Az USA legnagyobb ellensége nem más, mint az USA

Amerika számára önmaga jelenti a legnagyobb fenyegetést - jelentette ki Barack Obama a The New York Times online kiadásában helyi idő szerint péntek este megjelent interjújában.

Az USA legnagyobb ellensége nem más, mint az USA

"Olyan sok dolog van, ami számunkra, mint ország számára jó irányba halad - az új energiaforrásoktól kezdve az innováción át a gazdaság növekedéséig - de sohasem fogjuk kihasználni a teljes potenciálunkat, ha a két pártunk nem teszi magává azt a szemléletmódot, amit a síitáktól, a szunnitáktól és a kurdoktól vagy az izraeliektől és a palesztinoktól elvárunk: nincs vesztes és győztes és együtt kell működni" - mondta az elnök.

 

Szavai szerint az amerikai politika "működésképtelen" és annak szereplőinek okulniuk kellene a Közel-Kelet "szörnyű megosztottságaiból", amelyek arra figyelmeztetnek, hogy a társadalmak nem működnek akkor, a politikai frakciók nem engednek pozícióikból. Miközben alapvetően a republikánus szélsőjobbot vádolta a kompromisszumok megtorpedózása miatt, Barack Obama elismerte, hogy a választókörzetek határainak manipulatív meghúzása, a média balkanizálódása és kontrollálatlan pénzek megjelenése a politikában "jobban aláaknázza azt a képességünket, hogy szembenézzünk a nagy kihívásokkal, mint bármilyen külföldi ellenség" - mondta.

 

Az elnök arra figyelmeztetett, hogy Vlagyimir Putyin elnök a nyugati szankciók ellenére bármikor "behatolhat" Ukrajnába és ha ezt megteszi, akkor az ő elnöksége alatt már "sokkal nehezebb lesz megpróbálni megtalálni az utat, amely visszavezet a kooperatív és működő kapcsolathoz". Irakról szólva Obama leszögezte, hogy az Egyesült Államok légiereje nem lesz a síitáké, de egyetlen más csoportosulásé, így a kurdoké sem, és hogy nem vezényel oda vissza harcoló egységeket. Kijelentette, hogy Amerika nem tudja megtenni az irakiak számára azt, amit ők maguk nem akarnak.

 

Ezzel kapcsolatban ugyanakkor elismerte, hogy az amerikai légierő azért nem mért azonnal Irak-szerte csapást az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) elnevezésű szélsőséges erőre, mert nem akarta csökkenteni a Núri al-Máliki iraki miniszterelnökre nehezedő nyomást. "Stratégiai érdekünk az ILIÁ visszaszorítása. Nem fogjuk megengedni nekik, hogy valami kalifátust létesítsenek Szíriában és Irakban, de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha tudjuk, hogy olyan partnereink vannak a helyszínen, akik képesek kitölteni az űrt" - mondta.

 

Az amerikai csapatok meghiúsult folyamatos iraki állomásoztatására vonatkozó kérdésre úgy válaszolt, hogy arra sosem lett volna szükség, ha a síita többség "nem pazarolta volna el a lehetőséget", hogy megossza a hatalmat a szunnitákkal és a kurdokkal. Az iraki és szíriai szunnitákról szólva úgy vélekedett, hogy amíg nem sikerül megtalálni azt a formulát, amely az ő törekvéseiket is kielégítené, addig óhatatlanul megmaradnak a problémák. Az iraki síita többség ezt csak most kezdi el megérteni. Az elnök szerint noha az ILIÁ nem volt vonzó az átlagos szunniták számára, az mégis ki tudta tölteni a vákuumot. Iránról szólva úgy vélekedett, hogy az iszlám köztársaságban végre megértették, hogy hosszú távon bukásra ítélt az az álláspont, ha az iraki síiták maximalista pozícióra törekednek.

 

Obama ábrándnak minősítette azt a felvetést, hogy a szíriai felkelők felfegyverzése érdemben változtatott volna az országban kialakult helyzeten. Mint mondta, sosem volt igazi opció a civileknek a jól felszerelt, Oroszország, Irán és a libanoni síita Hezbollah milícia által is támogatott állammal szembeni felfegyverzése, és hogy az amerikai kormány csak üggyel-bajjal talál olyan világi szíriai felkelőket, akiket fel tudna szerelni és ki tudna képezni. Az elnök kijelentette, hogy a Közel-Keleten és más régiókban Amerika csak olyan mértékben vállal nagyobb szerepet, ahogyan a helyi közösségek elkötelezik magukat egy olyan befogadó politika mellett, amelyben nincsenek győztesek és legyőzöttek. Az elnök szerint helyes döntés volt a tömegmészárlás megakadályozása érdekében intervenciót indítani Líbiában, de kijelentette, hogy a külpolitika terén azt sajnálja a legjobban, hogy azt nem követte a helyszínen nemzetközi segítségnyújtás a demokratikus átmenethez.

 

"Ez az a lecke, amit most minden alkalommal felidézek, amikor felteszem a kérdést, hogy be kell-e avatkoznunk és van-e válaszunk a következő napra is" - mondta Barack Obama. Izraelről szólva kijelentette: "Úgy gondolom, a kérdés valójában az, hogy hogyan él túl Izrael. És hogy lehet létrehozni egy olyan Izrael Államot, amely fenntartja a demokratikus és polgári hagyományait. Hogyan lehet megőrizni egy olyan zsidó államot, amely visszatükrözi Izrael alapítóinak legjobb értékeit is. És következetesen hiszem, hogy ennek érdekében meg kell találni a módját a palesztinokkal való békés egymás mellet élésnek... El kell ismerni, hogy vannak jogos követeléseik, és hogy ez az ő földjük és területük is" - fogalmazott az amerikai elnök.


Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: