az Ethereum: az intézményi elfogadás új lendületet adhat az ETH-nak
Az Ethereum ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába került, miközben az intézményi szereplők egyre aktívabban építenek Ethereum-alapú elszámolási és tokenizációs infrastruktúrákat. A tőzsdei kiáramlások, a hosszú távú felhalmozás jelei és a kulcsfontosságú technikai támaszok megtartása együtt erősítik azt a piaci narratívát, hogy az ETH továbbra is meghatározó szereplő maradhat a következő bikapiaci szakaszban.
Így adják meg betétre az infláció többszörösét: egy nagybank is beszállt a kamatversenybe
Májusban beszállt egy nagybank is az ügyfelek szabad pénzéért folyó kamatversenybe. Ráadásul rögtön a legmagasabb betéti ajánlatok közé, ahol eddig jellemzően a kisebb bankok kínálták a legjobb kamatokat rövid lekötésre. Az ügyfelek most több olyan betét közül is válogathatnak, amely az aktuális infláció többszörösét adja kamatként - derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából.
A TRON átlépte a 14 milliárd tranzakciót: stabilcoin-nagyhatalommá érett a hálózat
A TRON hálózat újabb látványos mérföldkőhöz érkezett: az összesített tranzakciószám meghaladta a 14 milliárdot. Ez nem csupán egy impozáns statisztikai adat, hanem annak a jele is, hogy a TRON az elmúlt években a globális stabilcoin-forgalom egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. A hálózat növekedését elsősorban az olcsó, gyors és kiszámítható USDT-utalások iránti kereslet hajtotta, ami mára a kriptoszektor egyik legforgalmasabb blokkláncává emelte a TRON-t.
Ezzel a 10 kriptóval nyerhettél a legtöbbet a héten!
A kriptopiacon ritkán szól csak a számokról egy toplista. A zöld százalékok mögött ott vannak a késő esti Telegram-üzenetek, a hirtelen megugró volumenek, a „lemaradtam?” érzése, és az a régi befektetői reflex, amely minden emelkedésnél ugyanazt kérdezi: vajon ez most a legjobb kriptovaluta befektetés, vagy csak egy újabb rövid életű piaci fellángolás?