Az OTP elemzője is reagált a folyófizetési mérleg adataira

A harmadik negyedévben keletkezett 698 millió euró folyó fizetési mérlegtöbblet pozitívan értékelhető, 2009 egészében nulla körüli folyó fizetési mérleg eredmény várható, s emellett a külfölddel szemben fennálló finanszírozási képesség GDP arányosan 1,3-1,8 százalékos többletet mutathat - mondta Kondora Szilárd az OTP Bank makroelemzője szerdán az MTI kérdésére.

Az elemzői konszenzus a harmadik negyedévre nulla körüli folyó fizetési mérleg adatot jelzett, de az OTP Bank félmilliárd euró körüli többletre számított - közölte Kondora Szilárd. Az OTP Bank elemzője rámutatott arra, hogy a most közölt adat igen pozitív annak fényében, hogy a múlt év III. negyedévében 2,239 milliárd euró hiányt jelzett a folyó fizetési mérleg, a tavalyi év első kilenc hónapjában pedig összesen 5,323 milliárd euró deficit keletkezett.

 

Ebben az évben ugyanakkor az első kilenc hónap összesített adata szufficites, mégpedig 586 millió euró. Erőteljes alkalmazkodásról tanúskodik a most közölt statisztika, amely szerint a külfölddel szemben fennálló finanszírozási képesség többlete (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes összege) meghaladta az egymilliárd eurót, így az ország GDP-hez viszonyított nettó adóssága csökkent - tette hozzá a szakértő.

 

Kondora Szilárd felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyarországra érkező nettó közvetlen tőkebefektetések összege (FDI) a második negyedévi mínusz 1,062 milliárd euró után a harmadik negyedévben mínusz 173 millió euró volt: az egyenleg változása kedvező tendenciát jelez. Ennek alapján az OTP Bank elemzője úgy látja, hogy 2009 egészében is pozitív tartományban kerül az úgynevezett nem adóssággeneráló finanszírozás.

 

"Egy feltörekvő ország, így Magyarország érdeke az, hogy minél több közvetlen külföldi tőkebefektetésre (FDI) tegyen szert, hiszen a belföldi tőkehiányt ezzel lehet pótolni, a termelő kapacitások kiépítését ezzel lehet gyorsítani" - magyarázta Kondora Szilárd, hozzátéve, hogy ha egy országban gyorsan nő a közvetlen külföldi tőkebefektetések összege, akkor az először importszükséglettel jár együtt, ami aztán folyó fizetési mérleg hiányt okoz. De ez a folyamat végső soron exportkapacitásokat hoz létre, s így később az áruforgalomban többletet eredményezhet - vezeti végig a folyamatot az elemző, nyomatékosítva, hogy a közvetlen külföldi tőkebefektetések segíthetik az ország gyorsabb fejlődését.

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára

Az Egyesült Államok leállít minden segítségnyújtást Kolumbia számára a folytatódó kábítószer-előállítás miatt - közölte Donald Trump elnök vasárnap.
2025. 10. 20. 06:00
Megosztás:

Nagy István: országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra - hangsúlyozta az agrárminiszter a Facebook-oldalára vasárnap feltett videóüzenetében.
2025. 10. 20. 05:00
Megosztás:

Bank of England-kormányzó: a belátható jövőben negatív hatása lesz a Brexitnek a brit gazdaság növekedésére

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) a belátható jövőben negatív hatása lesz a brit gazdaság növekedésére.
2025. 10. 20. 04:00
Megosztás:

Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. 10. 20. 03:00
Megosztás:

Ha hajnali 2–4 között felébredsz, akkor a következő a baj!

A jelenség tudományos magyarázata: Sokan tapasztalják, hogy éjszaka ugyan könnyen elalszanak, de hajnalban, 2 és 4 óra között rendszeresen felébrednek – és nem értik, miért. A tudomány ma már pontos választ ad erre: a szervezet ilyenkor egy kritikus hormonális és idegrendszeri váltáson megy keresztül, amelyet a stressz, a vércukorszint-ingadozás vagy a máj működése is befolyásolhat. Nézzük mit tehetünk ezzel!
2025. 10. 20. 02:00
Megosztás:

Titok és magyarázat: Ezért teszik a nők keresztbe a lábukat ülés közben

Biztosan te is észrevetted már: a legtöbb nő, amint leül, ösztönösen keresztbe teszi a lábát. Legyen szó munkahelyi értekezletről, randiról, vagy épp egy kávézói beszélgetésről – a mozdulat szinte automatikus. De vajon miért teszik ezt a nők? Csak kényelmesebb így? Vagy valami mélyebb, tudatalatti üzenet rejtőzik mögötte?
2025. 10. 20. 01:00
Megosztás:

Kína kibertámadással vádolja az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséget

A kínai hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) 2022 és 2024 között kibertámadásokat követett el a nemzeti pontosidő-szolgálati központ (NTSC) ellen - közölte vasárnap a kínai állambiztonsági minisztérium.
2025. 10. 20. 00:05
Megosztás:

Solana árfolyam-előrejelzés: Duplázhat az SOL a 200 dolláros szintről, miközben a Digitap ($TAP) akár 50-szeres hozamot céloz meg 2025-ben?

A kriptopiac ismét felmelegedett, a kereskedők pedig két kiemelkedő projektről beszélnek: Solana (SOL) és Digitap ($TAP).
2025. 10. 19. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 10. 19. 22:00
Megosztás:

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 10. 19. 21:00
Megosztás:

Ethereum új csúcsokra tör – Átalakulóban a kriptopiaci erőviszonyok

Ethereum szárnyalása új korszakot jelez a kriptovilágban: az ETH ára történelmi magasságokba emelkedett, miközben a befektetői figyelem egyre inkább elfordul a korábban egyeduralkodónak számító Bitcointól.
2025. 10. 19. 20:00
Megosztás:

„1 000 dollárból 1 millió” – Még mindig lehetséges ez a kriptóban?

Egyik legnagyobb, évek óta nem látott likvidálási hullám után a piac most próbál újra talpra állni. Az elemzők szerint ez az újraindítás pillanata – az a típusú „reset”, amely új 1 000 dollárból 1 millió sztorikat szülhet. Három kriptovaluta van jelenleg a piacon, amelyek hasonló potenciált hordoznak magukban.
2025. 10. 19. 19:00
Megosztás:

15 év alatt 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló védművek fejlesztésére

Az elmúlt 15 évben több mint 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló létesítmények fejlesztésére és megerősítésére - közölte az Energetikai Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára Szentgotthárdon, a Rába partján tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
2025. 10. 19. 18:00
Megosztás:

Történelmi csúcson az XRP bálnák száma – Erősödik a bizalom a viharos piacon

Miközben a kriptopiac egészét volatilitás és bizonytalanság jellemzi, az XRP újra reflektorfénybe került. Az elmúlt hetek zuhanása után a token hirtelen erőre kapott, és a nap legjobban teljesítő kriptovalutájává vált. Mögötte nemcsak technikai tényezők, hanem komoly intézményi és hálózati fejlemények is húzódnak. Vajon ez csak egy átmeneti felívelés, vagy a fundamentális erősödés jele?
2025. 10. 19. 17:00
Megosztás:

BitMine 1,5 milliárd dollárnyi Ethereumot vásárolt – új korszak kezdődhet az intézményi kriptobefektetésekben?

A kriptovaluták világában ismét nagyot szólt egy intézményi befektető lépése: a BitMine Immersion Technologies nem kevesebb mint 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt Ethereumot az októberi kriptopiaci zuhanás óta. A lépés nemcsak az ETH árfolyamára lehet hatással, hanem hosszú távon átírhatja az intézményi eszközallokációról alkotott képet is.
2025. 10. 19. 16:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten

Növekvő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 102 968,67 ponton zárt, 977,91 ponttal, 0,96 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2025. 10. 19. 15:00
Megosztás:

Javítja a gyártási hatékonyságát a Mercedes-Benz

Javítja a gyártási hatékonyságát a Mercedes-Benz, hogy felkészítse az üzemeit a vállalt történetének eddigi legátfogóbb termékoffenzívájára - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 19. 14:00
Megosztás:

Viharfelhők a DeFi-fejlesztők felett: Perbe fogott Tornado Cash-alapító riasztja a kriptoközösséget

Egyre nagyobb a bizonytalanság a decentralizált pénzügyi szektorban (DeFi), miután a Tornado Cash alapítóját, Roman Stormot vádat emeltek egy engedély nélküli pénzátviteli szolgáltatás működtetése miatt.
2025. 10. 19. 13:00
Megosztás:

400 milliárd forintból újultak és újulnak meg szakképző intézmények

Országszerte 400 milliárd forintból újultak és újulnak meg szakképző intézmények országszerte; ennek részeként a 21. századi szakképző intézményfejlesztési programban 18 szakképzési centrum 31 intézményének 34 helyszínén valósulnak meg beruházások 96 milliárd forint értékben - mondta Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár pénteken Salgótarjánban, ahol a Borbély Lajos Technikum újul meg.
2025. 10. 19. 12:00
Megosztás:

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
2025. 10. 19. 11:00
Megosztás: