Autós utazások alatt fokozottan ügyeljünk a biztonságra

Lassan itt a nyár vége, de a magyarok több mint a fele augusztusban, 15 százalékuk pedig szeptemberben utazik nyaralni. Sokan autóval vágnak neki az útnak, ilyenkor az utazók mellett a gépjárművek biztonságáról is ajánlott előrelátóan gondoskodni - olvasható az AEGONdirekt.hu sajtóközleményében.

„Ha autóval indulunk el, érdemes az utasbiztosítások mellé kiegészítő autósbiztosítást is kötni. Ezek, a mentési, illetve továbbutazási költségekre nyújtanak fedezetet. A biztosító ezen felül az utasok haza- vagy továbbutazására, szállás- és telefonköltségére illetve a bérautó igényére is vállalja a kockázatot”- mondja el Marosvölgyi Péter, az AEGONdirekt.hu szakmai igazgatója.

 

Az autóval nyaralni indulók számára fontos, hogy ne csak a saját, hanem az autójuk, illetve utasaik biztonságára is fokozottan ügyeljenek. „Mielőtt elindulunk, feltétlenül ellenőrizzük, hogy a csomagtartóba van-e a tartalék izzókészlet, pótkerék, keresztkulcs, emelő, az összes utas részére láthatósági mellény, elakadásjelző háromszög, vontatókötél, indítókábel és elsősegély-csomag”- tanácsolja Marosvölgyi. Emellett még az út előtt érdemes tájékozódni, az utazás alatt érintett országokban érvényben lévő sebességhatárokról, illetve az autópályadíjakról (milyen módon lehet megvásárolni a matricát vagy jegyet, hol, hány napig érvényesek, mennyibe kerülnek). Ha fizető kapukat érintünk, hasznos előre kikészíteni a díjakat, az országnak megfelelő pénznemben.

 

Bár a casco szerződések általában Magyarországon kívül a földrajzi Európa területén történt károkra is érvényesek, a javításra speciális szabályok vonatkoznak. „A biztosító nem minden esetben téríti meg a külföldi javítás költségeit, jellemző, hogy a tulajdonosok az autó hazaszállítását kérik, és csak az itthoni javíttatás költségét fedezi a casco. Ez azonban logikus, hiszen a javítás néha olyan hosszú időbe telik, hogy a tulajdonos a jármű hazaszállítására kényszerül, mivel letelik az üdülése”- mondja a biztosítási szakember.

 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az autós biztosítással rendelkező ügyfelek 2-5 százaléka jelent menetképtelenség miatti kárt, ennek körülbelül az egyharmada közlekedési baleset, a többi esetben az autótulajdonosok meghibásodás miatt kérnek a segítséget. Az átlagos kárösszeg 200-250 ezer forintra rúg, mivel az esetek nagy része a helyszínen nem javítható, ezért hazaszállítás szükséges. A balesetek leggyakoribb okai; a nem megfelelő sebesség használata, aminek következtében az autó lesodródik az útról, vagy előzés közben összeütközik a szembejövő járművel. A hosszú utaknál jellemző a vezető fáradtsága és figyelmetlensége, az ebből adódó balesetek száma is igen magas.

 

Baleset és kár azonban nem csak a saját gépkocsinkkal történhet. A nyaralás alatt sokan választanak egyéb közlekedési lehetőséget. „A kismotoros balesetek gyakoriak ebben az időszakban, főleg az olyan üdülőhelyeken, ahol ezek a legkedveltebb közlekedési eszközök. Sok turista még akkor is ezt az utazási lehetőséget választja, ha nincs motoros gyakorlata. Ezek a balesetek a sérüléseken kívül komoly anyagi vonzattal is járhatnak. A nyári ambuláns orvosi ellátások ára 30-85 ezer forint között mozog, a kórházi ellátások átlagos költsége Európában a napi 500 ezer forintot is elérheti.

 

A mentőszállítások jellemző ára 100-500 ezer forint között van, míg a mentőhelikopteres szállítás akár 2 millió forintra rúghat, ez a Földközi-tenger körüli országokban a 6 millió forintot is elérheti”- fejti ki Marosvölgyi Péter, majd hozzáteszi: „ A nyugodt nyaralás azonban bárki számára könnyen elérhető. Nem szabad elfelejtetünk, hogy a baleset vagy betegség miatt felmerülő, akár több százezer forintos kezelési költséget az utasnak kell kifizetnie, hacsak nem rendelkezik megfelelő utasbiztosítással. Mivel az interneten, akár pár perccel az indulás előtt megvásárolható biztosítások már napi 300 forintért elérhetők és több milliós fedezetet nyújtanak, ezek nélkül felelőtlenség elindulni.”




Megvannak az ország legszebb kertjei: megható történeteket is díjazott a Greenman

Harmadik alkalommal hirdették ki a “Greenman – Az Ország Legszebb Kertje” fotópályázat győzteseit. A megmérettetésre idén is az ország minden részéről érkeztek nevezések, a közönség pedig három kategóriában választhatta ki kedvenceit. A pályázat arca, Gundel Takács Gábor is arra biztatta a kertészkedés szerelmeseit, hogy osszák meg velünk kertjük szépségét és történetét.
2026. 08. 17. 01:00
Megosztás:

Sok helyen már vitát gerjeszt a légkondi használata

A hőkupola idején a balatoni szálláshelyeken is előkerült a kérdés: meddig várható el a vendégektől, hogy a saját komfortjuk rovására takarékoskodjanak az energiával? A Balatoni Turizmus Szövetség 200 nyaralót kérdezett meg Tihany, Balatonfüred és Siófokon arról, hogyan reagálnának, ha a szálloda recepciója arra kérné őket, hogy mérsékeljék a légkondicionáló használatát.
2026. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a horvátországi Zára térségében

Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében, ahol az utóbbi napokban egymás után több szabadtéri tűz is keletkezett - közölte vasárnap a helyi rendőrség.
2026. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Záporral, zivatarral érkezik a hidegfront

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 16. 22:00
Megosztás:

A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás: