Az EU stabilitási és növekedési paktuma
A stabilitási és növekedési paktum alapjában a gazdasági és pénzügyi unióban részt vevő tagállamok pénzügyi politikáit hivatott összehangolni. Olyan szabályokat tartalmaz, amelyek - céljuk szerint - a tagállamok államháztartásának hatékonyságát és eredményességét, és ezáltal az EMU megfelelő működését biztosítják.
A legfontosabb alapszabály, hogy az EU-tagországok éves államháztartási hiánya nem haladhatja meg az éves bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát, illetve a bruttó közadósságuk nem lehet több a GDP 60 százalékánál. Ezek a szabályok eleve német követelésre kerültek a paktumba, majd miután a 2000 és 2005 között Németország és Franciaország több éven át megszegte az alapszabályokat, kezdeményezésükre kissé megreformálták a paktumot.
Azóta kisebb a hangsúly a korlátok szigorán és a büntetésen, és nagyobb a hangsúly a hosszabb távú, irányzatokat figyelő szemléleten. Ez utóbbit szeretné most erősíteni például a francia kormány azzal, hogy növelnék a közös felelősséget az egyes állami költségvetések kidolgozásában és elfogadásában. A paktum úgynevezett prevenciós ágának rendelkezései szerint a tagállamoknak éves stabilitási programokat - a nem euróövezeti EU-tagoknak konvergencia-programokat - kell benyújtaniuk, amelyben meghatározzák, hogy miként kívánják középtávon megőrizni vagy elérni a megfelelő költségvetési pozíciókat.
A programokban a tagállamoknak figyelembe kell venniük a népesség elöregedésének költségvetésre gyakorolt jövőbeli hatását is. Az Európai Bizottság értékeli a programokat és az Európai Tanács véleményt fogalmaz meg róluk. A prevenciós ágon belül a túlzott hiány kialakulásának elkerülésére két szabályozási eszköz irányul: a Bizottság javaslata alapján a Tanács korai figyelmeztetést küldhet az adott tagállam számára, amelyben felhívja figyelmét, hogy lépéseket kell tennie a túlzott hiány elkerülésére, illetve a Bizottság korai előrejelzés formájában figyelmeztethet egy adott tagállamot arra, hogy tartsa tiszteletben a stabilitási és növekedési paktumban foglalt kötelezettségeit.
A stabilitási és konvergencia-programokban a tagállamoknak számot kell adniuk középtávú államháztartási céljaikról, amelyek védelmet nyújtanak a paktumban megszabott 3 százalékos GDP-küszöb átlépésével szemben, és biztosítják az államháztartás hosszú távú fenntarthatóságát. Részletezik a középtávú célhoz vezető kiigazítási pályát - évekre lebontott célszámok szerint a középtávú cél eléréséig - és az államadósság arányának várható alakulását, a program alapját képező közgazdasági feltételezéseket, a program céljainak eléréséhez szükséges szabályozási intézkedéseket, és elemzik azt is, hogy a fő gazdasági feltételezések változásai hogyan hatnának a költségvetési és adóssághelyzetre.
A nem euróövezeti országok ismertetik továbbá a monetáris politika középtávú céljait és azok kapcsolatát az árak és az árfolyamok stabilitásával. A programban lévő információk az előző és a tárgyévre, valamint a következő legalább három évre vonatkoznak. A paktum úgynevezett kiigazító ága a túlzotthiány-eljárás szabályait tartalmazza. Erre az eljárásra akkor kerül sor, amikor egy tagállam államháztartásának hiánya meghaladja a paktumban meghatározott küszöböt, azaz a GDP 3 százalékát.
Ilyenkor az Európai Tanács az érintett tagállam számára ajánlásokat küld, amelyekben felszólít a túlzott hiány kiigazítására, és határidőt állapít meg a korrekció végrehajtására. Ha a tagállam nem felel meg az ajánlásokban foglaltaknak, az eljárás következő lépéseként az euróövezeti tagállamokra bírság is kiszabható. Tavaly az EU 27 tagállama közül 22-nek túlzott, vagyis a GDP 3 százalékánál nagyobb államháztartási hiánya volt, és a szabályt betartók között csak 2 euróövezeti ország volt a 16 közül. A túlzotthiány-eljárás azonban csak utólagos ténymegállapítás, és a hiánycsökkentéshez nincs sem közös segítség, és eddig tényleges szankció sem volt.
