Az Allianz kigazdálkodja a kgfb költségemelkedését
Az elnök-vezérigazgató hozzátette, hogy a költségemelkedést belső intézkedésekkel ellensúlyozzák, így például elektronizálták a szerződéskötést és a fizetést, eltűnt a papír a biztosítóból.
Az idei kampányban az új ügyfelek a korábbi 30 helyett 33 százalék kedvezményt kapnak, de kedvezmény jár a fiatal autók, és a több éves jogosítvány után is. Erről Horváth Andrea vezérigazgató helyettes beszélt, hozzá téve, hogy a kedvezményeket úgy alakították, hogy aki mennél több szerződéssel bír az Allianz csoportnál - legyen szó több biztosításról, vagy bankszámláról, illetve nyugdíjpénztári tagságról - az jár a legjobban.
Az Allianz kedvezményeinek nincs felső határuk, míg a legtöbb biztosító maximálja azokat. Aki az Allianz bankon keresztül fizeti a kgfb díjat, az 10 százalék kedvezményt kap, míg a csekken fizetők nem kapnak kedvezményt. Az Allianz banki ügyfelek a kampány alatt 15 ezer forint jóváírást kapnak a számlájukon, ebből biztosítást fizethetnek - mondta Kálózdi Tamás vezérigazgató helyettes.