Az eddig ismert legfényesebb és a legkorábbi kvazárt figyelték meg
A felfedezésről a Nature jelentette meg tanulmányát az európai kutatócsoport Daniel Mortlockkal, az Imperial College London asztrofizikusával az élen. A korábbi kvazárrekorder 870 millió éves. A kvazár csillagszerű (azaz kvázisztelláris) rádióforrás. A kvazárok általában nagy vöröseltolódású, távoli galaxisok aktív magjai, amelyek az ősrobbanás után 2-3 milliárd évvel voltak a leggyakoribbak. Energiakibocsátásuk erősen változik, általában körülbelül tízezerszerese a Tejútrendszerének, és főként nagyenergiájú sugárzásból áll.
Az aktivitást egy óriási tömegű központi fekete lyuk hozza létre, amelybe környezetéből anyag áramlik. Amikor egy kvazárnál a heves folyamatok alábbhagynak, aktivitása megszűnik, és "normális" galaxismag lesz belőle. Az ULAS J1120+0641 katalógusjelű kvazárt a hawaii Mauna Kea hegycsúcson üzemelő brit infravörös teleszkóppal kapták lencsevégre, majd a felfedezést mást teleszkópokkal is megerősítették. A kutatók szerint ez a valaha megfigyelt égi objektumok legfényesebbike. A tudósok meglepetésére a kvazárt uraló fekete lyuk kétmilliárdszor masszívabb, mint a Nap, az viszont rejtély, hogy miként sikerült a fekete lyuknak ekkora méretekre szert tenni a világegyetem korai időszakában.
A fekete lyukakról, amelyek csillagokkal, csillagközi gázokkal és egyéb anyagokkal "táplálkoznak", az asztronómusok eddig úgy vélték, hogy csupán lassan "gyarapodtak". A fényes kvazár újabb ismeretekkel szolgál a 13,7 milliárd évvel ezelőtt, az ősrobbanáskor létrejött világegyetem korai szakaszáról. A tanulmányhoz fűzött szerkesztőségi cikkben Chris Willott kanadai csillagász "szörnyetegnek" nevezte a kvazárt, amely megváltoztathatja a fekete lyukak növekedéséről alkotott elméleteket.
"E kvazár léte álmatlan éjszakákat okozhat az elméleti tudósok némelyikének" - jegyezte meg Willott, aki nem volt részese a kutatásnak. Vöröseltolódás egy égitest színképében az abszorpciós és emissziós vonalak eltolódása a nagyobb hullámhosszak irányába. A vöröseltolódást elsősorban az adott égitestnek a megfigyelőtől való távolodási sebessége határozza meg. A világegyetem tágulása miatt minél távolabb van egy objektum, annál gyorsabban távolodik tőlünk, annál nagyobb a vöröseltolódása. A vöröseltolódásból a távolságra következtetni teljes pontossággal mégsem lehet, mert a vöröseltolódásban benne van az adott égitestnek a világegyetem tágulásán kívüli saját mozgása is, emellett felléphet például gravitációs vöröseltolódás is.
