Az E-Star első negyedéves árbevétele 24 millió euró volt
2012. 04. 16. 09:45
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. 24,13 millió euró árbevételt ért el 2012 első negyedévében, a kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti nyeresége (EBITDA) 3,85 millió euró volt - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
A tőzsde "A" kategóriájában jegyzett cég havonta közöl előzetes gazdálkodási adatokat az adott időszakról. A közlemény szerint a márciusi árbevétel 7,55 millió euró, a bruttó fedezet 2,6 millió euró volt, az EBITDA pedig 1,44 millió eurót tett ki. Az árbevétel 13 százalékkal alacsonyabb lett az előző év márciusi adatnál, ez azonban nem befolyásolta az eredményt.
A társaság március végi készpénzállománya 2,9 millió euró volt. Az E-Star részvények 2.550 forintot értek hétfőn a nyitás után, árfolyamuk 30 forinttal, 1,16 százalékkal csökkent a pénteki záróárhoz képest. Az elmúlt egy évben 2.480 és 12.430 forint közötti árfolyamon forogtak a tőzsdén. (MTI)
Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt
Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
Tiszta lap a közbeszerzésekben: Újra versenyhelyzetre és decentralizációra készülhetnek a magyar vállalkozások
Az új kormányzati ciklus megkezdésével alapvető szemléletváltás várható a hazai közbeszerzési piacon. A „tiszta lap” jegyében meghirdetett reformok középpontjában a piaci verseny helyreállítása, az egyajánlatos tenderek visszaszorítása és a források decentralizálása áll. A szakértő szerint azok a kis- és középvállalkozások válhatnak az új korszak nyerteseivé, amelyek időben felkészülnek a szigorú, de átláthatóbb szabályrendszerre.
Csaknem kétmilliárd forintról döntött az MKIK mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 66 új kérelmet vett nyilvántartásba az idén az első negyedévben, ezekben a felek több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg; végül az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló TSZSZ 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg - közölte az MKIK kedden az MTI-vel.
Íme a trükk, amitől 10-szeres lesz a paradicsomod!
A fürtös cherry paradicsom sok kertben úgy viselkedik, mint egy kiszámíthatatlan aranybánya: néha ontja a termést, máskor pedig csak virágzik, de alig köt. A titok sokszor nem a több locsolásban vagy a még erősebb tápoldatban rejlik, hanem néhány kevésbé ismert, de látványos eredményt hozó termesztési fogásban.
A magyar nyugdíjrendszer története - ezért ennyi a nyugdíjad
A magyar nyugdíjrendszer története valójában nem csupán pénzügyi vagy jogi kérdés. Sokkal inkább annak lenyomata, hogyan gondolkodott az állam, a társadalom és a politika az időskorról, a munkáról, a szolidaritásról és az egyéni felelősségről. Az öregségi nyugdíj ma természetesnek tűnő intézmény, de hosszú út vezetett odáig, hogy a munkában eltöltött évtizedek után az állampolgár rendszeres ellátásra számíthasson.
A NATO-nak nincs terve a Hormuzi-szorosra vonatkozóan, de fontolgatja
A NATO nem készített tervet esetleges hozzájárulására az Irán által blokád alá vett Hormuzi-szoroson keresztül a hajózás biztonságát szavatolni célzó művelethez, de fontolgatja - közölte a NATO európai erőinek főparancsnoka, Alexus Grynkewich tábornok Brüsszelben kedden.
Bajnokok Ligája - A Budapest Airport készül a repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésére
A Budapest Airport a hatóságokkal és az illetékes szervezetekkel közösen hónapok óta készül az UEFA Bajnokok Ligája döntővel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésre, az 1. terminál az esemény idején teljes értékű terminálként üzemel majd, a rendezvény időszakában valamennyi érintett szervezet megerősített létszámmal, teljes kapacitással működik - közölte a Budapest Airport kedden az MTI érdeklődésére.
Zcash: lezárult a SEC-vizsgálat, miközben a Foundation 36,7 millió dolláros tartalékkal lépett tovább
A Zcash Foundation az első negyedéves jelentésében fontos mérföldkövekről számolt be: az amerikai SEC lezárta a szervezet ellen indított vizsgálatát, a hálózat működése az Electric Coin Company körüli zavarok ellenére is stabil maradt, a kincstár pedig továbbra is jelentős likvid tartalékkal rendelkezik. A privacy coin szektor számára ez különösen fontos fejlemény, hiszen az adatvédelmi fókuszú kriptovaluták továbbra is fokozott szabályozói és tőzsdei figyelem alatt állnak.
Gyengült a forint kedd estére
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Már több mint 1 millió felhasználó használja a Bitget AI kereskedési ökoszisztémáját
A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja bemutatta a Bitget AI-t, egy egységes, mesterséges intelligenciára épülő kereskedési ökoszisztémát, amely piaci elemzést, stratégia-végrehajtást és kockázatkezelést kínál. A rendszer már több mint 1 millió felhasználót ért el, és több mint 1,2 milliárd dolláros kereskedési volument generált 58-nál is több AI-alapú eszközön keresztül.
Vendégmunkás-szabályozás: sürgős egyeztetést kér a kormánytól a VOSZ és a WHC Group
A magyar gazdaság stabilitása és a munkaerőpiac védelme miatt a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó szabályozás ügyében érdemi, szakmai egyeztetést sürget a kormánnyal a WHC-csoport, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is.
Hogyan tüntesd fel az önkéntes munkát az önéletrajzodban?
Manapság a munkaerőpiaci verseny minden szinten érezhető, és az álláskeresők számára egyre fontosabb, hogy egyedi módon hívják fel magukra a figyelmet. Az önéletrajzban való önkéntes tevékenységek említése különösen meghatározó lehet, hiszen ezek nem csak a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozzák, hanem az önéletrajz hitelességét is növelhetik.
Kevesebb banki tartozás, több szolgáltatási számla: átalakuló fizetési szokások a magyar lakosság körében
Az EOS Magyarország által a követeléskezelési piacon fellelhető adósállomány közel fele (47,6%) telekommunikációs szolgáltatóknak tartozik, miközben a banki átutalások aránya rekordmagas, 85,97%-ot ért el – derül ki az EOS Csoport magyar leányvállalatának több mint 650 ezer hazai követelésen alapuló kutatásából. Az adatok egyértelműen jelzik: a fizetési szokások és a tartozási struktúra egyszerre alakul át a digitalizáció és a fogyasztási minták változásának hatására.
Mastercard: a jeggyel utazók egyharmada választotta az érintéses fizetést a budapesti metróvonalakon
A budapesti metróvonalakon az érintéses fizetés április végi bevezetése óta a jeggyel utazók egyharmada váltott jegyet a Pay&GO bankkártyás fizetési szolgáltatáson keresztül - ismertette Berkes Tibor, a Mastercard közép-európai divíziójának termékfejlesztési vezetője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.