Árfolyamgát - Egyelőre nincs ügyfélroham a bankoknál

Bár nőtt az érdeklődés az árfolyamgát iránt, egyelőre nincs ügyfélroham a bankokban; pénzintézetenként 20-50 igényt már befogadtak, és van ahol szerződést is kötöttek.

Az MTI által megkérdezett bankok válaszai alapján az Erste Bank arra számít, hogy az ügyfelek több mint fele vesz majd részt a programban. Nincs ügyfélroham, de a fiókokban és a call centerben is megnőtt az érdeklődők száma. Bár még nincs pontos statisztika, de eddig körülbelül 2.000-en érdeklődtek és valamivel több mint 50-en adtak be kérelmet. A Raiffeisen is arról számolt be, hogy folyamatos, de nem kiugróan erős az érdeklődés, minden ügyfélszolgálati csatornán.

 

Nemcsak a közalkalmazottak, hanem a programra még nem jogosultak is érdeklődnek már. A kérelmek befogadása folyamatos, ám a szükséges dokumentumok beszerzése időigényes, és mivel a program nemrég indult, tömeges igénylés még nem volt. A banknál várhatóan a következő napokban kötik meg az első szerződéseket. A CIB Banknál egyelőre csekély mértékű érdeklődést tapasztaltak.

 

Az ügyfelek összességében tájékozottak a konstrukció feltételeiről, különösen igaz ez a közszférában dolgozókra, akik először élhetnek a lehetőséggel. Az ügyfelek többsége elsődlegesen az ügyintézés menetéről, valamint a törlesztőrészlet változásának mértékéről kért információt az elmúlt időszakban. A továbbiakban fokozatosan növekvő érdeklődést vár a bank, mivel a konstrukció szerint, minél előbb adja be az ügyfél igényét, annál előbb számíthat törlesztőrészlete csökkenésére. A CIB24 telefonos ügyfélszolgálaton több mint 300-an, a fiókokban pedig mintegy ezren kértek tájékoztatást az árfolyamgátról és a bank ehhez kapcsolódó hitelermékéről.

 

A bank már több mint 30 kérelmet befogadott, amelyek kedvező elbírálása esetén elindulhat a szerződéskötés. Az elbíráláshoz és a szerződéskötéshez szükséges a beadott dokumentációk ellenőrzése és a módosított szerződés előkészítése, majd az új hitel-konstrukció technikai beállítása. Az OTP Banknál sem volt eddig fennakadás, az összes betérő ügyfél kapott tájékoztatást, illetve zavartalanul folyt a kérelmek befogadása is.

 

A jövőben is kiegyenlített forgalomra számít az OTP, ahol összesen körülbelül 130 ezer deviza alapú ingatlanhiteles ügyfél felel meg a gyűjtőszámlahitel feltételeinek. Április 1-jétől a deviza alapú lakás- és szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkező közszférában dolgozók, június 1-jétől a deviza alapú lakáscélú hitellel rendelkező, nem a közszférában dolgozó ügyfelek, szeptember 1-jétől pedig a deviza alapú szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkező, nem a közszférában dolgozó ügyfelek igényelhetik az konstrukciót. Az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamgát igénybevételét a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél. Az árfolyamgát lehetőségét a lakóingatlanra kötött pénzügyi lízingszerződéssel rendelkezők is igénybe vehetik, ha a kontraktust tavaly december 15-e előtt kötötték. Az árfolyamrögzítésre öt évig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség.

 

A törvény lehetőséget biztosít arra is, hogy három év elteltével az ügyfél kezdeményezze az árfolyamrögzítés megszüntetését. A bankok svájci franknál 180 forintos, az eurónál 250 forintos, a japán jennél pedig 2,5 forintos árfolyamot alkalmaznak az árfolyamrögzítés ideje alatt. A devizakölcsön havi törlesztőrészletének árfolyamgát feletti részéből a kamatrészt elengedik, a hiteladósnak csak a tőkerészt kell megfizetnie a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó szabályok szerint. (MTI)


A stabilcoinok csendben a globális pénzügyi rendszer alapjaivá válnak

Richard Teng, a Binance vezérigazgatója szerint a stabilcoinok szerepe látványosan átalakul: már nem csupán kriptotőzsdei kereskedési eszközök, hanem egyre inkább a globális értéktranszfer alapvető pénzügyi infrastruktúrájává válnak. A folyamat élén Ázsia áll, ahol a szabályozási környezet, a digitális fizetési igények és a határokon átnyúló tranzakciók növekedése együtt gyorsítja a stabilcoinok terjedését.
2026. 05. 20. 21:00
Megosztás:

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak, ezt mutatják a turizmus konjunktúra-index (tki) számai is - hangsúlyozta Udvardi Attila, a GKI vezető kutatója szerdán Budapesten, a Konjunktúra, gazdaság, kilátások, adatok, jövő – A turizmus aktuális helyzete 2026-ban" címmel rendezett szakmai tanácskozáson, amelyen ismertették a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb, májusi felmérése eredményeit.
2026. 05. 20. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint szerda estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 20. 20:00
Megosztás:

Vitalik Buterin három lépésben vinné be a natív adatvédelmet az Ethereumba

Az Ethereum következő nagy versenyelőnye nem feltétlenül a gyorsabb tranzakció vagy az olcsóbb gas fee lehet, hanem a beépített adatvédelem. Vitalik Buterin szerint már több olyan technikai fejlesztés is folyamatban van, amely a privát tranzakciókat az Ethereum alaprétegének természetes részévé teheti, miközben a hálózat a kvantumbiztos kriptográfiára is készül.
2026. 05. 20. 19:30
Megosztás:

Magyar Péter Lengyelországban: hogyan reagálhat a lengyel és a régiós tőkepiac?

A Tisza Párt programjában hangsúlyos pont a magyar–lengyel kapcsolatok helyreállítása és új alapokra helyezése. Ennek mentén a választási győzelmet követően Magyar Péter első hivatalos külföldi útja Lengyelországba vezetett, ahol jelenleg is egyeztetések folynak. Milyen hatással lehet a látogatás, illetve a külpolitikai irányváltás a régió legnagyobb kapitalizációjú tőkepiacára, a lengyelre? Ezt járták körbe a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői.
2026. 05. 20. 19:00
Megosztás:

Közüzemi szolgáltatások ellenőrzése: több mint 2500 beadványt kezelt a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok közreműködésével kiemelten kezeli a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű- és hulladékgazdálkodási szolgáltatásokat, mivel ezek a lakosság szinte egészét érintik, és a mindennapi élet elengedhetetlen részét képezik. A tavalyi évben a közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos bejelentések túlnyomó többsége a számlázással és elszámolással kapcsolatos problémákra irányult.
2026. 05. 20. 18:30
Megosztás:

Jön a brit stabilcoin-szabályozás: új korszak előtt a tokenizált pénzügyek

A Bank of England már a következő hónapban bemutathatja azokat az új szabálytervezeteket, amelyek a rendszerszinten fontos stablecoinok felügyeletét rendezik az Egyesült Királyságban. Sarah Breeden, a brit jegybank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint a cél nem a pénzügyi rendszer radikális felforgatása, hanem a meglévő alapokra épülő, biztonságos és innovatív digitális pénzügyi infrastruktúra kialakítása.
2026. 05. 20. 18:00
Megosztás:

Erős negyedévet zárt a Waberer’s – továbbra is vételre ajánlja a részvényt az MBH

Növekvő bevételekkel és stabil jövedelmezőséggel indította a 2026-os évet a Waberer’s International Nyrt. – derül ki az MBH Befektetési Bank legfrissebb részvényelemzéséből. A társaság teljesítménye összhangban van az elemzői várakozásokkal, így a bank továbbra is „VÉTEL” ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat határoz meg a részvényre.
2026. 05. 20. 17:00
Megosztás:

Kvantumkockázat a Bitcoin-hálózaton: 6,04 millió BTC lehet hosszú távon sebezhető

Egy friss on-chain elemzés szerint a Bitcoin-kínálat jelentős része olyan címeken található, ahol a nyilvános kulcs már láthatóvá vált a blokkláncon. Ez önmagában nem jelent azonnali veszélyt, de a kvantumszámítógépek fejlődésével hosszabb távon fontos biztonsági kérdéssé válhat a BTC-tulajdonosok, tőzsdék és intézményi szereplők számára.
2026. 05. 20. 16:30
Megosztás:

Az Intrum megkötötte első társbefektetési ügyletét Kelet-Európában

Az Intrum AB, Európa vezető hitelkezelési szolgáltatója, lezárta első társbefektetési tranzakcióját Magyarországon. Az ügyletet egy új partnerrel, Európa egyik vezető NPL- (nemteljesítő hitel-) befektetőjével közösen valósította meg, továbbmozdítva ezzel a vállalat tőkekímélő stratégiáját és társbefektetési modelljét.
2026. 05. 20. 16:00
Megosztás:

Ki jár rosszul az erős forint árfolyam miatt?

Kisebb ingadozásokkal, de kitart a forint hónapok óta tartó látványos erősödése, a 10 éves futamidejű állampapírkötvények referenciahozama csökken. Évek óta nem volt ilyen alacsony az állam finanszírozási költsége. Biztató hírek érkeztek a Magyarországnak járó befagyasztott uniós források felszabadításának esélyeiről, a külföldre készülő turisták örülhetnek, hogy évek óta nem volt ilyen olcsó az euró. Az öröm azonban nem teljes, mert nem mindenki osztozhat benne. Az erős forint ugyanis negatívan befolyásolja az exportra termelő, de költségeiket forintban elszámoló hazai cégeket. A nemzetközi fizetések és devizapiaci megoldások szakértője, az AKCENTA CZ friss elemzése erre is mutat példákat és megoldásokat.
2026. 05. 20. 15:30
Megosztás:

A stabilcoin-szabályozás a DeFi-t és a kriptotárcákat is elérheti – figyelmeztet a Consensys

A Consensys szerint az FDIC stablecoinokra vonatkozó javaslata túl szélesre nyithatja a szabályozói kaput, és akár olyan szereplőket is érinthet, amelyek nem bocsátanak ki stablecoint, nem kezelnek ügyfélpénzt, és csupán szoftveres hozzáférést biztosítanak a blokklánc-alapú szolgáltatásokhoz. A vita középpontjában a GENIUS Act végrehajtása, a DeFi-alkalmazások, a self-custody tárcák és az amerikai kriptopiaci szabályozás jövője áll.
2026. 05. 20. 15:00
Megosztás:

Jönnek a magyar Revolutos számlaszámok, mi a teendő?

Elkezdte kiküldeni a Revolut a magyarországi ügyfeleinek azokat a leveleket, amelyben arról tájékoztatja őket, hogy a számláikat áthelyezik az itteni érdekeltségükhöz. Ez ugyan új lehetőséget és magyar bankszámlaszámot is ad a revolutosoknak, de olyan díjakat i, aminek nem fognak örülni - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A magyar bankok nem ölbe tett kézzel várják a konkurensük letelepedését: van amelyik teljesen megújította a számlacsomagjait, más pedig pont azokat a szolgáltatásait tette végleg ingyenessé, amit a revolutosok is szeretnek. Közben pedig szinte minden banktól hullik a pénzeső a számlát váltó ügyfelekre.
2026. 05. 20. 14:30
Megosztás:

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 20. 14:00
Megosztás:

Az Algorand újra elérhető a Robinhood US-en: nagy lökést kaphat az ALGO amerikai lakossági piaca

Az Algorand (ALGO) ismét teljes értékűen kereskedhetővé vált a Robinhood amerikai felületén, ami fontos fordulópont lehet a token számára az Egyesült Államokban. A lépés nem csupán egy újabb tőzsdei elérhetőséget jelent, hanem azt is jelzi, hogy a 2023-as szabályozói nyomás után enyhülhet az ALGO körüli megfelelési kockázat megítélése.
2026. 05. 20. 13:30
Megosztás:

Megkezdődtek a tavaszi Erzsébet-táborok

Megkezdődtek a tavaszi Erzsébet-táborok; május 18. és június 12. között több mint 20 ezren érkeznek a zánkai Erzsébet-táborba, valamint az erdélyi táborhelyre kikapcsolódni, a hétfőtől szerdáig és szerdától péntekig tartó turnusokban teljes ellátással és alkalmanként 40 különféle programmal várják a résztvevőket - közölte a szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (Erzsébet Alapítvány) szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 13:00
Megosztás:

Zenei NFT-k: Megoldást jelentenek a művészek számára a nagyobb jövedelemre?

A zeneipar bevételi struktúrája évtizedek óta vitatott téma. A streaming platformok megjelenésével a művészek ugyan szélesebb közönséghez jutottak el, ám az egy lejátszásra jutó bevétel minimálisra csökkent. Ebben a környezetben merültek fel a zenei NFT-k, amelyek a blokklánc technológia segítségével ígérnek új jövedelemforrásokat az alkotók számára. De vajon ez az ígéret megállja a helyét, vagy csupán egy újabb átmeneti trendről van szó? A kérdés megválaszolásához érdemes mélyebben megvizsgálni a technológia működését, a piaci realitásokat és azokat a konkrét előnyöket, amelyeket a művészek már ma is tapasztalnak.
2026. 05. 20. 12:30
Megosztás:

Magyar Péter a lengyel kormányfővel tárgyal

Magyar Péter miniszterelnök megkezdte a tárgyalást Donald Tusk lengyel kormányfővel szerdán Varsóban.
2026. 05. 20. 12:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: mielőbb le kell állítani a közel-keleti harcokat

A közel-keleti harcok mielőbbi leállítását sürgette Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben, a Nagy Népi Csarnokban, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnököt fogadta.
2026. 05. 20. 11:30
Megosztás:

Egyre kevesebbet ér a gyerekek zsebpénze

Vegyesen alakult a gyerekinfláció az elmúlt egy évben: miközben a K&H által követett gyerekkosár több eleme – például a gyümölcsjoghurt, a kakaós csiga vagy a narancslé – olcsóbb lett, a hamburger ára több mint 13 százalékkal emelkedett. Ez azt jelenti, hogy ugyanabból a zsebpénzből ma kevesebb népszerű terméket tudnak megvenni a gyerekek, mint egy évvel ezelőtt. A hat termékből álló kosár átlagos éves árváltozása 1,21 százalékos növekedést mutat.
2026. 05. 20. 11:00
Megosztás: