Az adózói kör szélesítését tervezi az adóhatóság

Az adóbeszedés szempontjából az idei évet "borzasztóan" nehéznek nevezte a NAV elnökhelyettese, de jelezte: az adóhatóság mindent megtesz annak érdekében, hogy a költségvetési bevételek teljesüljenek, amihez az adózói kör szélesítése szükséges.

 

Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese kedden, Budapesten sajtótájékoztatón kifejtette: az adóhatóság legfontosabb kötelezettsége a költségvetési bevételek teljesítése. Bár a NAV 2012-ben 700 milliárd forinttal többet szedett be az előző évinél, ez objektív okok miatt kicsit elmaradt a tervezettől. Mintegy százmilliárd forintos bevételkiesést okozott például, hogy a devizahitelesek megmentéséhez kapcsolódva a pénzintézeteknek kevesebb különadót kellett befizetniük. 

 

Az idén is emelkedő bevételi terv teljesítéséhez az adózói kör szélesítése és az ellenőrzés fokozása szükséges, amihez több új intézmény is rendelkezésre áll 2013-tól. Hozzátette, becslések szerint százmilliárdos nagyságrendű összegeket vonnak ki az adózás alól. Az ellenőrzésre való kiválasztás az elnökhelyettes szerint évről évre hatékonyabb, amiben szerepe van, hogy a revizorok munkáját jelentős informatikai támogatás és adatbázis segíti. Ezt mutatja, hogy a megállapítások összege 2012-ben 526 milliárd forintra emelkedett az előző évi 406 milliárdról, miközben nem nőtt a revizori kapacitás, és az ellenőrzések száma is csak 305 ezerről 330 ezerre nőtt. 

 

A kockázatkezelést és kiválasztást az idén is új eszközök segítik. Ezek egyike a belföldi áfa összesítő jelentés, amelynek kétmilliós értékhatára - ha a rendszer sikeres lesz - a következő években csökken. Az adóhatóság a hatékonyság növekedését várja a pénztárgépek online bekötésétől valamint attól is, hogy a környezetvédelmi termékdíj, az energiaadó és a népegészségügyi termékadó átkerül az adószakmai ág ellenőrzése alá. Operatív ellenőrzéseket azonban továbbra is végeznek a pénzügyőrök is.

 

Az ellenőrzésre való kiválasztás során továbbra is vizsgálják az adózói életutat, a kockázatos kapcsolatokat, az egyes gazdasági események valódiságát, a munkaerő kölcsönbe adásra és vételre vonatkozó bejelentéseket. A mezőgazdasági tevékenységet folytató társaságok fordított adózásra vonatkozó adatszolgáltatása abszolut sikertörténet Varga Árpád szerint, ugrásszerűen csökkentette a visszaéléseket. 

 

Az induló vállalkozásoknál továbbra is cél a prevenció, a fantom cégek kiszűrése. Ennek érdekében tavaly 35 ezer adóregisztrációs eljárást folytattak le, a cégek közül nyolcszázat egyből töröltek. A fokozott adóhatósági felügyelet keretében mintegy 60 ezer cégnek küldtek kérdőívet, közülük mintegy hatezer nem is válaszolt, őket törölték a nyilvántartásból; 25 ezer cég esetében vizsgálták meg a kockázatokat, náluk összesen 160 milliárd forint adótartozást találtak, továbbá megállapították, hogy 40 százaléka nem is működött igazán. Ezek a vizsgálatok ugyan jelentős erőket kötöttek le, de egyben a legjelentősebb eredményt hozták 2012-ben - mondta Varga Árpád.

 

A működő vállalkozások esetében az adóbevételek biztosítása, a működés nyomon követése a cél az adóminimalizálás visszaszorítása érdekében. E körben a különös adózási módok jogszerű alkalmazását, az adókedvezmények igénybevételének jogszerűségét vizsgálja a NAV és kiutalás előtti ellenőrzéseket végez.

 

A megállapítások túlnyomó része - 2011-ben 85,5, 2012-ben 83,6 százaléka - az áfából származik. Áfavizsgálatokra számíthatnak az idén is a nagyobb forgalmú, jelentős kockázatot hordozó adózók, a körbeszámlázásos ügyletek, család értékesítési láncolatok, számlagyárak részesei és az adóminimalizálók. Az idén az adóhatóság fokozottan vizsgálja az internetre felkerült adatokat is (nemcsak az áfa, hanem a jövedéki adó vonatkozásában is). Varga Árpád szerint a világhálón "arcátlanul" olyan tevékenységeket hirdetnek, amelyek után nem fizetnek adót. Az internetet a bűnügyi igazgatóság is rendszeresen nézi - tette hozzá. 

 

A társasági és osztalékadó területén a fejlesztési adókedvezmény feltételeinek teljesítését, a kutatás-fejlesztés alapján történő adóalap-csökkentés jogalapját, a veszteségelhatárolás szabályainak betartását, a látvány-csapatsportok támogatása címén igénybevett adókedvezmény (2012-ben 25 milliárd forint) érvényesítésének jogszerűségét vizsgálja az adóhatóság.

 

Az szja vizsgálatok keretében az adóvisszaigénylések jogszerűségét vizsgálja a NAV. Vagyongyarapodási vizsgálatokból az idén is kétezret terveznek. Továbbra is a célkeresztben vannak a jövedelmet minimalizáló egyéni vállalkozók is, akiknél a költségelszámolásokat, a számlák hitelességét ellenőrzik. 

 

A szolgáltató szektorban az idén is kiemelt figyelmet kap a nagykereskedelem, ezen belül különösen a cukor, édesség, a hús és húskészítmények nagykereskedelme, vagy például az elektronikus és egyéb háztartási cikkek, számítógépek nagykereskedelme. Új ellenőrzési terület lesz a dísznövény, vetőmag, műtrágya kiskereskedelem, s idén sem feledkeznek meg a munkaerő-piaci szolgáltatásokról valamint a biztonsági, nyomozói tevékenységről. Az ipari ágazatban a hús-, baromfihús-készítmények gyártása valamint a műanyag csomagolóeszközök, műanyag építőanyagok gyártása számíthat fokozott figyelemre.

 

A következő évek adóellenőrzéseit előkészítő adatgyűjtések kiemelt célterülete többek között a csomagküldő, internetes kereskedelem, a jogi, számviteli, adószakértői tevékenység valamint a magánrendelőkben végzett járóbeteg-, fogorvosi valamint egyéb humán egészségügyi ellátás lesz. A vámszakmai területen a mintegy 1000 milliárd forint bevételt eredményező jövedéki ellenőrzések célja az adózatlan dohánytermékek és az illegális ásványolaj behozatalának, forgalomba kerülésének megakadályozása - mondta a NAV elnökhelyettese. (MTI)

 


Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás:

Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás:

Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi forgalmi adatok

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.
2026. 09. 04. 16:00
Megosztás:

Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése

A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
2026. 09. 04. 15:30
Megosztás:

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás:

Kétlépcsős béremelés várható a szociális dolgozóknál

A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.
2026. 09. 04. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s vasúti tagvállalata is részt vesz a paksi védekezésben

A Waberer’s vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft. is részt vesz a paksi védekezésben a MÁV Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, a Zemplénkő Kft.-vel és a Swietelsky cégcsoporttal együttműködve – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 13:30
Megosztás:

Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
2026. 09. 04. 13:00
Megosztás: