Augusztus végéig nettó 2,389 milliárd forint vagyonadó folyt be

Augusztus 31-ig mintegy nettó 2,389 milliárd forint vagyonadót fizettek be az adózók - közölte az adóhatóság az MTI érdeklődésére. A túlfizetéseket nem utalja ki, illetve nem vezeti át automatikusan más adónemen fennálló tartozásra az APEH, ezt az adózónak kell kérnie.

A nagy értékű vagyontárgyak adója címen az év elejétől augusztus végéig több mintegy 2,43 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, és mintegy 40 millió forintot utalt ki az APEH. A vagyonadó zömét, mintegy 2,299 milliárd forintot a nagy teljesítményű személygépkocsik után fizették be az adózók, ebből mintegy 32 millió forintot kaptak vissza. A vízi járművekkel kapcsolatos befizetés közel 125 millió forint, a kiutalás 8 millió forint volt, míg a légi járművek utáni befizetés kevesebb mint 6 millió forintot, a kiutalás pedig közel félmillió forintot tett ki. A 2010-től hatályban lévő vagyonadóból az idei évre mintegy 50 milliárd forint bevételt terveztek, ami döntő részt a nagy értékű ingatlanok megadóztatásából származott volna, ám az Alkotmánybíróság megsemmisítette a vagyonadónak az ingatlanok adóztatására vonatkozó részét. Az új kormány megszüntette magát a vagyonadót is.

 

Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény (Nért.) augusztus 16-tól vesztette hatályát, így a légi járművek, vízi járművek és nagy teljesítményű személygépkocsik után a 2010-re bevallott vagyonadó második részletét már nem kell megfizetni. Az adóhatóság a honlapján közzétett tájékoztató szerint a 2010-re bevallott, a folyószámlán előírt, 2010. szeptember 30-án esedékes adó második részletét hivatalból ellentételezi (törli). Az esetlegesen fennálló túlfizetés(eke)t azonban nem utalja ki hivatalból, és nem vezeti át más adónemen fennálló tartozásra, ezt az adózónak kell kérnie.

 

Az adóhatóság a túlfizetett adót 30 napon belül utalja ki azzal, hogy a kiutalás időpontjában fennálló köztartozások erejéig azt visszatartja. A 2010-re bevallott adó első részletét nem lehet visszaigényelni, illetve, ha azt az adózó még nem fizette meg, meg kell fizetni. Mivel az adó második félévre eső részét az állami adóhatóság automatikusan törli a folyószámlán, az 1042 számú bevallást nem kell önellenőrzés keretében helyesbíteni.

 

Önellenőrzésre csak akkor van szükség, ha valaki a 2010. augusztus 16-át megelőző időszakban hatályos rendelkezések figyelembevételével hibásan állapította meg adókötelezettségét. A 1042 számú bevallás pótlása esetén az adót szintén a Nért. 2010. augusztus 16-a előtt irányadó szabályai szerint kell bevallani azzal, hogy a bevallásban a teljes adóévre vonatkozóan megállapított adónak csak az első félévre jutó részét, azaz a felét kell megfizetni. Például, ha a pótolt 1042 számú bevallásban az adózó 100 ezer forint adókötelezettséget állapít meg és vall be, akkor is csak 50 ezer forintot kell megfizetnie. (MTI)


Jogszabályt hagyott jóvá az EU a macskák és kutyák jólétének megerősítésére

Az Európai Unió Tanácsa pénteken jóváhagyta azt az új jogszabályt, mely első alkalommal állapít meg harmonizált, uniós szintű szabványokat a macskák és kutyák jólétére, tenyésztésére, azonosítására és nyomon követhetőségére vonatkozóan.
2026. 05. 22. 20:00
Megosztás:

BÉT: A Mol húzta le a hazai részvényindexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 903,94 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 129 728,50 ponton zárt pénteken.
2026. 05. 22. 19:00
Megosztás:

Kína szigorítja a külföldi online brókercégek ellenőrzését

Kína pénteken átfogó hatósági szigorítást jelentett be az engedély nélküli, határon átnyúló értékpapír-tevékenységek visszaszorítására, ami jelentős árfolyamesést váltott ki több online brókercég részvényeinél.
2026. 05. 22. 18:30
Megosztás:

Csökkentek a beruházások

Az első negyedévben a nyers adat szerin 0,5 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel harmadik éve csökkennek a beruházások, legutóbb 2023. első negyedévében regisztrált emelkedést a statisztika.
2026. 05. 22. 18:00
Megosztás:

Nincs kedvük adózni a kisbefektetőknek: durván megugrott a TBSZ-ek száma

Csak az első negyedévben több mint 61 ezerrel nőtt a befektetési szolgáltatóknál vezetett tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, és március végére meghaladta az 580 ezret. Egyetlen év alatt csaknem 30 százalékos volt a bővülés. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a növekedés oka egyértelműen a tartós befektetéseken elért hozamok adómentessé tétele. A szolgáltatók maguk is ösztönzik a hosszú távú befektetéseket, több TBSZ-es akció is fut, aki most akar nyitni, tud miből válogatni.
2026. 05. 22. 17:30
Megosztás:

4,4%-os lakásárcsökkenés Gazdagréten – megtörtént a hihetetlen!

Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten – pont azon a panelpiacon, ahol az Otthon Start program berobbanása után az árazás már-már elérte az 1,5 millió forintos négyzetméterszintet. A Bankmonitor friss elemzése szerint a 4,4%-os átlagáresés sokak számára meglepetés lehet, számunkra azonban inkább egy logikus piaci korrekció első jele.
2026. 05. 22. 17:00
Megosztás:

Ripple RLUSD stabilcoin: intézményi hozamlehetőséget kapott a Copper letétkezelési rendszerében

A Ripple dolláralapú stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé. A digitális eszközinfrastruktúrát kínáló Copper felvette a tokent saját Stablecoin Rewards Programjába, így a professzionális piaci szereplők már biztonságos letétkezelési környezetben tarthatják az RLUSD-t, miközben hozamlehetőséghez is hozzáférhetnek.
2026. 05. 22. 16:30
Megosztás:

Visszatérhetett a befektetői optimizmus a lakossági ügyfelek körében

Jelentős kilengéseket mutatott az elmúlt egy évben a K&H Értékpapír befektetői hangulatindexe. Az optimista befektetők aránya az éves átlagos 49 százalékról március végére 20 százalék közelébe esett, miközben a pesszimisták aránya átmenetileg az 50 százalékot is meghaladta. Az elmúlt hetekben ugyanakkor gyors hangulatjavulás következett: az optimisták aránya ismét 50 százalék fölé emelkedett, a pesszimistáké pedig 20 százalék alá csökkent.
2026. 05. 22. 16:00
Megosztás:

Amerikai Bitcoin-tartalék: 1 millió BTC-t halmozhatna fel az USA 2030-ig

Az Egyesült Államok újabb történelmi lépést tehet a Bitcoin intézményes elfogadása felé. Egy frissen benyújtott törvényjavaslat akár 1 millió BTC stratégiai tartalékba helyezését is lehetővé tenné 2030-ig, miközben a lefoglalt kriptoeszközök kezelését, a tárolási szabályokat és az állampolgári önrendelkezési jogokat is új alapokra helyezné.
2026. 05. 22. 15:30
Megosztás:

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között Magyarországon, egyre több hetven év feletti ember kerül ebbe az élethelyzetbe - állapította meg felmérésében a Február Harmadika Munkacsoport, amely pénteken ismertette jelentését Budapesten.
2026. 05. 22. 15:00
Megosztás:

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton - írja az economica.net a Máramaros megyei tanács közleménye alapján.
2026. 05. 22. 14:30
Megosztás:

Az Avalanche Dél-Koreában erősít: stabilcoin-fizetéseket tesztel a Payco QR-hálózatán

Az Avalanche újabb fontos lépést tett a mindennapi kriptós fizetések felé: Dél-Korea egyik meghatározó fizetési szolgáltatója, az NHN KCP stabilcoin-alapú fizetési pilotot indított a Payco rendszerén keresztül. A teszt nemcsak online ajándékutalványokra, hanem offline QR-kódos fizetésekre is kiterjed, miközben az Avalanche az Egyesült Államokban a tokenizált jelzálogpiacon is megjelenik.
2026. 05. 22. 14:00
Megosztás:

Új pályán a területfejlesztés Európában

Az Európai Unió fejlesztéspolitikája történelmi léptékű átalakulás előtt áll. A 2028–2034-es többéves pénzügyi keret (MFF) előkészítése során egyre világosabban kirajzolódik, hogy az elmúlt évtizedeket meghatározó kohéziós modell fokozatosan háttérbe szorulhat, miközben előtérbe kerül egy központosítottabb, versenyképességi és geopolitikai logikára épülő európai fejlesztési rendszer. A változás nem pusztán költségvetési vagy adminisztratív jellegű: valójában az európai integráció egyik alapfilozófiájának újraértelmezéséről van szó.
2026. 05. 22. 13:30
Megosztás:

Befektetés a mindennapi kényelembe

A modern élet egyik legfontosabb kérdése, hogy hogyan tehetjük hosszú távon is kényelmesebbé a mindennapjainkat. A tudatos döntések – legyen szó otthonunk fejlesztéséről, okoseszközök beszerzéséről vagy praktikus megoldások alkalmazásáról – ráadásul amellett, hogy növelik a komfortérzetünket, még időt és energiát is megtakarítanak nekünk, érdemes tehát okosan választani. A Meleget.hu kínálata is azt mutatja, hogy ma már számos olyan eszköz áll rendelkezésünkre, melyekkel a kényelmet egy új szintre emelhetjük.
2026. 05. 22. 13:00
Megosztás:

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 05. 22. 12:30
Megosztás:

Jövőre gyorsulhat vissza a magyar infláció

A tavalyi 0,5 százalék után idén 1,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság. A különböző adminisztratív árkorlátozások esetleges legalább részbeni kivezetése, valamint a közel-keleti konfliktus hatásai miatt az év második felében gyorsulhat a pénzromlás üteme, ugyanakkor az éves átlagos infláció még így is alacsonyabb lehet, mint 2025-ben. Az országgyűlési választásokat követően a forint jelentősen erősödött, az év második felében azonban ezt a felértékelődést fékezheti a gyorsuló infláció, a költségvetés állapota és a várhatóan fokozatosan romló külső egyensúly.
2026. 05. 22. 12:00
Megosztás:

Kaló Zoltán lesz az egészségbiztosító vezetője

Kaló Zoltán egészségügyi közgazdászt kérte fel az egészségügyi miniszter az egészségbiztosító vezetésére, amely ismét Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) néven fog működni.
2026. 05. 22. 11:30
Megosztás:

Lefelé araszoltak a fejlett piaci hosszú hozamok; kissé erősödtek a régiós devizák

Az olajárak a kezdeti emelkedés után végül kismértékben ugyan, de tovább estek tegnap, miután Marco Rubio amerikai külügyminiszter is bizakodó hangnemben nyilatkozott az Iránnal folytatott tárgyalásokról. Az euróövezetben az olajár-krízis miatt a vártnál is rosszabbak lettek az beszerzésimenedzser-indexek, a szolgáltatásoké és a teljes gazdaságé is a vártnál mélyebbre süllyedt a recessziós tartományban.
2026. 05. 22. 10:30
Megosztás:

Lefelé araszoltak a fejlett piaci hosszú hozamok; kissé erősödtek a régiós devizák

Az olajárak a kezdeti emelkedés után végül kismértékben ugyan, de tovább estek tegnap, miután Marco Rubio amerikai külügyminiszter is bizakodó hangnemben nyilatkozott az Iránnal folytatott tárgyalásokról. Az euróövezetben az olajár-krízis miatt a vártnál is rosszabbak lettek az beszerzésimenedzser-indexek, a szolgáltatásoké és a teljes gazdaságé is a vártnál mélyebbre süllyedt a recessziós tartományban.
2026. 05. 22. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a tengerentúli indexek, a nap végére csökkent az olaj ára

Emelkedéssel zártak tegnap az amerikai részvénypiacok, miközben az olajpiacon jelentős fordulat volt megfigyelhető: a jegyzések kezdetben emelkedtek, miután hírek érkeztek arról, hogy Irán nem kívánja külföldre szállítani a dúsított uránt, a nap végére azonban az árak korrigáltak, mivel a befektetők bíznak benne, hogy a következő napok diplomáciai áttörést hozhatnak Irán és az USA között. A vállalati hírek közül az Nvidia gyorsjelentése került a fókuszba: a chipgyártó a várakozásokat meghaladó eredményeket és előrejelzést közölt, valamint osztalékemelést jelentett be, ennek ellenére részvénye mintegy 1,8%-kal csökkent, ami jól tükrözi az AI-szektor vezető vállalataival szemben kialakult magas piaci elvárásokat.
2026. 05. 22. 10:00
Megosztás: