Az ír válság, a koreai feszültség kiütötte a forintot is
A forint az éjszakai 274,45 forintos euró jegyzésekről kedden a reggeli órákban 275,75-ig gyengült, majd a 2011-re tervezett strukturális reformok és 600-800 milliárd forint költségvetési kiadási megtakarítások bejelentését követően ismét erősödésnek indult.
A forint 274,20 forintos euró jegyzésnél érte el napi legerősebb árfolyamát, ahonnan a gyengülő eurót követve a 276-os szint fölé gyengült. A két Korea között lezajlott katonai incidenst követő piaci aggályok miatt a befektetők visszavonultak a kockázatosabb befektetésekből, így a dollár, befektetési menedék szerepének köszönhetően a főbb devizák széles körével szemben erősödött.

Az euróra ezen felül még külön terhet ró az ír pénzügyi segélycsomag kilátásait rontó belpolitikai válság kibontakozása, a szuverén adósságszolgálati válság elharapódzásának veszélye az euróövezet perifériáján. Az euró/dollár árfolyam az éjszakai 1,3630-as jegyzésekről kora reggelre 1,3530 alá csúszott, majd 1,3560 környékén stabilizálódott, ahonnan a német pénzügyminiszter nyilatkozatát követően az euró meredeken gyengülni kezdett és 1,34 alatti dollár jegyzésekig is eljutott. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter kijelentette, hogy az ír pénzügyi válság az euró létét sodorhatja veszélybe. A svájci frank befektetési menedék szerepének köszönhetően erősödött az euróval szemben, az euró/svájci frank árfolyam átmenetileg a kora reggeli 1,345-ös jegyzések után délutánra 1,330 közelébe jutott. A befektetői kockázatvállalási hajlandóság gyengülésével párhuzamosan a térségbeli devizák árfolyama is csökkent.
A dollárt 206,20 forinton jegyezték kedden délután 1,3383 dolláros euró árfolyam mellett kedden délelőtt a hétfő délutáni 200,48 forintos dollár és 1,3649 dolláros euró jegyzések után. A svájci frank jegyzése 207,30 forint 202,77 forint után, száz japán jent 248,11 forinton jegyeznek 240,32 forint után.