Az aranynál a korrekció máris kipipálva?

Az elmúlt héten 1.780 dollár fölül 1.750 alá csúszott le az arany árfolyama, de péntekre a befektetők már ki is köszörülték a kurzuson esett csorbát. Az egyelőre szerény mértékű korrekció oka, hogy a vevők jelenleg türelmetlenül megragadják az alkalmat egy már kicsit is kedvezőbb árszinten való bevásárlásra. Sokan attól tartanak, hogy ha mélyebb beszállási pontokra várnak, utóbb esetleg késve érkezhetnek meg az aranyár következő emelkedő fázisának elstartolására – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

Az eurózóna adósságválsága néhány hetes szünet után újfent nyomasztó súllyal telepedett rá a befektetési piacokra. Ismét visszatért egy már-már feledésbe merült reflex, mely szerint, ha egyes tagországok csődje felsejlik a horizonton, máris menekül a tőke az euróból a dollárba valamint az alacsony kamatozású, de első osztályú adósbesorolással bíró állampapírokba. Újra előtérbe kerültek a héten a spanyol kötvényhozamok is, amelyek a madridi kormány megszorító intézkedései elleni tüntetések nyomán visszaemelkedtek a „veszélyesnek” minősülő 6% fölé. Ennyit a recesszióban lévő spanyol gazdaság nem tud kitermelni. Emellett a Portugáliát és Görögországot övező aggodalmak is gyengítik az eurót, ez pedig nem hagyja érintetlenül az arany dollárban jegyzett árfolyamát. A sárga nemesfém árazásában az elmúlt hét közepén látott korrekciót leginkább a dollár relatív felértékelődése váltotta ki.
 
Mély sebeket az árfolyamon az egyébiránt kiszámíthatóan érkező cezúra nem ejtett, hiszen a hét végére már visszatért a jegyzés az 1.780 dolláros szint közelébe. Az utóbbi három hónapban bekövetkezett 200 dolláros unciánkénti aranyár-emelkedéshez képest egy mindössze 30 dolláros korrekció nem számít jelentősnek. A gyors visszaerősödés annak is köszönhető, hogy az amerikai Fed, az Európai Központi Bank és a Bank of Japan után többen számítanak a Kínai Nemzeti Banktól is a gazdasági növekedést élénkítő lépésekre. Az ennek kapcsán fokozottan jelenlévő inflációs félelmek az arany értékőrző tulajdonságát helyezik az előtérbe. Ezért az aktuális piaci környezetben az alternatív deviza és menedék volta miatt töretlenül erős a nemesfém iránti kereslet.
 
A rövid lélegzetvételű korrekció mögötti további tényezőként fel lehet sorakoztatni a kínálati oldalon mutatkozó pillanatnyi nehézségeket is. A dél-afrikai ércbányákon éppen sztrájkhullám söpör végig, Miután az ország platinabányászai nemrégiben sikerrel harcoltak ki maguknak egy 22%-os béremelést, megirigyelték ezt most az aranybányákban dolgozó munkások is. Tízből négy bányász tette le a szerszámokat eddig, és a világ harmadik legnagyobb aranykitermelője, az AngloGold Ashanti összes bányája érintett már a munkabeszűntetésekben. Az ennek következtében kieső termelésről egyelőre nincs adat, csak a negyedik legnagyobb nemzetközi bányavállalatnak számító Gold Fields jelentett be 32 ezer unciáról szóló „konkrét veszteséget” mostanáig. Amennyiben a sztrájkok tovább elhúzódnak és még további bányák is érintetté válnának, úgy Dél-Afrika aranykitermelése az idén elmaradhat a várakozások mögött. Ennek hatását az aranyárra nem is szükséges részletezni.
 
Az aranypiaci befektetők optimizmusa egy szóval töretlen, miután a szeptember csaknem 8%-os pluszt eredményezett a nemesfém számára. A professzionális kereskedők nettó kötésállománya az amerikai határidős piacokon egy éve nem látott magasságokba emelkedett (489.516 kontraktus) a héten, ezen belül az optimista várakozásokat tükröző long pozíciók száma alapján az aranyvásárlási láz főként a nagybefektetőket ragadta magával. És optimisták a kitermelőcégek is, amelyeknél a nyersanyagárak emelkedésébe vetett bizalom hagyományosan „szakmai ártalom”, és ezért amúgy nem feltétlenül számítanak hiteles orákulumnak. Mégis figyelemre méltó, ha a világ második legnagyobb kitermelőjének számító Newmont Mining vezére, Richard O`Brian egy Las Vegasban megrendezett iparági konferencián úgy nyilatkozik, hogy három éven belül esélyes a 2.500 dolláros unciánkénti aranyár elérése.
 
Az arany árfolyamára pozitívan ható hírek érkeztek a Nemzetközi Valutaalap háza tájáról is. Az IMF adatai szerint júliusban folytatódott a jegybanki aranyvásárlások trendje, amely leginkább a feltörekvő országok által követett tartalékképzési stratégia eredménye. A devizatartalékok sokszínűsítésére felhalmozott aranykészletek folyamatos keresletet generálnak a nemesfém iránt, ami a korlátos kínálat egy részét a világpiacról elvonja, és ezáltal az arany árának emelkedését okozza.


Arany, ezüst – technikai elemzés

 


Az elmúlt hetet enyhe visszaesés, majd ismét emelkedés jellemezte, miután már egy kisebb korrekciónál is egyből feléledt a befektetők vásárlási kedve. Végül az arany minimálisan az 1.775 dolláros technikai szint felett tudta zárni a hetet. A lélektanilag fontos 1.800 dollár felé vezető úton ugyanakkor erős ellenállások fékezik már a további emelkedést. Ebben a magasságban kétszer bukott el a nemesfém csúcstámadása az elmúlt 12 hónapban, és másodjára egy fél évnél is tovább tartott az erőgyűjtés az újabb nekiindulásra. Bikák és medvék között tehát patthelyzet van kialakulóban: míg felülről erős a technikai ellenállás, addig alulról viszonylag erős támaszok biztosítják a kurzust. A trendszerű emelkedés egyelőre még sértetlen, de egy normális korrektúrapotenciál továbbra is van az árfolyamban.

 


A korábbiakhoz képest kedvesebb arcát mutatta az elmúlt hetekben az ezüst árfolyama. Az olcsóbbik nemesfém volatilitása jócskán beszűkült az utóbbi időkben, és az árfolyam túlhevüléséről sem indokolt beszélni jelenleg. Az aktuális jegyzés 14%-kal haladja meg a 200- és az 50-napos mozgóátlagokat, miközben a rövidebb horizontú trendmutató éppen azon van, hogy alulról keresztezze a piros színű hosszabb távú trendvonalat, ami az emelkedő momentum jele. A vevők az ezüstnél is következetesen kihasználják a korrekciókat a vásárlásra, de visszariadnak még a 35 dollár feletti árszintektől. A 35,42 dollárnál húzódó igen erős ellenállás áttörésével ugyanakkor meredeken elszabadulhat az árfolyam 37 dollár fölé.

 


Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben hétfőn.
2026. 06. 29. 23:00
Megosztás:

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
2026. 06. 29. 22:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 21:30
Megosztás:

Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat

Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
2026. 06. 29. 21:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 20:00
Megosztás:

Globálisan 16 százalékkal csökkent a kerozin ára májusban havi szinten

Globálisan 16,3 százalékkal volt alacsonyabb a repülőgép-üzemanyag ára májusban áprilishoz képest, aminek a hatására nőtt a globális légi árufuvarozás - áll a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 06. 29. 19:30
Megosztás:

Az Alteo több leányvállalatának egyesítéséről döntött

Több leányvállalatának egyesítésről döntött az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 06. 29. 19:00
Megosztás:

A kész dubaji lakások most olcsóbbak lehetnek az újaknál

A kész dubaji lakások egy része már olcsóbb lehet, mint a még építés előtt álló ingatlanok – állítja a térség egyik ingatlanszakértője. A különbséget az okozza, hogy a fejlesztők a növekvő építési költségek miatt tartják áraikat, miközben a másodlagos piacon sürgős eladók jelentek meg. A készpénzes vásárlók így egyes prémium ingatlanokat akár a februári áraknál 15–25 százalékkal olcsóbban is megszerezhetnek.
2026. 06. 29. 18:30
Megosztás:

Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására

Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását - közölte az uniós tanács hétfőn.
2026. 06. 29. 17:30
Megosztás:

Keddtől olcsóbb lesz az üzemanyag Horvátországban

Keddtől csökken az üzemanyagok ára Horvátországban, jóllehet a kormány részben emeli az energiahordozók jövedéki adóját és az üzemanyag-forgalmazók árrését.
2026. 06. 29. 17:00
Megosztás:

150 millió dolláros Uniswap-lépés forgathatja fel a stabilcoinpiacot

A Spark mintegy 150 millió dollárnyi likviditást helyezett át az Uniswap v4-re, hogy létrehozza a stabilcoinok közös devizapiaci rétegét. A nagyszabású DeFi-művelet megoldást kínálhat a piac egyik legsúlyosabb problémájára: az egyre több kibocsátó között szétaprózódó likviditásra.
2026. 06. 29. 16:30
Megosztás:

Csökkent az élelmiszerpazarlás az elmúlt kilenc évben Magyarországon

Az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 06. 29. 16:10
Megosztás:

A vízfogyasztás csökkentését kérik több dél-zalai településen

Már a hétvégétől takarékosabb vízfelhasználást kért nyolc dél-zalai településen a helyi szolgáltató, az ellátást egy váratlan üzemzavar is nehezíti - közölte közösségi oldalán hétfőn a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.
2026. 06. 29. 15:00
Megosztás:

A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten

A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
2026. 06. 29. 14:30
Megosztás:

USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára

Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
2026. 06. 29. 14:00
Megosztás:

Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
2026. 06. 29. 13:30
Megosztás:

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 29. 13:00
Megosztás:

Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás: