Az év második felére tervezik a Raiffeisen-fúziót

Az év második felére tervezi fúziójuk bejegyzését az osztrák Raiffeisen Zentralbank (RZB) és leányvállalata, a Raiffeisen International (RI) - hangzott el a bankcsoport keddi bécsi sajtótájékoztatóján. (MTI)

Az RZB új bankban az RI kisebbségi részvényeseinek tulajdoni hányada várhatóan 21,2-22 százalék között lesz majd a jelenlegi 27,2 százalék helyett. A Raiffeisen számításai szerint az egy részvényre jutó nyereség 0,99 euróról 1,5-1,55 euróra nő.

 

Az RZB és az RI vezetőségének döntését a július elejére tervezett részvényesi közgyűléseknek is jóvá kell hagyniuk, és hátra van még az összeolvadást megelőző független könyvvizsgálói jelentés is. A Raiffeisen Zentralbank banki tevékenységének jelentős részét összevonják az RI-vel. A fúzióba bevont üzletágakat első lépésben egy száz százalékos leányvállalatban egyesítik, majd közvetlenül ezután összevonják a Raiffeisen Internationallal.

 

Az összeolvadással az RI banki működési engedélyt kap Ausztriában és továbbra is a tőzsdén jegyzett vállalat marad. A fúzió nem érinti az RZB-nek az ausztriai Raiffeisen bankok központi tagjaként betöltött szerepét és ehhez kötődő részesedéseit. Az új pénzintézet neve Raiffeisenbank International lesz, vezetője a Közép-és Kelet-Európában, valamint a Távol-Keleten jelen lévő RI jelenlegi vezérigazgatója, Herbert Stepic.

 

A felügyelőbizottság elnöke Walter Rothensteiner RZB igazgatótanácsának elnöke lesz. Tőkeemelésnek nem látja szükségét a Raiffeisen, legalábbis az idei évben. A meglévő szavatoló tőke elegendő ahhoz, hogy hosszú távon lehetővé teszi a mérsékelt növekedést - mondta Herbert Stepic. Walter Rothensteinner együtt úgy vélekedett, hogy valószínűleg a Basel III.-előírások teljesítéséhez és a válságban igénybe vett állami tőke visszafizetéséhez sem lesz indokolt a tőkeemelés.

 

Egy elméleti lehetőségként meglévő kelet- illetve közép-európai vásárlás esetén lehetne szükség rá, de "viszonylag szerény" a választék a Raiffeisen számára érdekes ajánlatokból - mondta Stepic. Februárban, a fúzióról szóló első hírek megjelenése után három nap alatt 18 százalékkal esett az RI részvényeinek árfolyama, a hétfői bejelentést követően viszont kedd reggel mintegy öt százalékot erősödött. A Raiffeisen hivatalosan márciusban erősítette meg az összeolvadás szándékát.

 

Indoklásként a fúzió révén várható jobb piaci helyzetet és az összeolvadásból származó szinergiákat nevezték meg. A csoport az adózás előtti eredmény 60-115 millió eurós növekedésével számol az összeolvadás eredményeként. Ennek kisebb részét, 10-15 tenné ki a kiadások csökkenése. A Raiffeisen várakozása szerint az egyesüléssel létrejövő pénzintézet megerősítené pozícióját Közép- és Kelet-Európában, mint az egyik vezető univerzális bank.

 

Az összeolvadó bank különösen a lakossági üzletágban, a vállalati és a befektetési területen lenne aktív. A 17 közép- és kelet-európai országban jelen lévő RI adózás előtti eredménye 74,3 százalékkal, 368 millió euróra, csökkent tavaly az előző évihez képest. Az RZB konszern ugyanakkor a 2008. évinél 38 százalékkal magasabb, 824 millió eurós adózás előtti eredményt ért el.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: