Ausztriában elutasítják a vasárnapi nyitva tartást

Ausztriában nemcsak a szakszervezet, hanem a boltok üzemeltetői és alkalmazottai is elutasítják a vasárnapi nyitva tartást, amelyet a vásárlók többsége sem támogat, elégséges bevásárlási lehetőségre hivatkozva.

Az osztrák Magánalkalmazottak Szakszervezete (GPA-djp) által idén októberben Bécsben végzett felmérés szerint a csaknem 5500 megkérdezett alkalmazott 94,3 százaléka a vasárnapi nyitva tartás ellen volt, ez a szám megegyezik a 2006-os felmérés eredményével. A szervezet egy korábbi felmérése szerint a kereskedelemben dolgozó tanoncok is egyértelműen elutasítják a kezdeményezést. Minderről az érdekképviselet szerdán tájékoztatt az MTI-t.

 

A Profil című osztrák hetilap idén októberben a vásárlók között végzett közvélemény kutatása szerint 57 százalék a vasárnapi nyitva tartás ellen foglalt állást.

 

A vasárnapi zárva tartást pártoló szakszervezet vezetője, Wolfgang Katzian szerint a legtöbb ember a kulturális látnivalók és nem elsősorban a vásárlás miatt látogat Bécsbe. A szervezet gazdasági részlegének vezetője emlékeztetett: a korábbi időszakban már történtek apró változtatások az esti és a szombati nyitva tartásban, ha a vasárnapot is el akarnák venni a munkavállalóktól, „tényleg betelne a pohár”.

 

A RegioPlan Consulting osztrák piackutató intézet vezetője szerint a hosszabb nyitva tartási idő legfeljebb 1,5 százalékos bevételi növekedést eredményezne. Hosszabb nyitva tartás esetén a turistaövezetek és a nagy bevásárlóközpontok helyzete javulna leginkább, azonban a kis boltok a hiányzó erőforrásaik miatt nem tudnának helytállni és könnyen elveszthetnék piaci pozíciójukat.

 

A vasárnapi nyitva tartást tiltó rendelet 1967 óta van érvényben Ausztriában, a mostani rendszer egy 2008-as törvénymódosítás szerint működik.

 

A boltok hétfőtől péntekig reggel hattól este kilenc óráig, szombaton reggel hattól este hatig tarthatnak nyitva, vasárnap kötelező a zárva tartás. Kivételt képeznek az ajándék és édességboltok, a pályaudvarokon és a reptereken található, nyolcvan négyzetméternél nem nagyobb alapterületű üzletek, valamint a péksüteményt árusító helyek. A szabályozás szerint a heti nyitvatartási idő nem lépheti túl a 72 órát. A tartományi vezetők figyelembe véve a térség vásárlási szokásait, helyi ünnepeket, az ingázók és a turisták számát engedélyezhetik a rendkívüli nyitva tartást.

Év végéig díjmentes marad a garanciavállalás a Széchenyi Kártya Beruházási Hitelek mögött

A hazai kis- és középvállalkozások hitelhez jutását könnyítő díjelengedési program sikerére való tekintettel a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2025. december 31-ig meghosszabbítja a Széchenyi Kártya Program beruházási hitelei mögé vállalt, az első teljes üzleti év végéig vállalt garanciadíj-mentességet – jelentette be Szabó István Attila, a társaság elnök-vezérigazgatója.
2025. 06. 19. 07:40
Megosztás:

Z generáció: Épphogy kijönnek a fizetésükből, mégis félretesznek

„Lusták, felelőtlenek, nem érdeklik őket a pénzügyek!” Ehhez hasonló sztereotípiákkal találkozunk sokszor, ha a Z generációról van szó. Az Erste kutatása szerint azonban a mai 16-29 évesek zöme valójában tudatosan tervezi jövőjét, nyitottak a változásokra, és nagyobb részben már most pénzkeresők. Bár anyagi helyzetük miatt bizonytalanok, a többség hisz abban, hogy helyzete javulni fog. A céljaik elérése érdekében pénzügyi terveket készítenek, takarékoskodnak, a befektetési lehetőségek közül pedig bátrabban válogatnak, mint a korábbi generációk.
2025. 06. 19. 07:00
Megosztás:

Tartós az áremelkedés az új építésű vidéki lakáspiacon

Negyedévente 2,5 százalékos, éves szinten valamivel 10 százalék fölötti az áremelkedés a vidéki új építésű lakások piacán az Otthon Centrum (OC) ingatlanközvetítő hálózat legfrissebb, a közreműködésével született ügyletek adatai alapján készült elemzése szerint.
2025. 06. 19. 06:30
Megosztás:

Stabilitásra fókuszálnak a hazai vállalkozások, miközben már készülnek a növekedésre

A működési stabilitásra koncentrálnak jelenleg a hazai vállalkozások, emellett beruházásokat és munkaerőfelvételt is terveznek – mutat rá az EY felmérése. A tanácsadó cég közép-, kelet- és dél-európai, valamint a közép-ázsiai (CESA) régiót elemző kutatásában több mint 230 magyarországi vállalkozó vett részt. A barométer alapján a legnagyobb kihívások közé a szabályozói környezet összetettségét sorolják, a munkaerőhiány, valamint a nagy piaci verseny mellett.
2025. 06. 19. 06:00
Megosztás:

Így kerülhetjük el a váratlan kiadásokat nyaraláskor

Elkezdődött a nyári szezon, így sokan – akár csak hétvégére – kocsiba pattannak, hogy a vízpart mellett pihenjenek. Annak érdekében, hogy valóban felhőtlen legyen a nyaralás, nem árt pár előkészületről gondoskodnunk. A Prémium Egészségpénztár most összegyűjtötte, miket szerezzünk be és gondoljunk át a nyaralás előtt, hogy megelőzzük a baleseteket, és felkészüljünk a váratlan kiadásokra, amelyek fedezésére állami támogatás is igénybe vehető.
2025. 06. 19. 05:30
Megosztás:

Real Madrid vagy PSG: a sportfogadók többsége őket várja a klubcsapat-vb győztesének

Bajnokok Ligája-győzelmét követően felértékelődött a Paris Saint-Germain a fogadók körében. A június 15-én elrajtolt klubcsapat-vb második legesélyesebb csapatának tartják a franciákat a Real Madrid mögött és a Bayern München előtt. A klubcsapat-vb extra nyári izgalmat hozhat a játékosok számára, akik a meccsek számos történése és a végső győztes mellett akár a legtöbb gólt szerző játékosra vagy éppen a döntő párosítására is tippelhetnek.
2025. 06. 19. 05:00
Megosztás:

Green és red flagek az álláskeresésben kutatás

Az álláskeresés során az első kattintástól az interjú utolsó percéig minden részlet számít. A HUNAM Personnel Solutions Kft. friss kutatása több mint kétszáz álláskereső tapasztalatát vizsgálta, hogy feltérképezze: melyek azok a tényezők, amelyek pozitív vagy negatív döntéshez vezetnek egy kiválasztási folyamatban.
2025. 06. 19. 04:30
Megosztás:

Utcán hagyott autóroncsok - mit lehet csinálni velük

A parkolási helyzet a nagyobb magyar városokban is egyre kritikusabb annak ellenére, hogy a fizetős övezetek gombamód terjednek; a belső részeken néha egyáltalán nem lehet szabad helyet találni. A problémát tovább rontja, hogy idehaza az utcán hagyott roncsok ott is maradnak egészen addig, ameddig van rajtuk rendszám. A megoldást a kiváló cseh példa kínálja.
2025. 06. 19. 04:00
Megosztás:

Még inkább felértékelődhetnek az otthonteremtési támogatások az önazonosság védelmi törvény hatására

A július 1-jén hatályba lépő a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény még inkább felértékelheti az otthonteremtési támogatásokat, ugyanis ezek igénylői mentességet kapnak a betelepülőkre vonatkozó tilalmak és korlátozások alól - hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakportál szakértője.
2025. 06. 19. 03:00
Megosztás:

Magyarország túlteljesítette a globális M&A trendeket

A nemzetközi vállalati összeolvadás és felvásárlás (M&A) piaca mérsékelt növekedést mutatott mind tranzakciószám, mind érték tekintetében 2024-ben. Itthon az M&A a globális trendet meghaladva 19%-os év/év alapú növekedést ért el az elmúlt évben. Nemzetközi szinten a gazdasági környezet javulása – különösen a kamatszint csökkenése, az energiaválság enyhülése és az infláció lassulása – megfordította a korábbi negatív trendet, és kedvezően hatott a befektetői hangulatra - áll a Deloitte friss, hazai piacra fókuszáló M&A piaci tanulmányában, mellyel nyolcadik alkalommal jelentkezik.
2025. 06. 19. 02:30
Megosztás:

Tovább nőtt a román államadósság:

Márciusban 56,1 százalékra nőtt Románia GDP-arányos államadóssága - közölte szerdán a bukaresti pénzügyminisztérium.
2025. 06. 19. 02:00
Megosztás:

A JPMorgan belép kriptovaluta picra: elindult a JPMD token az Ethereum Base hálózaton

A világ egyik legnagyobb bankja ismét kriptopiaci mérföldkőhöz érkezett. A JPMorgan bejelentette saját tokenjének, a JPMD-nek az elindítását az Ethereum Layer 2-es Base hálózatán – ezzel új szintre emeli az intézményi blokklánc-alkalmazásokat.
2025. 06. 19. 01:30
Megosztás:

A Bitcoin Hyper lehet 2025 legsikeresebb mém érméje?

A mém érmék világában jártas kripto kereskedők jól tudják, hogy többségük a kriptovaluta piac süllyesztőjében végzi. Ez többnyire azzal magyarázható, hogy nagy részüket a gyors meggazdagodás céljából hozzák létre, és a kezdeti áremelkedésük után napokon belül elértéktelenednek.
2025. 06. 19. 01:00
Megosztás:

Börtönbüntetésre ítélték a pécsi buszbeszerzési per vádlottjait

A Szekszárdi Törvényszék nem jogerősen 5-5 év börtönbüntetésre ítélte a Volvo-gate néven elhíresült pécsi buszbeszerzési per vádlottjait - tájékoztatta a bíróság szerdán, közleményben az MTI-t.
2025. 06. 19. 00:30
Megosztás:

Magyar lakossági villamosenergia-fogyasztás – Hogyan és mennyit használunk?

A magyar háztartások villamosenergia-felhasználása évről évre változik, részben az energiaárak, részben a fogyasztói szokások és a technológiai fejlődés hatására.
2025. 06. 19. 00:01
Megosztás:

Kissé lassult, de továbbra is meghaladja a jegybanki célt a brit infláció

Kissé lassult, de továbbra is jelentősen meghaladta a jegybanki célt a brit infláció májusban.
2025. 06. 18. 23:30
Megosztás:

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.
2025. 06. 18. 23:00
Megosztás:

Új rekordokat érhet el a főbb mezőgazdasági élelmiszer-alapanyagok globális előállítása

Viszonylag optimista az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) a globális mezőgazdasági árupiacokra vonatkozó legfrissebb értékelése, mivel a termelés –a cukrot kivéve – várhatóan minden főbb alapanyag esetében növekedni fog, derül ki a FAO új jelentéséből.
2025. 06. 18. 22:30
Megosztás:

Magyarország az amputációs listák élén áll – infúziós terápiával azonban csökkenthető a kockázat

Hazánkban évente mintegy 8000 végtag-amputációt hajtanak végre – ez háromszorosa a nyugat-európai átlagnak. A beavatkozások zöme lábamputáció, amely mögött leggyakrabban a kezeletlen cukorbetegség áll, de a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és a mozgásszegény életmód szintén súlyos rizikófaktorok. Az érszűkület korai felismerése nagyon fontos. Manapság ugyanis már többféle, egymást kiegészítő terápiás alternatíva – köztük a keringésjavító infúziós kezelés – is rendelkezésre áll, amelyek időben alkalmazva jelentősen javítják a betegek életminőségét és akár csökkenthetik az amputációk szükségességét is.
2025. 06. 18. 22:00
Megosztás:

A Ripple új stabilcoinja globális pályára áll: RLUSD terjedését segíti az Alchemy Pay

A stabilcoinok versenye új fordulóponthoz érkezett: a Ripple és az Alchemy Pay együttműködésre léptek, hogy világszerte elérhetővé tegyék a RLUSD nevű új digitális dollár-stabilcoint.
2025. 06. 18. 21:30
Megosztás: