Az államháztartás első félévi hiánya 517,7 milliárd forint

Az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének hiánya júniusban 173,6 milliárd forint volt, az első félévben a deficit 517,7 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 89,8 százalékával egyenlő - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn a végleges adatokat a honlapján.

A végleges adatok megegyeznek az előzetes számokkal.  Júniusban az államháztartás egészén belül a központi költségvetés 188,6 milliárd forint, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai közel 1 milliárd forint deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 16,0 milliárd forint szufficittel zártak.  Tavaly júniusban az államháztartás központi alrendszere 310,4 milliárd forint hiánnyal zárt, az első féléves deficit 1.034,7 milliárd forint volt. A törvényi előirányzat 2012-re 576,2 milliárd forintban határozta meg az éves államháztartási hiányt.
    

A központi büdzsé hiánya az idei első félévben 592,3 milliárd forintot tett ki, a tb-alapok egyenlege 3,3 milliárd forint deficitet mutatott. Ezzel szemben az elkülönített állami pénzalapok 77,9 milliárd forint többlettel zártak az első félévben.
    

Az NGM rámutat: az egyszeri tételektől megtisztított, vagyis azonos bázisú 2011. évi és 2012. évi központi alrendszerű időarányos hiányok esetében az idei évi 58,8 százalékos mérték jóval kedvezőbb lett a tavalyi 79,5 százaléknál.
    

A tárca szerint a központi költségvetés június havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest 130,7 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek. A bevételek közül elsősorban az adóbevételek - a társasági adó, az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadó bevételek - haladták meg a tavalyi összeget. Emellett a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei és a kamatbevételek is magasabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos időszakában.
    

A központi költségvetés június havi kiadásai 38,7 milliárd forinttal nagyobb összegben alakultak, mint az elmúlt év azonos hónapjában. A kiadások esetében főként a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai (részben a bevételi többleteikkel összhangban), a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap kiadásai (a korhatár előtti ellátások átkerülése miatt) és a kamatkiadások lettek nagyobbak a tavalyi év azonos hónapjánál.
    

A központi költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak alakulásában jelentős szerepet játszanak a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerült intézmények bevételei és kiadásai. A kamatkiadások 2012 júniusában 153,2 milliárd forintot tettek ki, 17,5 milliárd forinttal többet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 13,2 milliárd forintot értek el, 3,1 milliárddal többet az előző évinél.A nettó kamatkiadások (140,0 milliárd forint) összességében 14,4 milliárd forinttal lettek magasabbak, mint az előző évben.
    

A társadalombiztosítási alapok 2012. június havi közel 1 milliárd forintos hiánya a Nyugdíjbiztosítási Alap 1,4 milliárd forintos deficitjéből, valamint az Egészségbiztosítási Alap 0,4 milliárd forintos szufficitjéből tevődik össze. 2011. június hónapjában az tb-alapok együttes hiánya 34,9 milliárd forintot tett ki.
    

Az elmúlt év június hónapjában elérthez képest a kedvezőbb egyenleg alakulásában fontos szerepet játszanak az Egészségbiztosítási Alap magasabb szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételei, amelyek összefüggenek az egyéni egészségbiztosítási járulék, valamint az egészségügyi szolgáltatási járulék mértékének emelkedésével. (MTI)

KGFB: Fontos év végi határidők közelednek

December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2025. 12. 28. 11:00
Megosztás:

7 millió dolláros veszteség a Trust Walletnél – Teljes kártérítést ígérnek a felhasználóknak

A Trust Wallet, a népszerű kriptopénztárca-szolgáltató, hivatalosan is megerősítette, hogy egy kritikus sebezhetőség miatt 7 millió dollár értékű kriptoeszköz került illetéktelen kezekbe. A problémát a böngészőbővítményük egyik verziója okozta, amelyen keresztül támadók hozzáfértek a felhasználók pénzeszközeihez. A cég gyorsan reagált: teljes visszatérítést ígér az érintetteknek, biztonsági frissítéseket vezetett be, és a közösség támogatására is számítanak. Nézzük a részleteket!
2025. 12. 28. 08:00
Megosztás:

Japán egységes 20%-os adót vetne ki a kriptóra – Új korszak jöhet az adózásban és a kereskedelemben

Japán radikálisan átalakítaná a kriptovaluták adózását: a jelenlegi, akár 55%-os progresszív kulcsokat egy egységes, 20%-os adó váltaná fel a 2026-os adóreform keretében. Az intézkedés célja, hogy a kriptobefektetések ugyanolyan megítélés alá essenek, mint a részvények vagy befektetési alapok – ezzel ösztönözve a kereskedelmet, az innovációt, és megszüntetve a befektetői bizalmatlanság egyik legfőbb okát. Mutatjuk, hogyan változna a rendszer, kiket érint, és mit várnak tőle az iparági szereplők.
2025. 12. 28. 07:00
Megosztás:

Kriptovaluta fedezetű hitelek jöhetnek Oroszországban – A Sberbank a Bitcoin mögé nézne

Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank komolyan fontolgatja a kriptovalutával fedezett rubelalapú hitelek bevezetését. A Bitcoin és az Ethereum, valamint akár tokenizált fémek és stabilcoinok is megjelenhetnek fedezetként. A lépés új fejezetet nyithat a hagyományos bankrendszer és a digitális eszközök integrációjában – miközben az orosz szabályozás is fokozatosan nyit a kripto irányába.
2025. 12. 28. 06:00
Megosztás:

Japán új kriptós adóreformja 2026-ra: Változnak a szabályok, jöhet a különadózás

Japánban új korszak kezdődhet a kriptovaluták adózásában. A 2026-os adóreform tervezete jelentős fordulatot hozhat a digitális eszközök megítélésében: a spekuláció helyett immár a hosszú távú vagyonépítés eszközeként tekintenének a kriptókra. A kormánykoalíció javaslatai alapján különadó jöhet a spot kereskedésre, derivatívákra és kriptós ETF-ekre – de nem minden kriptós jövedelemre vonatkozik majd az új szabályozás. Mutatjuk a részleteket!
2025. 12. 28. 05:00
Megosztás:

Tőzsdére mennek a kriptós óriások – Rekordévet zárt az iparág az IPO-k terén

2025 igazi áttörést hozott a kriptovaluta szektor számára a nyilvános részvénykibocsátások (IPO) világában. Az elmúlt év nemcsak az iparág magára találását jelezte, hanem egyértelművé tette: a kripto cégek komolyan versenyre kelnek a hagyományos pénzügyi szereplőkkel a tőkepiacokon. A Coinbase 2021-es tőzsdei debütálása után most több szereplő is sikerrel vette az IPO-akadályokat, miközben mások még csak készülnek a nagy lépésre. Nézzük, mi történt 2025-ben, és mire számíthatunk 2026-ban!
2025. 12. 28. 04:00
Megosztás:

Átalakul a digitális ökoszisztéma: az AI a keresés mellé lép, nem a helyére

A Similarweb – a világ egyik vezető digitális forgalomelemző vállalata – friss éves jelentése szerint a generatív mesterséges intelligencia egyetlen év alatt a digitális élet alaprétegévé vált. A K&H tapasztalatai is azt mutatják, hogy a globális trendek a banki ügyfelek elvárásait is formálják: egyre többen keresnek gyors, természetes és személyre szabott digitális támogatást a pénzügyeikben.
2025. 12. 28. 03:00
Megosztás:

A kormány 11 pontos, 80–90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80–90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230–240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget.
2025. 12. 28. 01:30
Megosztás:

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. 12. 28. 01:00
Megosztás:

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) matematikai alapjai: Miért reális a 2026-os bikapiacra kitűzött 5,00 dolláros célár

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=dec&utm_content=pri&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2478a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> jelenlegi mutatói meggyőző értékelési képet festenek azok számára, akik hosszú távban gondolkodnak. A 0,0383 dolláros áron az élő „omni-bank” jelentős árengedménnyel forog, és potenciálisan elérheti az 5,00 dolláros szintet, ami 130-szoros szorzót jelent. Ez a szorzó ugyan magas, de reális, ha figyelembe vesszük a tokenomikát és a felhasználhatóságot.
2025. 12. 27. 20:00
Megosztás:

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás:

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a kutatóhálózat vezetőinek javaslata alapján megújult - jelentette ki az innovációs és kulturális miniszter a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent, évösszegző interjújában.
2025. 12. 27. 17:00
Megosztás:

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
2025. 12. 27. 16:00
Megosztás:

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai - hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton.
2025. 12. 27. 15:00
Megosztás:

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. 12. 27. 14:00
Megosztás:

Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
2025. 12. 27. 13:00
Megosztás:

Előre kell feltölteni a HU-GO-egyenleget! Részleges értékesítési leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget!
2025. 12. 27. 12:00
Megosztás: