Az Allianz Csoport immár ötödik éve növekedési pályán van

11,9 milliárd eurós működési eredményt könyvelt el 2019-ben az Allianz SE – ezzel ötödik éve töretlen a növekedési trend.

Az Allianz Csoport immár ötödik éve növekedési pályán van

· A belső bevétel növekedésének mértéke 2019-ben 5,9% volt
· A 11,9 milliárd eurós működési eredmény a céltartomány felső határához közelít
· A részvényesekre felosztható adózott eredmény 2019. harmadik negyedéves értéke 6,1 százalékkal, 7,9 milliárd euróra nőtt; egyetlen részvényre jutó nyereség 18,90 euróra emelkedett, ami 8,4 százalékos javulás, ez szintén rekord; a tőkemegtérülés 13,6 százalék volt
· A Szolvencia II irányelv szerinti tőkemegfelelési mutató 2019 végén 212 százalékon állt, ami 2019 harmadik negyedéves eredményéhez képest 10 százalékpontos növekedést jelent
· Az Igazgatóság az előző évi összeget 6,7 százalékkal meghaladó, részvényenként 9,60 eurós osztalék kifizetésére tesz javaslatot. Ez a hetedik év, hogy az osztalék mértéke folyamatosan emelkedik
· Az Allianz 1,5 milliárd euró összeghatárú, új részvény-visszavásárlási programot jelentett be
· 2019 utolsó negyedévében a belső bevétel 5,5 százalékkal emelkedett, a működési eredmény stabilan 2,8 milliárd eurón áll, a részvényesekre felosztható adózott eredmény pedig 9,5 százalékkal, 1,9 milliárd euróra nőtt
· A működési eredmény az esetleges váratlan események, vészhelyzetek vagy természeti katasztrófák hatásainak figyelembevétele nélkül meghatározott célösszege 2020-ra 12 milliárd plusz/mínusz 500 millió euró, ami az előző évi célértéknél 4,3 százalékkal nagyobb
· Az Allianz jó úton halad a 2018 novemberében bejelentett Megújulási Program 2.0-ban szereplő célkitűzések megvalósítása felé

Vezetői összefoglaló: Az Allianz történetének eddigi legnagyobb összegű működési eredménye

Az Allianz Csoport 2019-ben a tovább csökkenő kamatlábak ellenére is kitűnő eredményeket mutatott fel a bevétel, a működési eredmény és a nettó jövedelem tekintetében. A belsőbevétel-növekedés árfolyam- és konszolidációs hatásoktól megtisztított mértéke 5,9 százalék volt; ehhez az eredményhez minden üzletág teljesítménye hozzájárult. A teljes díjbevétel 7,6 százalékkal, 142,4 milliárd euróra nőtt (2018: 132,3 milliárd euró volt). A működési eredmény 3,0 százalékkal, 11,9 milliárd euróra nőtt (2018: 11,5 milliárd euró), azaz elérte a Csoport által előre jelzett 11–12 milliárd eurós céltartomány felső sávját.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

A működési eredmény növekedése elsősorban az élet- és egészségbiztosítás üzletág nagyobb befektetési nyereségrátájának, a vállalat Egyesült Államokban elért egyszeri nyereségének, és az üzletág növekedésének köszönhető. A harmadik felektől származó teljes kezelt vagyonból (AuM) érkező bevételeink is meghaladták az átlagot. Ennek és a kedvező devizaátváltási hatásoknak köszönhetően a vagyonkezelési üzletágunk működési eredménye is jelentősen emelkedett. A vagyon- és felelősségbiztosítási üzletágunkat alacsonyabb lebonyolítási eredmény jellemezte, részben az AGCS tartalékainak erősödése, részben pedig az alacsonyabb működési befektetési eredmény miatt. Ezeket részben ellensúlyozta a javuló költséghányad. A részvényesekre felosztható adózott eredmény 6,1 százalékkal, az előző évi 7,5 milliárdról 7,9 milliárd euróra nőtt, elsősorban a működési és nem működési eredmények növekedésének, valamint az alacsonyabb adókulcsnak köszönhetően.

Az egy részvényre jutó nyereség alapértéke (EPS) 2019-ben 8,4 százalékkal a korábbi 17,43 euróról rekordszintű 18,90 euróra emelkedett. A sajáttőke-arányos megtérülés (RoE) mértéke 13,2-ról 13,6 százalékra nőtt, ezzel az elmúlt tíz év legmagasabb eredményét érte el. A Szolvencia II irányelv szerinti tőkemegfelelési mutató 2019 végén 212 százalékon állt, a 2018 végi 229 százalékos értékhez képest. Az Igazgatóság 2019-re részvényenként 9,60 eurós osztalékra tesz javaslatot, ami 6,7 százalékkal haladja meg a tavalyi 9 eurós szintet. Az Allianz már a hetedik egymást követő évben könyvelhetett el növekedést e tekintetben.

2019. július 30-án az Allianz befejezte negyedik, 1,5 milliárd euró értékű, 7,3 millió darab részvényre kiterjedő részvény-visszavásárlási programját. A visszavásárolt részvények teljes állománya törlésre került. Ezzel összhangban 2020. február 20-án új, akár 1,5 milliárd eurós összegről szóló részvény-visszavásárlási programot jelentett be, amely várhatóan az év végéig tart.

Az Allianz globális üzleti tevékenységének 70 százaléka a piaci átlagot meghaladó ügyfél-támogatottsági értéket (NPS) ért el. Az előző évben ez 74 százalék volt. A cégünk által a vezetési kompetenciák és a teljesítményközpontú vállalati kultúra mérésére alkalmazott Inkluzív Meritokrácia-Index (IMIX) értéke 2019-ben minden idők legmagasabb szintjére, 73 százalékra emelkedett.

„2019 egy újabb sikeres év volt az Allianz Csoport számára, kimagasló eredményekkel. Ez ügyfeleink és részvényeseink belénk vetett bizalmát, valamint kiváló munkatársaink elkötelezettségét tükrözi. 2019-ben is fontos stratégiai lépéseket tettünk. Sikeres üzletszerzési tevékenységet végeztünk az Egyesült Királyságban és Brazíliában, Kínában pedig miénk az ország első teljesen külföldi tulajdonban lévő biztosítási holdingcége. Ezek mellett a társadalmi jóléthez is hozzájárulunk: Az ENSZ által újonnan létrehozott Eszköztulajdonosok Szövetségének (Asset Owner Alliance) alapító tagjaként vállaltuk, hogy 2050-re saját befektetési portfóliónk üvegházhatású gáz-kibocsátását is nullára csökkentjük” – közölte Oliver Bäte, az Allianz SE vezérigazgatója.

2019 negyedik negyedévében a működési eredmény összege az előző időszakhoz hasonlóan 2,8 milliárd euró volt. Az AGCS tartalékainak erősödése vagyon- és felelősségbiztosítási üzletágunk működési eredményének csökkenését okozta, ezt azonban az élet- és egészségbiztosítási, valamint a vagyonkezelési üzletág növekedése csaknem teljes egészében ellensúlyozta. Élet- és egészségbiztosítási üzletágunk működési eredményének összege növekedést mutatott, elsősorban az emelkedő befektetési nyereségráta miatt. Vagyonkezelésből (AuM) származó bevételeink növekedésének és a kapcsolódó teljesítési díjaknak köszönhetően vagyonkezelési üzletágunk működési eredménye is erőteljesen bővült. A nem működési eredmény javulásának köszönhetően a részvényesekre felosztható adózott eredmény 9,5 százalékkal 1,7 milliárdról 1,9 milliárd euróra növekedett 2019. negyedik negyedévében.

„A Csoport céltartományának felső sávjába eső 11,9 milliárd eurós működési eredményével az Allianz kiválóan teljesített a 2019-es pénzügyi évben” – jelentette ki Giulio Terzariol, az Allianz SE pénzügyi vezérigazgató-helyettese. „Aktív kockázatkezelésével a Szolvencia II irányelv szerinti tőkemegfelelési mutatója 212 százalék volt, ami egy igen pozitív eredmény, és egyértelműen bizonyítja a Csoport rugalmasságát napjaink negatív kamatlábú pénzügyi környezetében is, ennek köszönhetően biztos menedéket nyújthatunk ügyfeleinknek és részvényeseinknek. Az esetleges váratlan eseményeket, vészhelyzeteket vagy természeti katasztrófákat nem számítva 2020-ban 12 milliárd plusz/mínusz 500 millió euró működési eredményt célzunk meg.”

Vagyon- és felelősségbiztosítás: Erőteljes belső növekedés, folyamatosan erősödő termelékenység, növekvő AGCS-tartalékok

· A teljes díjbevétel 2019-ben 55,4 milliárd euróról 59,2 milliárd euróra nőtt. Az árfolyam- és konszolidációs hatásoktól megtisztított belső növekedési ráta összesen 4,7 százalék volt, amelyet a 2,6 százalékos pozitív árhatás és a 2 százalékos pozitív mennyiségi hatás tettek ki.

· 2019-ben a működési eredmény az előző évhez mérten 11,9 százalékkal 5 milliárd euróra nőtt. Ezt elsősorban a biztosítástechnikai eredményünk okozta az AGCS tartalékainak erősödése miatt, amit részben ellensúlyozott a javuló költséghányad. A működési befektetési eredmény szintén csökkent.

· Ennek eredményeként a kombinált hányad 1,5 százalékponttal romlott, és ezzel 95,5 százalékot tett ki.

„A vagyon- és felelősségbiztosítási üzletágunk 2019-ben az elvártnál gyengébben teljesített. Ezt az AGCS tartalékainak erősödése okozta, ami negatív irányban mozdította el az egyébként meggyőző kárbekövetkezési évünket, bíztató jegyzési és termelékenységi eredményeinket.” – közölte Giulio Terzariol. „Ügyleteink jelentős része igen jól teljesített. Az Allianz továbbra is arra törekszik, hogy a kombinált hányad 2021 végére elérje a 93 százalékot.”

2019 negyedik negyedévében a teljes díjbevétel 12,1-ről 13,1 milliárd euróra emelkedett. A devizaátváltási és konszolidációs hatásoktól megtisztított belső növekedési ráta elérte az 5,6 százalékot, ezen belül az árhatások 2,9, a mennyiségi hatások pedig 2,8 százalékot tettek ki. A működési eredmény a gyengébb biztosítási eredményből adódóan 2018-hoz képest 42,3 százalékos csökkenéssel együtt is 861 millió euró volt, ezért az eredményért elsősorban az AGCS tartalékainak említett erősödése felelős. 2019 negyedik negyedévében a kombinált hányad 5,5 százalékponttal, 99,6%-ra romlott.

Élet- és egészségbiztosítás: A működési eredmény 2019-ben 13,4 százalékkal nőtt

· Az új értékesítésből származó díjbevétel nettó jelenértéke (PVNBP)1 az előző év azonos időszakában elért 58,5 milliárd euróhoz képest 2019-ben 67 milliárd euróra nőtt. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a németországi életbiztosítási üzletágunkban, valamint az egyesült államokbeli nem hagyományos változó összegű évjáradékokkal foglalkozó üzletágunkban is bővítettük a tőkehatékony termékek értékesítését.

· Az új értékesítés eredményhányada (NBM) 2019-ben az előző évi 3,6-ről 3,2 százalékra csökkent az alacsonyabb kamatlábak következtében, amit részben ellensúlyoztak a vezetőségi intézkedések és a kedvezőbb üzleti struktúra. A preferált üzletágakon belüli értékesítések bővülése, és az ilyen termékek irányában történő elmozdulás folytatódása következtében az új értékesítés értéke (VNB) 2019-ben az előző évi 2,1 milliárdról 2,2 milliárd euróra nőtt, ugyanis ezekkel a változásokkal sikeresen ellensúlyoztuk az egyre kedvezőtlenebb kamatkörnyezet hatásait.

· A működési eredmény az előző évi 4,2 milliárd euróról 4,7 milliárdra nőtt. Ez elsősorban a javuló befektetési hányadnak volt köszönhető, amelyet a francia- és németországi alacsonyabb értékvesztési hányadokkal és magasabb realizált értékekkel sikerült megvalósítani. Hozzájárult továbbá a fix összegű életjáradékok halasztott szerzési költségeinek USA-beli változása, valamint az életbiztosítási üzletágak erőteljes növekedése a németországi, egyesült államokbeli, ázsiai és csendes-óceáni térségekben.

1 Eltérő jelzés hiányában, a közleményben az új értékesítésből származó díjbevétel nettó jelenértéke (PVNBP) a nem ellenőrző részesedések levonása utáni értéken szerepel.

„Bár a kamatkörnyezet továbbra is komoly kihívások elé állított bennünket, 2019-ben ennek ellenére is sikerült 3,8%-kal gyarapítanunk új üzletágaink értékét. Ezek következtében bizakodóan tekintek jövőbeli üzleti kilátásainkra. Vezetőségi intézkedéseinkkel és termékkínálatunk módosításával továbbra is érdekelt feleink javát szolgáljuk, amit erős működési eredményünk is szavatol” – nyilatkozta Giulio Terzariol.

2019 utolsó negyedévében a PVNBP az előző évi 16,1 milliárd euróról 18,1 milliárd euróra nőtt, elsősorban annak köszönhetően, hogy a németországi életbiztosítási üzletágunk bővítette a tőkehatékony termékek értékesítését. A működési eredmény – elsősorban a Franciaországban és az Egyesült Államokban elért javuló befektetési nyereség miatt – az előző évi 1 milliárd euróról 1,3 milliárdra nőtt. Az NBM 3,9 százalékról 2,9 százalékra mérséklődött, aminek eredményeként az új értékesítés eredményhányada (VNB) a korábbi 631 millióról 519 millió euróra csökkent.

Vagyonkezelés: 2019. év végén a harmadik felektől származó kezelt vagyon minden idők legmagasabb szintjén állt

· A vagyonkezelésünk alatt álló, harmadik felektől származó eszközök állománya (AuM) 2018 végéhez viszonyítva 250 milliárd euróval nőtt, értéke meghaladja a 1686 milliárd eurót, ezzel minden korábbinál magasabb összeget mutat. Minden ezt befolyásoló külső hatás pozitív irányú volt: a piaci környezet változása 138,6 milliárd euróval, a nettó tőkebeáramlás 75,8 milliárd eurós összeggel, a pozitív irányú deviza-átszámítási hatás 24,6 milliárd eurós értékkel, a konszolidációs hatás 11 milliárd euróval járult hozzá ehhez a növekedéshez. A teljes kezelt vagyon állománya 2268 milliárd euróra nőtt.

· A költség-bevétel arány (CIR) 2019-ben enyhe, 0,2 százalékpontos csökkenést mutatott, és 62,3 százalékra esett vissza, ugyanis a működési bevételek növekedési üteme meghaladta a működési költségek növekedését.

· A működési eredmény az előző évi 2,5 milliárd euróhoz mérve 6,9 százalékkal nőtt, értéke 2019 végén 2,7 milliárd euró volt. Ezt elsősorban a harmadik felektől származó kezelt vagyon elsősorban a PIMCO-nál megfigyelhető magasabb átlagértéke okozta, ami pedig az erős piaci hatásoknak és a nettó tőkebeáramlásnak, illetve a pozitív irányú deviza-átszámítási hatásoknak volt köszönhető.

„Vagyonkezelési üzletágunk igen erős teljesítményt nyújtott az évben, kiemelkedő növekedést tapasztaltunk a harmadik felektől származó kezelt vagyonok terén” – közölte Giulio Terzariol. „A magas nettó tőkebeáramlás is tanúsítja, hogy kedvező értékajánlatot biztosítunk ügyfeleink számára, vagyonkezelési üzletágunk pedig szilárd alapot nyújt teljesítménycéljaink eléréséhez.”

2019 negyedik negyedévében a működési eredmény – főképp a harmadik felektől származó kezelt vagyonnal kapcsolatos magasabb bevételek és teljesítménydíjak következtében – 18,5 százalékos növekedéssel 750 millió euróra emelkedett. A költség-bevétel arány 1,0 százalékponttal, 62,7 százalékra csökkent. A harmadik felektől származó kezelt vagyon értéke 5 milliárd eurós növekedést mutatott: a harmadik féltől származó, 19,7 milliárd euró értékű nettó tőkebeáramlást és a 17,2 milliárd euró értékű pozitív piaci hatásokat összesen 32,1 milliárd euró értékű negatív deviza-átszámítási hatás mérsékelte.

Megjegyzés: Az adatok egészen addig millió euróban értendők, amíg ettől a táblázat külön el nem tér. A kerekítések miatt az itt szereplő számok, illetve a százalékos értékek összege nem feltétlenül egyezik meg az összesítésnél szereplő abszolút számadatokkal.

1_ A teljes díjbevétel tartalmazza a bruttó biztosítási díjbevételt és a díj- és jutalékbevételeket.
2_ Javaslat.
3_ A részvényesekre felosztható adózott eredmény és az átlag saját tőke arányát mutatja, a kötvényeken nem realizált árfolyam-differencia és az adózott árnyékelszámolás nélkül, az év elején és végén.
4_ Nem ellenőrző részesedések nélkül.
5_ A kockázatitőke-értékek 99,5%-os megbízhatósági szintű csoportdiverzitást tükröznek.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: