Az ázsiai tőzsdék lejtőre kerültek, Európa is csökkenéssel kezdhet
Tokióban a 225 válogatott részvényt tartalmazó Nikkei a kereskedés végére minimális mértékben, 0,4 százalékkal erősödött, miközben nap közben végig csökkenésben volt. A mutató 11.212,66 ponton zárt, elsősorban a jó gazdasági kilátások hatására erősödött.
A hongkongi Hang Seng index a tokiói záráskor 1,5 százalékos gyengülést jelzett, a sanghaji összetett mutató 2,0 százalékos gyengülésnél járt, a szöuli Kospi 0,2 százalékos csökkenéssel zárt.
Elemzők szerint Európa is csökkenéssel kezdhet: az FTSE-100, a DAX-30 és a CAC-4 0,2-0,4 százalék közötti gyengüléssel kezdheti a napot.
Hétfőn a múlt heti visszaesés után a vezető nyugat-európai értéktőzsdék már második napja kaptattak fölfelé: a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,04 százalékos napi emelkedéssel 1.103,64 ponton végzett. Az FTSE-100 5.753,85 ponton, a DAX-30 6.332,10 ponton, a CAC-40 3.997,39 ponton végzett.
Az amerikai határidős mutatók erősödést jeleztek kedden reggel a hétfői vegyes zárást követően: a DJIA 0,11 százalékkal, az S and P 0,08 százalékkal, a Nasdaq 0,12 százalékkal nőtt.
A kőolaj ára csökkent kedden kora reggel, elsősorban az amerikai kőolajtartalékok növekedésének hatására: a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta 53 centtel 83,67 dollárra, az északi-tengeri Brent könnyűolaj 7 centtel 86,76 dollárra mérséklődött.