Az euróövezet felbomlását árazza a piac

A német kormánykötvény-hozamok emelkedése és az euró gyengülése arra vall, hogy a piac most már egyre inkább tart az euróövezet szétesésétől - vélekedtek hétvégi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők, akik jövőre euróövezeti recessziót és meredek eurójegybanki kamatcsökkentést is jósoltak.

A Capital Economics, a City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőcsoportja befektetőknek a hétfői piaci nyitás elé összeállított heti áttekintésében felidézte a minapi német állampapír-aukció nagy feltűnést keltő kudarcát és az utána megindult német kötvényeladási hullámot. A hatmilliárd euró értékben meghirdetett tízéves német kötvényre kevesebb mint négymilliárd euró vételi ajánlat érkezett. Német államkötvény-kibocsátásnak az euró meghonosítása óta nem volt ilyen gyenge piaci fogadtatása.

 

A Capital Economics londoni elemzői szerint a piacok elvileg abból a meggondolásból is távol tarthatták magukat a német kormánykötvényektől, hogy Németország - ahogy arra a legutóbbi hivatalos nyilatkozatok utaltak - immár hajlandó lenne hatalmas mértékű költségvetési kockázatot magára vállalni az euró megmentése érdekében. A piaci fejlemények közelebbi vizsgálata azonban arra vall, hogy a német kormánykötvény-hozamok emelkedése nem a német mentőakcióhoz fűződő piaci várakozást, hanem éppen az euróövezet felbomlásával kapcsolatos, egyre nagyobb félelmet tükrözi.

 

Ugyanis a német állampapírok hozamemelkedését nem kísérte ennek megfelelő hozamcsökkenés a perifériális eurógazdaságokban, márpedig ez várható lett volna abban az esetben, ha a piac megítélése szerint Németország valóban kész lenne magára vállalni az európeriféria költségvetési terheit - fejtegetik a Capital Economics londoni elemzői. Ennek azonban épp az ellenkezője történt: az olasz kormánykötvények hozama ismét a lélektani 7 százalékos küszöbszint fölé emelkedett, emelkedtek a portugál hozamok is, de a legkirívóbb fejlemény az volt, hogy az ír kötvényhozamok is hirtelen felszöktek 8 százalék körüli szintről 9 százalék fölé, jóllehet az ír állampapírok hozama az elmúlt félévben, az általános folyamattal szembehaladva, jórészt csökkent.

 

A Capital Economics londoni szakértői szerint az euró árfolyammozgása is valószínűleg a valutaunió szétesésével kapcsolatos növekvő félelmekre vall. A ház kiemelte, hogy az elmúlt kereskedési hét végére az euró 1,32 dollár közelébe gyengült; ez január óta a leggyengébb euróárfolyam és az október végi állapothoz képest csaknem 7 százalékos árfolyamesésnek felel meg.

 

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital hétvégi helyzetértékelése szerint az euróövezeti kötvényhozamok emelkedése arra utal, hogy a valutaunió erősebb tagállamai a gyengébb eurótagok támogatására mozgósítható kapacitásaik határához közelednek. A ház szerint "a legtöbb befektető mostanra már megértette" az euróövezet problémájának gyökereit.

 

Abból a megfontolásból kiindulva, hogy a valutauniós kormányadósságoknak nincs hitelkockázatuk, a befektetők és a hitelfelvevő országok - ez utóbbiak között nem csupán az európeriféria országai - rendkívül magas adósságállományt engedtek felhalmozódni. Ráadásul ez az adósság olyan fizetőeszközben gyűlt fel, amelyet az egyes tagállamok saját jegybankjainak nem áll módjában kibocsátani. A Barclays Capital londoni elemzői szerint így az euróövezeti országok most ugyanolyan jellegű adósságproblémától szenvednek, mint korábban a felzárkózó térség gazdaságai, csak éppen az adósságállomány most sokkal magasabb.

 

A cég számításai szerint csak Olaszországnak és Spanyolországnak együtt 500-800 milliárd eurós (156-250 ezer milliárd forintos) pénzügyi "védőpajzsra" lenne szüksége ahhoz, hogy megvédhessék magukat a destabilizáló piaci dinamikáktól. A ház londoni elemzői szerint a helyzetet tovább bonyolítja, hogy az euróövezet valószínűleg már az idei negyedik negyedévben recesszióba süllyedt. A Barclays Capital előrejelzése az, hogy a valutauniós gazdaság teljesítménye ebben a negyedévben átlagosan 0,4 százalékkal esik vissza az előző negyedévhez mérve, és 2012 első negyedében további 0,2 százalékos, negyedéves összevetésű GDP-csökkenés várható. A cég 2012 egészére is 0,2 százalékos visszaesést vár az euróövezetben az általa eddig jósolt 0,4 százalékos jövő évi növekedés helyett.

 

A Barclays Capital prognózisa szerint ebben a helyzetben az euróövezeti jegybank (EKB) hamarosan ütemes kamatcsökkentésbe kezd. A cég elemzői decemberben, januárban és februárban is egyaránt negyed százalékpontos kamatcsökkentésre számítanak; az eurójegybank irányadó kamata így februárra 0,5 százalékig csökkenne. Az euróövezeti recessziót és a valutaunió valamilyen formájú felbomlását más nagy londoni házak is jelentős eséllyel jósolják.

 

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb gazdaságelemző csoportja - decemberre szóló, Londonban már hozzáférhetővé tett havi globális előrejelzésében közölte, hogy 2012 egészében átlagosan 0,3 százalékos GDP-csökkenést vár az euróövezetben. A cég elemzői közölték azt is, hogy jóllehet a valutaunió szétesése nem a központi előrejelzési forgatókönyvük, azonban továbbra is hozzávetőleg 40 százalékosra taksálják az euróövezet "részleges összeomlásának" esélyét.

 

Az EIU értékelése szerint az európai pénzügyi válság "gyorsan közeledik a végkifejlet felé", és már nincs messze "az átbillenési ponttól". A ház szerint ha Olaszország - a harmadik legnagyobb eurógazdaság - nem tudja fenntartható szintre csökkenő hozamokkal biztosítani piaci finanszírozását, annak törlesztésképtelenné válás lesz a következménye. Ez valószínűleg az olasz eurótagság végét is jelentené, ami viszont a valutaunió teljes széteséséhez vezethet. (MTI)

Milliárdos veszteség is lehet a vége: a gyártás legsérülékenyebb pontja

2025-ben a gyártóvállalatok digitalizációja és automatizációja új, korábban nem látott kiberfenyegetéseket hozott magával. A támadási pontok száma a termelési rendszerek összekapcsoltsága miatt többszörösére nőtt, miközben számos ipari szereplő még mindig alábecsüli a kockázatokat. Az OMIKRON Informatika Kft. friss tapasztalatai szerint nemcsak az IT-rendszerek, hanem az üzemi OT-környezet sérülékenysége is komoly üzletmeneti kockázatot jelent: egyetlen támadás akár teljes gyárleállást is okozhat.
2025. 12. 23. 12:00
Megosztás:

Karácsonykor is nyitva tartanak az ORLEN DESPAR üzletei

Az ORLEN Hungary országszerte már 70 töltőállomáson üzemeltet DESPAR élelmiszerüzleteket, ahol a tankolás mellett a mindennapi bevásárlás egyaránt gyorsan és kényelmesen elintézhető. Az ORLEN benzinkutakon található DESPAR egységek az ünnepi időszakban is megbízható megoldást nyújtanak azok számára, akik az utolsó pillanatban szembesülnek azzal, hogy hiányzik egy-egy fontos alapanyag a karácsonyi készülődéshez.
2025. 12. 23. 11:00
Megosztás:

A virtuális rendezvények és koncertek új korszaka

Abban a korszakban, amikor a világ a világjárvány idején a túlélésért küzdött, és az emberek nem tudtak elmenni kedvenc koncertjeikre, a szórakoztatóipar megszűnt kizárólag offline formában létezni.
2025. 12. 23. 10:44
Megosztás:

Vállalkozók! Ezek a változások jönnek 2026-ban

Fontos adóváltozások lépnek életbe 2026. január 1-jétől. Emelkedik az alanyi adómentes (AAM) határ, módosul az átalányadózás egyik kulcseleme, a költséghányad, továbbá átalakul a szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) minimum alapjának meghatározása is. A módosítások egyszerre jelenthetnek könnyebbséget és új, odafigyelést igénylő feladatokat a vállalkozók számára.
2025. 12. 23. 09:00
Megosztás:

Botrány az Aave-nél: egy elhamarkodott szavazás megrendíti a DeFi egyik zászlóshajóját

Az Aave, a decentralizált pénzügyek (DeFi) egyik legismertebb protokollja, ezúttal nem technikai újításaival vagy hozamígéreteivel, hanem belső kormányzási válságával került a figyelem középpontjába. Egy vitatott szavazási kezdeményezés, mely a protokoll márkaeszközeinek DAO alá helyezéséről szól, komoly feszültséget váltott ki a közösségben – és súlyos kérdéseket vet fel a decentralizáció hitelességével kapcsolatban.
2025. 12. 23. 08:00
Megosztás:

Miközben az USA és az EU elad, Ázsia csendben felvásárolja a Bitcoint – íme, miért

A Bitcoin piaca látszólag kiszámíthatatlan – napközben gyengül, éjszaka stabilizálódik vagy enyhén erősödik. Mi állhat ennek a furcsa viselkedésnek a hátterében? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: időzónák és földrajzi különbségek. Míg az Egyesült Államokban és Európában inkább eladnak, addig Ázsiában egyre többen vásárolnak. A globális kereskedési adatok alapján egyértelmű a trend – és talán a jövő is.
2025. 12. 23. 07:00
Megosztás:

Bitcoin bálnák eladják vagyonuk egy részét – 3,37 milliárd dollárnyi BTC mozdult meg decemberben

2025 decemberében látványos mozgások zajlottak a Bitcoin piacon: a legnagyobb kriptotartók – az úgynevezett „bálnák” – több mint 36 000 BTC-t dobtak piacra. Ez a több milliárd dollár értékű eladás komoly kérdéseket vet fel a Bitcoin árfolyamának rövid távú jövőjét illetően, különösen egy ilyen ingadozó piaci időszakban.
2025. 12. 23. 06:00
Megosztás:

Meglepő fordulat: A JPMorgan kriptokereskedést tervez intézményi ügyfeleknek

A Wall Street egyik legnagyobb neve, a JPMorgan Chase, újabb jeleit mutatja annak, hogy a kriptoipar végleg belépett a pénzügyi fősodorba. Bár korábban még élesen kritizálta a Bitcoint, a bank most komolyan mérlegeli a kriptokereskedés bevezetését – igaz, egyelőre csak az intézményi ügyfelek számára.
2025. 12. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat

Az uniós tagállami kormányokat tömörítő Tanács hétfőn további hat hónappal, 2026. július 31-ig meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat az Ukrajna elleni agresszió miatt.
2025. 12. 23. 04:00
Megosztás:

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.
2025. 12. 23. 03:00
Megosztás:

Hamarabb utalják a családi pótlékot és a GYES - mutatjuk miért

A Kormány azon dolgozik, hogy a családok anyagi mozgástere tovább bővüljön, és a karácsony valóban az ünnep bensőséges hangulatáról és értékeiről szólhasson.
2025. 12. 23. 02:00
Megosztás:

Eldőlt a magyar nyugdíjak emelése! Itt a Magyar Közlöny hivatalos szövege

A Kormány döntéseit rögzítő jogszabályok a Magyar Közlönyben jelentek meg, így hivatalos most már minden részlet. Nézzük!
2025. 12. 23. 01:00
Megosztás:

Ekkor érkezik pontosan a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete

Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 23. 00:01
Megosztás:

Top 3 bankolási token valódi hasznossággal jelenleg – melyik a legjobb kriptós előértékesítés idén decemberben?

Ahogy a kriptovaluta-piacok érnek, a „érték” fogalma is csendesen változik. A kereskedők már nem csupán a volatilitásra vagy a rövid távú ármozgásokra koncentrálnak. Ehelyett a figyelem egyre inkább azokra a platformokra irányul, amelyek valós pénzügyi problémákat oldanak meg: pénzmozgatás világszerte, kriptovaluták napi szintű felhasználása, és eszközkezelés súrlódásmentesen. Az ilyen, bankolásra fókuszáló tokenek profitálnak leginkább ebből az elmozdulásból – különösen azok, amelyek már most működő termékekkel rendelkeznek, nem csupán jövőbeli ígéretekkel.
2025. 12. 22. 23:00
Megosztás:

Kína ideiglenes vámokat vet ki az Európai Unióból származó egyes tejtermékekre

Kína ideiglenes importvámokat vezet be egyes, az Európai Unióból (EU) származó tejtermékekre - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium hétfőn.
2025. 12. 22. 22:00
Megosztás:

A 4 legjobb mód hozamtermelésre medvepiacon – a Digitap ($TAP) kiemelkedik a decemberi kriptós előértékesítések közül

A medvepiacok különleges képessége, hogy a passzív jövedelmet passzív stresszé alakítják. Az árfolyamok esnek, a hype eltűnik, és sok hozamtermelő lehetőség megszűnik működni, amint a likviditás elapad. A hozam azonban nem halott – csak egyszerűbb struktúrák felé tolódik, világosabb kockázatvállalással.
2025. 12. 22. 21:00
Megosztás:

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel - közölte a 4iG hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 22. 20:00
Megosztás:

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést

A Kúria felülvizsgálati eljárásban hatályában fenntartotta a jogerős másodfokú ítéletet, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jogszabályoknak megfelelően szabott ki a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot. A bizalmi vagyonkezelő éveken át jelentős összegű pénzkölcsönöket nyújtott üzletszerűen, engedély nélkül - jelentette be a honlapján hétfőn a jegybank.
2025. 12. 22. 19:00
Megosztás:

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

Rendkívüli volatilitás jellemezte az idei évet az építőiparban. A szektor a tavaszi megtorpanás után az év második felére a kormányzati ösztönzők hatására soha nem látott dinamikát mutatott a lakossági szegmensben. Az Imperial Holding szakértői elemzése szerint az ágazat 2026-ban további 17-19 százalékos áremelkedés előtt áll.
2025. 12. 22. 18:00
Megosztás:

Tilos Budapesten petárdázni a következő helyeken

Az év utolsó napjaiban is varázslatos hangulattal várja a látogatókat Budapest két ikonikus rendezvénye, az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas. A belvárosi karácsonyi vásárok az adventi időszak és karácsony után az óévet búcsúztató napokban is a nyugalom és a biztonság szigetei maradnak: az új, átfogó fővárosi szabályozások értelmében egész Budapesten, így az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas területén is szigorúan tilos a tűzijáték és a petárda használata.
2025. 12. 22. 17:00
Megosztás: