Az IMF reformjának felgyorítását követeli a BRICS-csoport
Az indiai fővárosban tartott negyedik csúcstalálkozójukról csütörtökön kiadott közleményben sürgetik, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank haladéktalanul vizsgálja felül kvótarendszerét, figyelembe véve az összes ország érdekeit, és kinyilvánítják: támogatják, hogy fejlődő országok jelöltjei kerüljenek e két intézmény élére. "Megismételjük, hogy az IMF és a Világbank vezetőit nyílt és átlátható folyamat során, az érdemek alapján kell kiválasztani" - áll a közleményben.
A fejlődő országok - a BRICS-csoport pedig hangsúlyozottan - régóta követelik, hogy nőjön szavazóerejük az IMF-ben és a Világbankban, és fejlődő országból származó jelöltet szeretnének látni az utóbbi élén az amerikai Robert Zoellick utódjaként, akinek mandátuma az idén lejár. A szavazati jogoknak a fejlődő javára történő módosításáról már 2010-ben elvi megállapodás született, de az Egyesült Államoknak még ratifikálnia kell.
A BRICS vezetői azt is szemére hányják a fejlett országoknak, hogy destabilizálják a világgazdaságot és agrárszubvencióik piactorzító hatásúak. "Kritikus fontossággal bír, hogy a fejlett országok felelősségteljes makrogazdasági és pénzpolitikát folyatassanak, ne teremtsenek túlzott likviditást a globális piacon és hajtsanak végre strukturális reformokat a növekedés és munkahelyteremtés érdekében" - írja a közlemény.
Az értekezleten úgy döntöttek, hogy a következő csúcstalálkozó elé terjesztik egy közös, Dél-Dél bank megalapításának részletes tervezetét. Ez elősegítené a fejlődő országok tőkéhez jutását, amit a meglévő intézmények nem képesek megoldani. Megállapodtak, hogy az egymással folytatott kereskedelmi ügyleteket nemzeti devizákban lehet elszámolni, így védekezve a dollárárfolyam ingadozása ellen, és célul tűzték ki, hogy 2015-ig a tavalyi 230 milliárdról 500 milliárd dollárra növelik a BRICS-csoporton belüli forgalmat. A BRICS-országokban él a Föld népességének 40 százaléka, és a világ GDP-jéből való részesedésük a 2000. évi 16 százalékról 2010-re 25 százalékra emelkedett. (MTI)