Ausztriában javultak a gazdasági mutatók

Ausztriában némileg javultak a gazdasági mutatók annak köszönhetően, hogy két hétten ezelőtt óvatos nyitás kezdődött, a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt teljes zárlat után - jelentette be Gernot Blümel pénzügyminiszter kedden a Martin Kocher munkaügyi miniszterrel és Margarete Schramböck gazdasági miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Ausztriában javultak a gazdasági mutatók

"Még messze vagyunk a tavalyi adatoktól, de jobban állunk, mint két héttel ezelőtt" - mondta Blümel. A kereskedelmi forgalom 6 százalékos, míg az egyéni fogyasztás 4,5 százalékos emelkedést mutat - vázolta az adatokat a tárcavezető. Hozzátette, az úgynevezett "veszteség bónusz" támogatást - amelyre februártól már nemcsak a bezárt vállalatok, hanem a velük indirekt módon gazdasági tevékenységet folytató és ezáltal veszteségeket elszenvedő cégek is jogosultak - eddig 16 ezer vállalkozás igényelte, mely 80 millió eurós támogatási volument jelent. Az adófizetési halasztást pedig 900 ezren kérték, és ezt a lehetőséget most június 30-áig meghosszabbítják - tette hozzá.
   
Kocher ismertette az aktuális munkaügyi adatokat, miszerint a munkanélküliek száma Ausztriában jelenleg 441 ezer, amely 8500 fővel kevesebb, mint az előző héten. Az enyhe javulás egyrészt az újranyitott kereskedelmi egységeknek és szolgáltatóknak, másrészt a szezonális munkaerőpiaci változásoknak köszönhető. Pillanatnyilag 485 ezer munkavállaló dolgozik rövidített munkaidőben, 20 ezerrel többen, mint az előző héten. Ez az emelkedés is igazolja, "mennyire hatékony és hasznos ez az eszköz", melyet a munkavállalók megtartásának érdekében vezettek be, és amelyet június végéig szintén meghosszabbítanak - hangsúlyozta a munkaügyi miniszter.
   
Schramböck a legfrissebb statisztikai adatokra hivatkozva elmondta, 2020-ban 38 százalékkal kisebb arányú volt a vállalati fizetőképtelenség, mint egy átlagos évben, és kijelentette "az intézkedések hatásosak". Hozzátette, "számítások szerint a gazdaságot támogató intézkedések nélkül ötször akkora lenne a csőd vállalati szinten, mint normál esetben."

A tárcavezető szólt a több mint ezer cégről, amelyek már csatlakoztak Ausztria nagyszabású koronavírus-tesztelési programjához, és kiemelte, minden egyes elvégzett szűrővizsgálathoz 10 euró támogatást ad az állam. A miniszter arra is emlékeztetett, hogy még ezen a héten igényelhető az úgynevezett "befektetési prémium", mely a jelenlegi válsághelyzetben az új beruházásokat hivatott támogatni.
   
Ausztriában az elmúlt 24 órában 1727 embernél mutatták ki a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 448 371 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma 1362, az intenzív kezelésre szorulók 271-en vannak. A vírusfertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 37-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 8434-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 423 014.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: