Az előzetesnél nagyobb mértékben javult a külkereskedelmi méreg

2009. augusztusban a külkereskedelmi forgalom volumene exportban 10, importban 15 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. 2009. január–augusztusban a kivitel volumene 17, a behozatalé 23 százalékkal csökkent 2008 azonos időszakához képest. A külkereskedelmi mérleg 815 milliárd forintos (2837 millió eurós) aktívumot mutatott, 875 milliárd forinttal (3104 millió euróval) javult az előző év január–augusztusi, 60 milliárd forintot (267 millió eurót) kitevő passzívumához képest.

Az év első hét hónapjában a külkereskedelmi mérleg még 2,582 milliárd euró (747 milliárd forint) többletet mutatott, az előző év hasonló időszakának 136 millió eurós (31 milliárd forintos) passzívumához képest. Az előzetes adatok alapján a külkereskedelmi mérleg augusztusban 229 millió euró (61 milliárd forint) aktívumot mutatott.

 

A 2009. január–augusztusi forgalom forintban mért árszínvonala az export és az import esetében közel azonos, 5 százalék körüli mértékben emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva, a cserearány gyakorlatilag nem változott. A forint a főbb devizákhoz képest 17, ezen belül az euróhoz mérten 15, a dollárhoz viszonyítva több mint 30 százalékkal gyengült. A külkereskedelmi termékforgalom devizaárszintje az előző év azonos időszakitól közel 10 százalékkal maradt el.

 

Az export 60 százalékát, az import közel felét kitevő gépek és szállítóeszközök forgalmának volumene 2009 első nyolc hónapjában, exportban 21, az importban 26 százalékkal volt kevesebb, mint a 2008 azonos időszakában. Az árufőcsoporton belül a legnagyobb visszaesés a közúti jármű, valamint az energiafejlesztő gép és berendezés forgalmában mutatkozott: a kivitelben 39, illetve 26, a behozatalban 49, illetve 41 százalékos volt a volumencsökkenés. A híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek kivitelének volumene mindössze 3 százalékkal mérséklődött, a havi adatokat vizsgálva ennél a termékcsoportnál júliusban és augusztusban az elmúlt évi alacsony bázishoz képest jelentős volumenbővülés figyelhető meg.

 

A feldolgozott termékek kivitelének és behozatalának volumene 2009. január–augusztusban az átlagnál kisebb mértékben csökkent: 14, illetve 20 százalékkal volt kevesebb, mint 2008 azonos időszakában. Az árufőcsoporton belül a legnagyobb visszaesést a vas- és acéltermékeknél volt: az export volumene 37, az importé 45 százalékkal lett kisebb. Ezzel szemben a gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek exportja és importja összességében 4, illetve 5 százalékos volumennövekedést mutat, de az augusztusi adatokat vizsgálva az exportvolumen 8 százalékkal csökkent, az importvolumen két hónapja tartó csökkenés után augusztusban szinten maradt.

 

Az energiahordozók behozatalának volumene 2009 első nyolc hónapjában 29 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2008 azonos időszakában, de augusztusban, idén először, mintegy 8 százalékos volumenbővülés volt az árszint 25 százalékos csökkenése mellett. Az árufőcsoporton belül 2009 első nyolc hónapjában a kőolaj és kőolajtermékek importvolumene 21, a természetes és mesterséges gázoké 46 százalékkal esett vissza. A volumencsökkenés 2009 augusztusában a kőolaj és kőolajtermékeknél mindössze 2 százalék volt, míg a gázbehozatal volumene már 10 százalékkal növekedett. A villamos energia importvolumene 2009 első nyolc hónapjában 10 százalékkal, ezen belül augusztusban 50 százalékot meghaladó mértékben nőtt. Az árszint az év első nyolc hónapjában 10 százalékkal emelkedett.

 

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 2009 első nyolc hónapjában összességében 3 százalékkal növekedett, importvolumene 6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A kivitel növekedésének legfőbb tényezője a gabona és gabonakészítményeknek az időszak egészére vonatkozó 21 százalékos exportvolumen bővülése volt, azzal együtt, hogy ebben az árucsoportban 2009. július– augusztusban már jelentős, mintegy 30 százalékos visszaesés tapasztalható. Az import terén a legnagyobb, mintegy 19 százalékos volumencsökkenés az állati takarmánynál mutatkozott.

 

Az Európai Unióba irányuló kivitel és az onnan érkező behozatal volumene 2009. január–augusztusban 16, illetve 24 százalékkal volt kisebb, mint az előző évben. A régi tagállamok esetében az export 16, az import 26 százalékkal csökkent. Az új tagállamokba irányuló forgalmunk volumencsökkenése a kivitelben 17, a behozatalban 14 százalékos volt az előző évi szinthez viszonyítva. Külkereskedelmi mérlegünk aktívuma az unió egészét tekintve több mint 50 százalékkal javult, és 1660 milliárd forintot ért el.

 

2009. január–augusztusban az EU-n kívüli országokba irányuló export volumene 22, az onnan érkező importé 23 százalékkal esett vissza az elmúlt év azonos időszakához képest. Külkereskedelmi mérlegünk hiánya a harmadik országos forgalomban 846 milliárd forint volt, ez 290 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az ázsiai országok vonatkozásában egyenlegünk hiánya 90 milliárd forintos javulás mellett 1201 milliárd forint volt, míg az EU-n kívüli európai országokkal folytatott külkereskedelmünk aktívuma 201 milliárd forintot ért el, 289 milliárd forinttal haladva meg az előző évi szintet.

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás:

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2026. 04. 29. 23:00
Megosztás:

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás:

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
2026. 04. 29. 22:00
Megosztás:

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 29. 21:00
Megosztás:

Az AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítását támogatja 2025. évi nyereségéből

Az AutoWallis Csoport nem fizet osztalékot a 2025. évi tevékenysége után, a közel 5 milliárd forintos tavalyi adózott nyereséget a meglévő forrásaival együtt növekedési stratégiájának megvalósítására fordíthatja - tájékoztatott a társaság az éves rendes közgyűlés szerdai döntéséről a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 29. 20:30
Megosztás:

Csökkent a HELL Energy Magyarország Kft. és leányvállalatainak nyeresége 2025-ben

A Hell Energy Magyarország Kft. és annak leányvállalatai az előző évihez viszonyítva nagyobb bevétellel, de kisebb nyereséggel zártak 2025-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett beszámolóban.
2026. 04. 29. 19:30
Megosztás:

Eladási hullámtól tart az Ethereum-piac: a Fenbushi Capital 3063 ETH-t küldött a Binance-re

Komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben a Fenbushi Capital legutóbbi Ethereum-mozgása. A blokklánc-fókuszú kockázati tőkebefektető 3063 ETH-t, vagyis mintegy 7,13 millió dollár értékű eszközt helyezett át a Binance-re, miután előzőleg kivonta azt az Aave decentralizált hitelezési protokollból. A tőzsdére történő nagy összegű beutalás azonnal eladási félelmeket keltett, mivel a piaci szereplők gyakran az ilyen tranzakciókat a profitrealizálás vagy portfólió-átrendezés előjelének tekintik.
2026. 04. 29. 19:00
Megosztás: