Az éves előirányzat 60 százaléka körül lenne az első negyedévi hiány

Az államháztartás önkormányzatok nélküli pénzforgalmi hiánya a plusz kiadási tételek nélkül a tavalyihoz hasonló arányú, az éves előirányzat 60 százaléka körül lenne az első negyedévben, és bár a korábbi években is meghaladta az első három havi hiány az időarányos mértéket, de egyszer sem érte el a 60 százalékot. (MTI)

Az első negyedévi hiány az egész éves 62 százaléka volt tavaly, a megelőző években pedig rendre 56, és 59 százalék. Az előző választási évben, 2006-ban 39 százalékot, míg 2002-ben csak 15 százalékot tett ki. Igaz, ez az eredeti előirányzat 48 százaléka volt, de ebben az évben a költségvetést módosították. Oszkó Péter pénzügyminiszter a legutóbbi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az idei első negyedévi plusz kiadások közé sorolta a kórházaknak - egy hónappal előrehozott finanszírozás keretében -átadandó 40 milliárdos többletjuttatást.

 

A többlet kamatkiadás 55 milliárd forint, a MÁV támogatása pedig 20 milliárd forint. A miniszter megjegyezte, hogy a szezonalitás nemcsak az említett többletkiadások miatt jelentkezik, az éves tervezett társaságiadó-bevételből március végéig alig 13 százalékot vár a PM, az áfából pedig 19 százalékot. A lakosság befizetései is csak az éves 24 százalékát érik el.

 

Az első negyedévi központi költségvetési kiadások a tárca számításai szerint az éves előirányzat 26 százalékát, míg a bevételek csak 21 százalékát teszik ki. Az első negyedéven túli bevételeket növeli az 50 milliárdra tervezett vagyonadó bevétel, amelyből május 20-ig kell megfizetni az első részletet, míg a második részletet szeptemberben, így vélhetően az első negyedévben ebből nem sok érkezik a kasszába - mondta el Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője. Hozzátette: bár egész évre 0,6 százalékos GDP-visszaeséssel számol a kormány, a gazdaság szűkülése az első félévben még erőteljesebb lesz, a második félévtől kezdve javulhat, ami az adóbevételekben is tükröződik majd.

 

Ugyanakkor a pénzügyminiszter jelezte, hogy az idei 609 milliárd forintra tervezett társaságiadó-bevétel (tása) esetleges felülvizsgálata elképzelhető, miután tavaly ebből az adónemből 385 milliárd forint folyt be. Igaz, hogy "2010-ben a tása kulcsa 16 százalékról 19 százalékra emelkedett, és az adóalap is jóval szélesebb lett". A szaktárca prognózisa szerint a központi költségvetés 2010. évi pénzforgalmi hiánya 836 milliárd forint lesz, ebből az első negyedévre 616,6 milliárd esik (74 százalék). Az első negyedévi pénzforgalmi hiány mellett a kamatfizetésektől és kamatbevételektől megtisztított elsődleges hiány 278 milliárd forint lesz.

Nem kell, hogy a nyugdíjas feladja Önmagát!

A nyugdíjas évek nem kell, hogy az önfeladásról szóljanak, sokkal inkább egy új életszakaszról, amikor több idő jut önmagunkra, a szeretteinkre és a társas kapcsolatainkra.
2025. 12. 04. 03:00
Megosztás:

Lesz-e nyugdíjad 10-20 év múlva? Itt a válasz!

Ahogy közeledik az év vége, egyre többen gondolják újra pénzügyi terveiket, és tesznek kisebb-nagyobb lépéseket a hosszú távú biztonság érdekében. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint a fiatalok körében látványosan erősödik a tudatosság: az új belépők 40 százaléka 16-34 év közötti, és egyre többen választanak kockázatosabb, hosszabb távon nagyobb hozamot kínáló portfóliókat.
2025. 12. 04. 02:00
Megosztás:

Itt a menetrend az orosz gázról való gyors ütemű leválásról

Az EU megegyezett az orosz gázról való leválás menetrendjéről, ami a korábban tervezettnél picit gyorsabb lesz.
2025. 12. 04. 01:30
Megosztás:

Egy tanárnő kálváriája a pszichiátriai kezelésen - büntettek is érte

Pszichiátriai kezelések okozta rosszullét, kiszámlázott, de el nem végzett kezelések – a budapesti tanárnő esete egyedi történetnek tűnhet, ám egy jogvédő szervezet szerint az ilyen ügyek visszatérőek, így valójában rendszerszintű problémáról van szó. A NEAK mindenesetre büntetett ebben a konkrét ügyben.
2025. 12. 04. 01:00
Megosztás:

Miért fáj jobban a derekunk karácsony előtt?

Az év végi stressz és érzelmi terhelés felerősítheti a mozgásszervi panaszokat – figyelmeztet Joó Enikő gyógymasszőr, holisztikus manuálterapeuta. Tapasztalatai szerint a derékfájás, a beállt nyak vagy a becsípődések sokszor nem csupán fizikai eredetűek, hanem lelki problémák testi megnyilvánulásai.
2025. 12. 04. 00:30
Megosztás:

Az olasz védelmi miniszter önkéntes katonai szolgálat bevezetését javasolja

Önkéntes katonai szolgálat bevezetését kezdeményezte Guido Crosetto olasz védelmi miniszter, aki szerint a hibrid háború fenyegetése miatt több ezer magasan képzett biztonsági szakértőre van szükség Olaszországban.
2025. 12. 04. 00:05
Megosztás:

SOL erős ellenállásba ütközik 150 dollár alatt, miközben a Digitap új lendületet vesz a 2 millió dolláros hétvégi roham után

A Solana megrekedt 150 dollár alatt, mivel gyenge mutatók gyengítik a lendületét, miközben a Digitap 2,2 millió dolláros presale-je és élő omni-bank alkalmazása a $TAP tokent az egyik legígéretesebb kriptoeszközzé emeli jelenleg.
2025. 12. 03. 23:00
Megosztás:

Berobbanhat az Ethereum árfolyam? A Fusaka frissítés újraindíthatja a Pectrához hasonló 56%-os ralit

Az Ethereum árfolyama újra emelkedő pályára állt: december eleje óta több mint 13%-ot nőtt, részben a kriptopiac általános fellendülése, részben a Fusaka nevű hálózati frissítés körüli növekvő optimizmus hatására. Bár az ETH még mindig 17%-os mínuszban van havi szinten, a grafikonokon megjelenő technikai jelek kísértetiesen hasonlítanak a 2025 májusi Pectra-upgrade előtti szituációhoz – amikor az Ethereum egyetlen hét alatt 56%-ot ugrott. Vajon most ismét hasonló robbanás következik?
2025. 12. 03. 22:00
Megosztás:

A HungaroControl első uniós léginavigációs szolgáltatóként csatlakozott a SOCEA-hoz

A török, azeri, üzbég, kirgiz, tádzsik és kazah légiforgalmi irányító vállalatokat tömörítő szakmai szervezethez csatlakozott a HungaroControl, a csatlakozás lehetőséget teremt a térség szakszolgálataival való szorosabb stratégiai együttműködésre és koordinációra, ami az európai légiforgalom hatékonyabb áramoltatását eredményezheti - közölte a magyar légiforgalmi szolgálat szerdán az MTI-vel.
2025. 12. 03. 21:30
Megosztás:

Szerdán alig változott a forint árfolyama

Szerdán kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2025. 12. 03. 21:00
Megosztás:

Putyin gazdasági tanácsadója szerint a kriptovaluta kulcsszerepet kell kapjon Oroszország gazdasági mérlegében

Az orosz kormány egyre nyíltabban fordul a kriptovaluták felé: most épp Vlagyimir Putyin egyik legközelebbi gazdasági tanácsadója szorgalmazza, hogy a kriptovaluták jelenjenek meg az ország hivatalos fizetési mérlegeiben. A háttérben egy gyorsan növekvő bányászati iparág áll, amely rejtett exportként dollármilliárdos értéket képviselhet – és ez még csak a kezdet.
2025. 12. 03. 20:30
Megosztás:

Utolsó 24 óra: A 92 ezer dolláros BTC csúcsküszöb lenne? Válts Digitap-ra ($TAP) az összeomlás előtt

A korábbi eladási hullámból való kilábalást követően a Bitcoin múlt pénteken átlépte a 92 ezer dolláros határt. Azonban, mivel nem sikerült áttörnie a kulcsfontosságú ellenállási szinteket, azóta jelentős árfolyamesést tapasztalt.
2025. 12. 03. 20:00
Megosztás:

Soha ne add el a Bitcoint! Vagy mégis? Veszélyben a BTC zászlóshajója

Michael Saylor neve egyet jelent a Bitcoin maximalizmussal – és a „Soha ne add el a Bitcoinod” elvvel. Azonban a kriptopiac egyik legnagyobb intézményi szereplője, a Strategy (korábban MicroStrategy) olyan pénzügyi nyomás alá került, amely arra kényszerítheti, hogy megszegje ezt az alapelvet. De mi történik akkor, ha ez a vállalat valóban elkezdi értékesíteni BTC-állományát? Összeomolhat a piac? Vagy ez csak egy új korszak kezdete?
2025. 12. 03. 19:00
Megosztás:

Oroszország egyre vakmerőbb

Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére - jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára Brüsszelben szerdán.
2025. 12. 03. 18:30
Megosztás:

A jövő év március-áprilisában kezdik a sorozatgyártást a CATL debreceni akkumulátorgyárában

Jövőre, az engedélyektől függően várhatóan márciusban vagy áprilisban megkezdődik a sorozatgyártás a CATL debreceni akkumulátorgyárában - közölte a cég európai működésért felelős ügyvezető igazgatója szerdán Debrecenben.
2025. 12. 03. 18:00
Megosztás:

Több utastájékoztatási funkció a MÁVPlusz járatinfó szolgáltatásban

Az adventi időszaktól új néven, jóval több szolgáltatással vehető igénybe a MÁV-csoport térképes útvonaltervező és járatinfó szolgáltatása, az egykori EMMA mostantól a tavasszal bemutatott új applikációhoz illeszkedő MÁVPlusz néven üzemel tovább, a weboldal is a mavplusz.hu címen érhető el - közölte a MÁV csoport szerdán az MTI-vel.
2025. 12. 03. 17:30
Megosztás:

Ilyen lesz Szerbia jövő évi költségvetése

A szerb parlament elfogadta szerdán a 2026. évi költségvetést, amely a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékának megfelelő hiánnyal számol.
2025. 12. 03. 17:00
Megosztás:

Ilyen lesz Szerbia jövő évi költségvetése

A szerb parlament elfogadta szerdán a 2026. évi költségvetést, amely a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékának megfelelő hiánnyal számol.
2025. 12. 03. 17:00
Megosztás:

2026 a Legelők és Pásztorok Nemzetközi Éve, támogatva ezen ökoszisztémákat és azokat, akik a legelőket fenntartják

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) hivatalosan bemutatta a Legelők és Pásztorok 2026-os Nemzetközi Évét – egy globális kampányt, ami a legelők és a legeltető állattartás a fenntartható mezőgazdaságban, a biodiverzitás megőrzésében és a klímaváltozással szembeni ellenálló képességben játszott alapvető szerepére hivatott felhívni a figyelmet.
2025. 12. 03. 16:30
Megosztás:

Évvégi lendület a nyugdíj-megtakarításokban

Ahogy közeledik az év vége, egyre többen gondolják újra pénzügyi terveiket, és tesznek kisebb-nagyobb lépéseket a hosszú távú biztonság érdekében. Az OTP Nyugdíjpénztár szerint a fiatalok körében látványosan erősödik a tudatosság: az új belépők 40 százaléka 16-34 év közötti, és egyre többen választanak kockázatosabb, hosszabb távon nagyobb hozamot kínáló portfóliókat. Az OTP Öngondoskodási Index adatai is azt mutatják: a lakosság minden korosztályban magabiztosabban és céltudatosabban kezeli pénzügyeit.
2025. 12. 03. 16:00
Megosztás: