Az Erste egységes európai megoldást szorgalmaz a bankadó kérdésében

Az Erste bank szerint a pénzügyi szférának is hozzá kell járulnia a költségvetési problémák kezeléséhez és az államadósságból fakadó gondok enyhítéséhez, ehhez azonban egész unióban egységes eszközt kell találni - mondta az MTI-nek Andreas Treichl, az osztrák Erste Group elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten.

Andreas Treichl szerint veszélyes, ha az unió minden egyes tagja másként kezeli a problémákat, mert az az országok közti egyensúly megbomlásához vezethet. Az Erste közös fellépést, egységes európai megoldást tartana megfelelőnek,

 

Magyarország viszont, úgy tűnik, elhatározta, hogy külön úton jár. "Ettől nem vagyunk nagyon boldogok" - mondta az Erste vezetője. Treichl emlékeztetett: Magyarország azon kevés ország egyike, ahol a válság során nem kellett a pénzügyi szférát közpénzből támogatni. Most pedig éppen Magyarországon kívánják Európa legmagasabb bankadóját bevezetni - tette hozzá.

 

"Nehéz megérteni az intézkedés mögötti logikát, és nehéz elfogadni" - mondta az Erste Group vezetője. Hozzátette: lehetetlenség volna az adót az ügyfelekre áthárítani, hiszen a bank abból él, hogy javul az ügyfelek helyzete, ezért ha a bankadó a jelenlegi formájában valósul meg, akkor annak terhét jórészt a bank fogja viselni.

 

Arra a kérdésre válaszolva, hogy kért-e segítséget az Erste bank a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) a magyar bankadóval összefüggésben, Treichl elmondta: a magyar kormány egyik érve az adó bevezetése mellett az, hogy az IMF és az Európai Unió rendkívüli erőfeszítésekre kényszeríti Magyarországot a hiánycél tartása érdekében, viszont ha "az IMF más lehetőségeket biztosít", akkor változhat az is, hogy mennyire szükséges bevezetni egy ilyen magas adót.

 

A közép-kelet-európai térség nyolc országában működő bank vezetője elmondta: egy ilyen jelentős adóteher tőkét von el a bankoktól, és amennyiben a jelenlegi elképzelés szerint vezetik be, akkor lesznek olyan bankok, amelyek nem tudják majd a nyereségükből teljesíteni a befizetést.

 

Ezeknek a bankoknak az anyabankjukhoz kell fordulniuk, és végül az a helyzet állhat elő, hogy az anyabank például Csehországból vagy Szlovákiából kényszerül átcsoportosítani forrásokat, hogy ki tudják fizetni a magyar bankadót. "Remélem, hogy a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap között olyan megállapodás születik, amelynek következtében nem lesz szükség erre" - mondta Andreas Treichl.

A 4iG Csoport észak-macedón leányvállalata és az Ericsson közösen építheti a nyugat-balkáni régió egyik első önálló 5G hálózatát

A stratégiai együttműködés mérföldkő a 4iG Csoport észak-macedón beruházási terveiben és megerősíti a cégcsoport elköteleződését az európai digitális és biztonsági standardok mellett.
2025. 09. 30. 06:30
Megosztás:

A KSH lezárta az EU–SILC-felvétel revízióját

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) befejezte az EU–SILC-felvétel tervezett revízióját a 2018 és 2023 közötti időszakra vonatkozóan. A felülvizsgálat eredményeként a szegénység fő mérőszáma, a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya országos szinten egyik évben sem változott jelentősen. A revízió megerősítette az EU–SILC-adatok és a módszertan megbízhatóságát, valamint arra is rávilágított, hogy a felülvizsgálat előtti adatok is megfelelő alapot nyújtottak a szegénység monitorozásához.
2025. 09. 30. 06:00
Megosztás:

A magyarok szerint az élelmiszer-pazarlás ugyanolyan nagy probléma, mint a klímaváltozás

A magyar fogyasztók szerint az élelmiszer-hulladék keletkezése a klímaváltozással egyenrangú kihívásnak számít, a megkérdezettek 78 százaléka egyformán súlyos problémaként említi a két jelenséget – világít rá a Nestlé reprezentatív felmérése. Mindez különösen aktuális az Élelmiszerpazarlás Világnapján, amikor a figyelem még inkább a mindennapi döntéseinkre és szokásainkra irányul.
2025. 09. 30. 05:30
Megosztás:

Műfüves focipályát adtak át a hallássérültek budapesti tanintézetében

A kormányzat célja, hogy mindenki, így a fogyatékossággal élők számára is a legjobb feltételeket biztosítsa a rendszeres sportoláshoz, a testmozgáshoz - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, amikor felavatták a Nagy Norbert műfüves focipályát hétfőn a Budapesti Hallássérültek Tanintézetében.
2025. 09. 30. 05:00
Megosztás:

Új szemléletű női vezetőképzés a Harvard Egyetem DCE részlegével együttműködésben

Nagy sikerrel zárult az egyedülálló szemléletű WILL (Women in Leadership League) Program első, nemzetközi együttműködésben megvalósuló női vezetőképzési modulja. A Harvard Egyetem Division of Continuing Education (DCE) részlegének a Bostonhoz közeli Cambridge-ben tartott képzésén a női vezetők szakmai és személyes fejlődése állt a középpontban.
2025. 09. 30. 04:30
Megosztás:

Globális ügynökség hálózathoz csatlakozott az Influence Media

Az Influence Media csatlakozott a More Agencies globális ügynökség hálózathoz, mely helyi partnerein keresztül közel 30 országban nyújt egyedi igényekre szabott marketing, kommunikációs és public affairs szolgáltatásokat. A partnerség révén az Influence Media magas színvonalon tudja támogatni magyar vállalatok üzletfejlesztését a nemzetközi piacokon. Az ügynökség továbbá tudásmegosztás keretében folyamatos hozzáférést kap a legfrissebb globális vállalati kommunikációs gyakorlatokhoz, beleértve az élvonalbeli AI-alapú és adatvezérelt megoldásokat.
2025. 09. 30. 04:00
Megosztás:

Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon

A WLTR névre keresztelt építőipari segédeszköz alig négy hónappal magyarországi bemutatkozása után már élesben is bizonyított: a falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt húzta fel egy családi ház falait Budapest XVIII. kerületében. Az eszköz hatékony megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
2025. 09. 30. 03:00
Megosztás:

Indul a balatoni haltelepítési szezon, javulnak a fogási esélyek

Hétfőn elkezdődött az őszi lehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) halastavaiban, a fogott háromnyaras pontyokat több helyszínen engedik a Balatonba - jelentette be a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 30. 02:00
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start a főváros északi területein

Az Otthon Start program Budapest északi területein alapvetően három részre bontotta az ingatlanpiaci kínálatot - írja a Balla Ingatlan az MTI-hez hétfőn eljuttaott elemzésében.
2025. 09. 30. 01:00
Megosztás:

Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 09. 30. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyam áttörte a 114 ezer dollárt – Itt az „Uptober”?

A Bitcoin lendülete újra erőre kapott, és a hétvégi emelkedés után hétfő reggel átlépte a 114 000 dolláros szintet. A piacon már most egyre többen beszélnek az októberi árfolyamrallyról, amit a kriptós közösség csak „Uptoberként” emleget. Vajon most is beigazolódik a szezonális minta? És mit jelent mindez a kriptopiac egészére nézve?
2025. 09. 29. 23:30
Megosztás:

DOT fedezetű stabilcoin születhet: új lendületet kapott a Polkadot ökoszisztéma

Új korszak kezdődhet a Polkadot hálózat életében: a közösség egyre nagyobb támogatással áll egy natív, DOT tokenekkel fedezett algoritmikus stabilcoin, a pUSD bevezetése mögé. A cél világos: függetlenedni az olyan központosított stabilcoinoktól, mint a USDT vagy a USDC, és megerősíteni a Polkadot saját gazdaságát.
2025. 09. 29. 23:00
Megosztás:

BlackRock beelőzte a Deribitet: új korszak kezdődik a Bitcoin opciós piacon

A kriptovaluták világában mérföldkőhöz érkeztünk: a BlackRock iShares Bitcoin Trust (IBIT) most először túlszárnyalta a Deribit platformot a Bitcoin opciós piacán. Ez nem csupán egy statisztikai adat, hanem erőteljes jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi intézmények egyre magabiztosabban vonulnak be a kriptoeszközök szabályozott világába. Mutatjuk, mit jelent ez a trend a piac egészére nézve.
2025. 09. 29. 22:30
Megosztás:

Szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák

Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 22:00
Megosztás:

AM: színes programokkal vár az Erdők Hete országos rendezvénysorozat

Több mint 100 programmal készülnek az Erdők Hete rendezvénysorozat kapcsán szeptember 29. és október 5-e között az állami erdészeti társaságok, az idén az esemény célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 21:30
Megosztás:

Az adóemelés ellenére sem csökkent a román államháztartási hiány

Az adóemelés ellenére sem csökkent a nyolchavi román államháztartási hiány - derül ki a bukaresti pénzügyminisztérium hétfőn közzétett költségvetési adataiból.
2025. 09. 29. 21:00
Megosztás:

A jobbközép nyerte az olaszországi tartományi választássorozat első fordulóját Marche régióban

A jobbközép jelöltje nyerte a közép-olaszországi Marche tartományban hétfőn lezárult választást, amelyen a választók fele járult az urnákhoz. Az északi Valle d’Aostában a helyi autonómiáért küzdő Union Valdotaine lett a legnagyobb párt.
2025. 09. 29. 20:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint hétfő kora este

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 29. 20:10
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start

Az Otthon Start program nyári bejelentése óta látványosan megélénkült az érdeklődés Budapest IV. és XV. kerületének lakásai iránt. Ez az árak további emelkedését is magával hozta, miközben három részre szakította az ingatlanpiacot. Most a legnagyobb problémát a gyenge kínálat jelenti.
2025. 09. 29. 19:30
Megosztás:

BKK: indulhat a pesti fonódó villamoshálózat második ütemének tervezése

Elkezdődhet a pesti fonódó villamosprojekt második ütemének tervezése, miután aláírták a tervezésről szóló szerződést a feltételes közbeszerzési eljáráson nyertes FŐMTERV Zrt.-vel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 19:00
Megosztás: