Az év végére világos lesz, hogy a Fidesz elveszíti a választást

Mesterházy Attila szerint az MSZP mára visszanyerte váltópárti helyzetét, és az év végére az is egyértelmű lesz, hogy a Fidesz elveszíti a 2014-es választást. A szocialista párt elnöke az MTI-nek adott interjúban beszélt arról, hogy a közjogi kérdéseken túl a gazdasági és a szociális válság leküzdésének módjáról is mielőbb egyezségre kell jutnia az ellenzéknek. A pártelnök azt várja, hogy a baloldalon 2013 végére megállapodnak a közös jelöltállításról, s csak ezután döntenek a miniszterelnök-jelölt személyéről.

Mesterházy Attila azt mondta, az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy az MSZP nélkül nem lehet leváltani az Orbán-kormányt. A szocialista párt a másfélszeresére növelte a szavazótáborát - hangsúlyozta, hozzátéve, arra számít, hogy másfél milliós támogatói bázisuk idén tovább gyarapodik. "Már ma is többen vannak, akik le akarják váltani az Orbán-kormányt, mint ahányan a hatalomban tartanák, de a Fidesz még nem vesztette el a választásokat.

 

Ám szerintem az év végére már ez is egyértelmű lesz" - jelentette ki. 2010 a stabilizáció, 2011 az újjászervezés, 2012 pedig a programalkotás éve volt az MSZP-ben, "ezt követi idén a szövetségkötés, majd 2014-ben a választási győzelem" - vázolta. A szerdán az MSZP kezdeményezésére kezdődött ellenzéki egyeztetésekről elmondta, közjogi kérdésekben nincs lényeges véleménykülönbség a felek között. De Magyarországon "nemcsak demokratikus, hanem gazdasági és szociális válság is van", ezért az ellenzéki erőknek a szegénység csökkentéséről, a munkahelyteremtésről és a gazdasági növekedés feltételeiről is mielőbb meg kell állapodniuk, különben "az új közjogi keret üres marad" - fűzte hozzá.

 

Azt mondta, tiszteletben tartják, hogy az Együtt 2014 nem vesz részt gazdaságpolitikai egyeztetéseken, amíg az alkotmányos fejezetet nem zárják le, a gazdasági kérdésekről szóló tárgyalások azonban a választói mozgalom nélkül is elkezdődnek. Az Együtt 2014 bármikor bekapcsolódhat a megbeszélésekbe, s az MSZP az LMP-vel is kész tárgyalni, akár külön, alkotmányossági kérdésekről, ha az ökopárt rendezte belvitáit. Az MSZP-elnök szerint jó esély van a szakpolitikai elképzelések összehangolására, bár gazdasági, oktatási, foglalkoztatási és vidékfejlesztési programja jelenleg még csak a szocialistáknak van az ellenzéki oldalon.

 

"Készek vagyunk a kompromisszumra, de baloldali karakterét az MSZP nem adja fel" - jelezte, kiemelve, hogy az előző kormányzati ciklusban a választók úgy érezhették, a szocialista párt eltávolodott a baloldali értékektől. Az MSZP alapvető céljairól elmondta: nem elitcserét akarnak, hanem politikaváltást, azt, hogy a mostani ötszázezer helyett egyetlen gyermek se éhezzen, hogy egyre több embernek legyen munkája, és ezzel véget érjen a társadalom többségének lecsúszása, illetve hogy az oktatási rendszer a hátrányos helyzetű fiataloknak is adjon esélyt a felemelkedésre.

 

Mesterházy Attila azt várja, hogy tavasszal megállapodnak a legfontosabb programpontokban, majd az ellenzéki tárgyalásokon részt vevő szervezetek közösen készülnek fel a regisztrációs kampányra, amikor a választókkal is megismertethetik terveiket. Igennel válaszolt arra, hogy - az Alkotmánybíróság döntésétől függetlenül - tényként kezelik-e a választójog előzetes regisztrációhoz kötését. "Az elmúlt két és fél év arra tanított, hogy mindig a legrosszabbra számítsunk. Az MSZP szervezete felkészült, akár holnap el tudná kezdeni a kampányt" - mondta. A pártelnök elmondta, nemrégiben kinevezett 106 egyéni választókerületi felelősük annak tudatában vállalta a feladatot, hogy ha az ellenzéknek sikerül megállapodnia a közös jelöltállításról, lesznek körzetek, ahol nem MSZP-s politikus indul majd.

 

Cáfolta, hogy arról is döntöttek, mely választókerületeket engednék át leendő szövetségeseiknek, mondván, mindenhol az lesz a jelölt, aki várhatóan a legtöbb szavazatot hozza, és képes jól lebonyolítani egy kampányt. A közös jelöltállítás lényege, hogy bármelyik körzet tárgyalási alap lehet, de nem csak az MSZP-nek kell áldozatot hoznia - jegyezte meg. A választókerületi felelősök munkáját negyedévente ellenőrzik, és aki nem teljesít megfelelően - nem toboroz elég aktivistát, nincs megfelelő adatbázisa, nem összegzi választókerülete problémáit -, még nyáron lecserélik.

 

Mesterházy Attila kitért arra, hogy 2014-ben az országgyűlésin kívül európai parlamenti és önkormányzati választás is lesz, az MSZP pedig aktivistahálózatára, a választópolgárok személyes meggyőzésére és a közösségi médiára alapozza majd kampányait. Ezt azzal indokolta, hogy pártjának kevesebb pénze van és kisebb médiafelülethez jut, mint a kormányoldal, ráadásul a választási eljárási törvény a kampánylehetőségeket is korlátozta. "Azt viszont senki sem tilthatja meg, hogy egy aktivista bekopogjon és elmondja, mit csinálna másképp az MSZP" - mondta. Véleménye szerint az ellenzéknek 2013 végére kell megállapodnia az egyéni képviselőjelöltekről, ez után dönthetnek a közös listáról.

 

Nem tanácsos ezt elsietni, mert a Fidesz-KDNP kétharmados többsége birtokában a szabályok megváltoztatásával megnehezítheti a választási szövetség létrehozását - hangoztatta. Arra a kérdésre, hogy akar-e miniszterelnök-jelölt lenni, úgy felelt, ambíció nélkül nem lehet sikert elérni, de egyelőre még korai a kormányfőjelölt személyét találgatni. "Előbb meg kell állapodnunk, hogy milyen programot hajtunk végre 2014-től, ezután jöhet a csapathirdetés, és csak utána lehet megválasztani a csapatkapitányt." (MTI)


Spot vagy perpetual ügylet: melyik jelent nagyobb kockázatot a kriptopiacon 2026-ban?

A kriptobefektetők előtt ma már nem csupán az a kérdés áll, hogy melyik digitális eszköz árfolyama emelkedhet. A kereskedés formája legalább ennyire meghatározza a várható eredményt. Ugyanazt a Bitcoint meg lehet vásárolni spot piacon, vagy árfolyamára perpetual, vagyis lejárat nélküli származtatott pozíciót lehet nyitni. A két megoldás gazdasági tartalma, költsége és kockázati szerkezete azonban alapvetően eltér.
2026. 08. 14. 08:00
Megosztás:

Még több vállalkozás előtt nyílhat meg a Széchenyi Kártya Program a Garantiqa InvestEU kezességvállalásával

A KAVOSZ Zrt. által koordinált Széchenyi Kártya Program három hitelkonstrukciója immár a Garantiqa InvestEU Garanciaprogram keretében nyújtott kezességvállalással is elérhető a hazai kis- és középvállalkozások számára. A Garantiqa InvestEU Garanciaprogram az Európai Unió támogatásával az InvestEU Alap keretében valósul meg, célja elsősorban a magasabb kockázatú vagy megfelelő biztosítékkal nem rendelkező kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz jutásának megkönnyítése, ezáltal termelékenységük és versenyképességük erősítése.
2026. 08. 14. 07:00
Megosztás:

Magyar mérnök fejlesztett világpiaci rést betöltő robotrendszert

Magyar mérnöki fejlesztéssel jött létre Mezőtúron egy olyan robotizált alapanyag-kezelő rendszer, amelyre egy bizonyos mérettartomány felett jelenleg nincs kész piaci megoldás a világon. A technológiát Baracsi Máté mechatronikai mérnök álmodta meg, és a 130 éves német Weinig Dimter cégcsoporttal közösen fejlesztették tovább a gyártó meglévő sztenderdjeit. Az egyedi automatizált rendszer az alapanyag be- és kiadagolását végzi a facsomagolóanyag-gyártásban. A fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a mezőtúri üzem a projekt lezárultával a német gépgyártó hivatalos közép-kelet-európai referenciaüzemévé válik. A technológiát így a jövőben más potenciális partnerek is működés közben tekinthetik meg Magyarországon.
2026. 08. 14. 06:00
Megosztás:

A tudatos vevők vették át az irányítást: átalakuló lakáspiaci dinamika a második negyedévben

A 2026-os év második negyedéve éles regionális különbségeket és a vásárlói magatartás szembetűnő átalakulását hozta a hazai lakáspiacon. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzése szerint a piac végleg áttért a vevői tudatosságra, az átgondolt finanszírozásra és a reális árazásra épülő működési modellre. A döntések fókuszába a jó ár-érték arány, a kedvező fenntartási költségek és a jó műszaki állapot kerültek, miközben az eladóközpontú szemléletet fokozatosan a megfontolt vevői megközelítés váltotta fel.
2026. 08. 14. 05:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt

Rendkívüli intézkedésekről döntött a kormány az idei aszály miatt, a gazdák azonnali segítséget kapnak fizetőképességük megtartására - olvasható a kormany.hu honlapon csütörtökön közzétett tájékoztatás szerint.
2026. 08. 14. 04:00
Megosztás:

Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról

Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
2026. 08. 14. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjszorzó: Márciusban dől el sok nyugdíj jövőbeli összegének sorsa

A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
2026. 08. 14. 02:00
Megosztás:

Pellet, faapríték vagy tűzifa: melyik tüzelőanyag a legjobb?

Ha biomassza alapú fűtésről beszélünk, egyik fontos előny, hogy ebbe a kategóriába többféle tüzelőanyag is tartozik: pellet, faapríték és a tűzifa. Mind megújuló energiaforrás, viszont meg kell jegyeznünk, hogy ezek egység ára, felhasználási módjuk azért jelentős különbségeket mutathat.
2026. 08. 14. 01:00
Megosztás:

Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás:

Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka

Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
2026. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás:

A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás

A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
2026. 08. 13. 19:00
Megosztás:

A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás:

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?

A vevők a budapesti ingatlanpiacon az elmúlt fél évben a lehetetlennel kísérleteztek: a legalsó árkategóriákba tartozó, mégis jó állapotú, felújítást nem igénylő ingatlanokat akartak vásárolni – derült ki az ingatlanközvetítők szavaiból.
2026. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok

Továbbra is bizonytalanok az építőipar kilátásai, az ágazat bővülését azonban a beérkező uniós források segíthetik - közölték elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az MTI-vel.
2026. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás: