Az IKEA újabb Átvételi Pontot nyit, ezúttal Zalaegerszegen

A Dél-balatoni térség után az IKEA most a Zala megyei vásárlóinak kedvez, hiszen legújabb Átvételi Pontját Zalaegerszegen nyitja meg. Az érdeklődők június 9-től tudják majd ide kérni rendelésük kézbesítését, az első termékek pedig június 15-től lesznek átvehetők. Annak érdekében, hogy az IKEA termékei az ország minél több régiójában elérhetők legyenek, további Átvételi Pontok kialakítását tervezik Közép-, Délnyugat- és Kelet-Magyarországon.

Az IKEA újabb Átvételi Pontot nyit, ezúttal Zalaegerszegen

Az Átvételi Pontok jelentősen megkönnyítik a rendelések átvételét, hiszen a vásárlóknak nem kell elutazniuk Budapestig. Nem beszélve arról, hogy a házhoz szállítás kényelmes és megfizethető alternatíváját nyújtó szolgáltatás ára a megrendelt csomagok összsúlya szerint alakul, és az összes átvevőpont esetében azonos. Ez azt jelenti, hogy 30-90 kg-os rendelésig 3 990 forintba, 200 kg-os kiszállítás felett pedig 9 990 forintba kerül. Így az átvételi pont igénybevételekor a vásárlók jelentősen kevesebbet fizetnek, mint a lakásba történő kiszállítás esetén.

A többi átvételi ponthoz hasonlóan, a zalaegerszegit is a soroksári IKEA áruház látja el.

“Tavaly nyáron nyitottuk meg elsőként a győri, majd a veszprémi és hajdúdorogi Átvételi pontokat, annak érdekében, hogy még elérhetőbbek és még megfizethetőbbek legyünk vásárlóink számára. Idén áprilisban a szegedi átvételi pont nyitotta a sort, amelyet májusban a balatonboglári és Siófoki Mobil átvételi pontok követtek.” - mondta Szabó Tamás, fuliflment projektvezető. A Mobil átvételi pontok rugalmas megoldást nyújthatnak a Balaton déli partján azok számára, akik szeretnék összekötni a különböző vásárlási módokat, mert a TESCO hipermarketek parkolójában vehetik át rendeléseiket, így akár a napi-, heti bevásárlást is egy helyszínen megtehetik.

„Nagyon örülünk, hogy Átvételi és Mobil Átvételi Pontjaink egyre népszerűbbek a magyar vásárlók körében, és bízunk benne, hogy a zalaegerszegi nyitással most kedvezni tudunk a Nyugat-dunántúli régiónak is. Ezzel kicsit ismét közelebb kerültünk célunkhoz, hogy még megközelíthetőbbé és elérhetőbbé váljunk az emberek többsége számára.” – mondta Lubomír Zakopcan, a soroksári IKEA áruházvezetője.

Azoknak, akik az IKEA weboldalán vásárolnak és a „Kattints és Vedd át” szolgáltatást választják, június 9-től kezdődően kérhetik a termékeiket Zalaegerszegre, és június 15-től kezdődően az alábbi helyszínen és időpontokban vehetik át csomagjaikat:

cím: 8900 Zalaegerszeg-Ságod, Ságodi út 128, hrsz: 0768/9
Nyitvatartás: keddtől péntekig: 11:00-18:00


Az IKEA Átvételi és Mobil Átviteli Pontjainak üzemeltetését a Gebrüder Weiss Szállítmányozási és Logisztikai Kft. végzi. „Nagyon örülünk, hogy egy újabb átvételi ponttal bővül az IKEA hálózata, ezzel egy még erősebb alapra helyezve együttműködésünket, illetve nyugat-magyarországi jelenlétünket. A zalaegerszegi nyitás része vállalatunk eddigi legátfogóbb fejlesztési programjának, amely június elején megkezdi működését a 2,5 ezer négyzetméter területű telephelyen. Ezzel 6 egyenrangú, önálló menedzsmenttel és döntési jogkörrel felruházott régióra osztjuk magyarországi hálózatunkat és megteremtjük az egy kézben lévő országos lefedettséget. A zalaegerszegi döntésben fontos szerepet játszott a városban létesülő új vasúti-közúti logisztikai konténerterminál, hiszen Zalaegerszeg várhatóan nagy jelentőségű csomóponttá fejlődik a jövőben a dél- és délkelet-európai, a trieszti, koperi és rijekai tengeri kikötők, valamint az európai piacok között húzódó közlekedési tengelyen. Így az adriai korridor kiemelt kereskedelmi útvonallá válik, és ebben Zalaegerszegnek kulcsszerepe lesz.
- mondta Csiszár Zsolt, a Gebrüder Weiss Kft. Értékesítési és Marketing Részlegvezetője.

Hozzászólások

Szennyezett jégkrémet vont ki a forgalomból az Auchan

Visszahívott a forgalomból egy vaníliás pálcikás jégkrémet a forgalmazó Auchan Magyarország Kft. etilén-oxid növényvédő szer hatóanyaggal való szennyezettsége miatt, a meglévő készletet pedig zárolta - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az MTI-vel szerdán.
2021. 06. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy összegű bírságot szabott ki a GVH egy szlovén cégre

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forintos bírságot szabott ki egy szlovén cégre, amiért a Covid-19 vírustól való félelmet kihasználva, a megfelelő engedélyek hiányában, valótlan ígéretekkel forgalmazta fertőtlenítőszerét - tájékoztatta a hivatal szerdán az MTI-t.
2021. 06. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres évet zárt tavaly az Oracle

Növelte forgalmát és nyereségét pénzügyi éve negyedik negyedévében és a teljes évben az Oracle a szerdán a honlapján publikált beszámoló szerint. A számítástechnikai szolgáltató óriáscég már a negyedik egymást követő évben növelte kétszámjegyű mértékben egy részvényre jutó nyereségét.
2021. 06. 16. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

40 éve nem nőtt ekkorát Japán exportja

Májusban több mint negyven éve a legnagyobb mértékben nőtt a japán export, részben bázishatás, részben a világkereskedelmi forgalom fellendülésének köszönhetően a tokiói pénzügyminisztérium honlapján szerdán publikált jelentés alapján. Májusban Japánnak négy hónapja első alkalommal külkereskedelmi deficitje alakult ki.
2021. 06. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon teszteli az új csomagolási fejlesztését a Coca-Cola

Magyarországon teszteli egyik új fejlesztését, az újrahaszosítható papírpalackot a Coca-Cola - jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon Budapesten a cég képviselői.
2021. 06. 16. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A globális űrtávközlési szolgáltatók közé léphet a 4iG

A globális űrtávközlési szolgáltatók közé léphet a 4iG: a tőkepiaci társaság és két leányvállalata a Hunagro DigiTel, valamint a CarpathiaSat előzetes megállapodást kötött az izraeli Space-Communication Ltd.-vel (SpaceCom) a társaság 51 százalékos részvénycsomagjának megszerzéséről zártkörű tőkeemeléssel - közölte a 4iG Nyrt. az MTI-vel kedden.
2021. 06. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kilőtt az online vásárlás a pandémia alatt

A pandémia alatt mintegy felével nőtt azoknak a száma, akik főbevásárlásaikat hosszútávon is online tervezik elvégezni, és negyedével csökkent azoké, akik továbbra is elsősorban üzletekben vásárolnának - derül ki a világ vezető logisztikai vállalata, a UPS 2021-es Smart E-commerce Report című jelentéséből. A kutatásban Európa-szerte 10 000 fogyasztót kérdezett meg, arra keresve a választ, hogy a közelmúltban lezajlott világjárvány milyen hatással bírhat az e-kereskedelem fogyasztói keresletére az elkövetkező évek során.
2021. 06. 16. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rövidített munkaidőt vezetett be a német Daimler

A globális chiphiány miatt ismét rövidített munkaidőt vezetett be a Daimler autógyártó két németországi üzemében a héten.
2021. 06. 16. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Exportkényszerben a hazai e-kereskedelem

Szédítő növekedésen ment át a hazai e-kereskedelem a pandémia alatt. Az online kiskereskedelem 45%-os rekordbővülést követően 909 milliárd forintos forgalmat ért el tavaly.[1] Igen ám, de ennek 41%-a a tizenöt legnagyobb e-kereskedőnél realizálódott, melyek közül mindössze öt magyar. Az öt legnagyobb forgalmú online FMCG, azaz napi fogyasztási cikkeket értékesítő e-kereskedő közül pedig egy sem.[2]A külföldi e-kereskedők térnyerése egyre nagyobb; külpiacra lépést sürgetnek a szakértők.
2021. 06. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres első negyedévet tudhat maga mögött az OPUS

Az OPUS GLOBAL Nyrt. 8,1 milliárd forintos adózott eredményt ért el konszolidált szinten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett idei első negyedéves IFRS szerinti jelentésében - közölte a tőzsdei társaság kedden az MTI-vel.
2021. 06. 15. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az euróövezet áruforgalmi külkereskedelmi többlete

Bázishatás miatt jelentősen megemelkedett az euróövezet áruforgalmi többlete az egy évvel korábbihoz képest az idén áprilisban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján, a növekedés mértékbe azonban jóval elmaradt a piaci várakozásoktól.
2021. 06. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vizsgálat alatt a Wish

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Wish online piactere működési gyakorlatának vizsgálatára, mert vélhetően tisztességtelen a webáruház ár- és kedvezményfeltüntetési rendszere - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
2021. 06. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

50 millió forintra bírságolták az Union biztosítót

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50 millió forintos felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Union biztosítóra jogsértések miatt, a feltárt hiányosságok nem veszélyeztetik a biztosító biztonságos működését - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
2021. 06. 15. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A TotalEnergies együttműködik a Siemens Energyvel a cseppfolyós földgázzal kapcsolatos kibocsátás csökkentése érdekében

A TotalEnergies és a Siemens Energy műszaki együttműködésbe kezd annak érdekében, hogy fenntartható megoldásokat hozzon létre a CO2-kibocsátás csökkentésére. Az együttműködés a földgáz cseppfolyósításával foglalkozó létesítményekre és az ehhez kapcsolódó áramtermelésre összpontosít.
2021. 06. 15. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egészség- és környezettudatosabbá tette a vásárlókat a járványhelyzet

Alapvetően változott meg a fogyasztók magatartása a koronavírus-járvány hatására. Az emberek tudatosan keresik az egészséges és környezetbarát termékeket vásárlásaik során, és többségük ezen a jövőben sem változtatna – derül ki az EY 20 országban több mint 14 ezer fő bevonásával készült nemzetközi felméréséből, amely rendszeresen elemzi a fogyasztói szokások változását. A vállalatoknak minél gyorsabban kell alkalmazkodniuk az új igényekhez, ha nem akarják elveszíteni vevőik egy jelentős részét.
2021. 06. 15. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

140 millió forintból fejleszt a Sugarbird Kft.

A napokban bejelentett ruhaipari pályázat segítségével 140 millió forintból fejleszt a Sugarbird Kft. - közölte a pénzügyminiszter hétfőn a Facebook oldalán.
2021. 06. 14. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázta forgalmát a járvány idején a fitnesz ebolt

A fitnesz-termékeket forgalmazó GymBeam e-kereskedelmi cég 2020-ban megduplázta a forgalmát, eladásai meghaladták a 43 millió eurót, szemben a 2019-es 24 millió euróval - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2021. 06. 14. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarok a balti villamosenergia-ipari rendszerirányítók új adatszolgáltatási platformja mögött

A három balti rendszerüzemeltető a Baltic Transparency Dashboard 2.0. fejlesztésére nemzetközi tendert írt ki, amelyet a magyar konzorcium nyert el tavaly decemberben. A Navitasoft az üzleti megvalósításáért felelt, az Integral Vision az alkalmazás fejlesztését látta el. Az új adatközlési portál a piacon egyedülálló módon egyablakos tájékoztatást biztosít az energiatermeléssel, -kapacitással, -átvitellel kapcsolatban a régió szereplői számára. A szabad és nyitott energiapiacon az átláthatóság elengedhetetlen, mivel nagyban hozzájárul a tisztességes verseny kialakulásához, és segít egyenlő feltételeket biztosítani a piaci szereplők számára.
2021. 06. 14. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Napokon belül vége a kínai csomagok áfamentességének! - Mit kell tudnunk a témáról?

2021. július 1-jével a harmadik országból (azaz az Európai Unión kívülről) érkező minden termék után áfát kell fizetni, függetlenül annak értékétől. De hogyan is néz majd ki ez a gyakorlatban? Milyen változások várnak ránk az e-kereskedelemben a vám és áfa területén? Ezt foglalta össze a Trans-Sped Csoport vámszakértője.
2021. 06. 14. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Leváltották a Roszkoszmosz emberes űrrepülési programjainak igazgatóját

Leváltották Szergej Krikaljovot, a Roszkoszmosz orosz állami űrvállalat emberes űrrepülési programjaiért felelős ügyvezető igazgatóját - közölte a a cégre hivatkozva péntek este a Moszkovszkij Komszomolec című napilap.
2021. 06. 12. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások: