Az izlandiak tartottak a magyaroktól

Gera Zoltán szerint az izlandi labdarúgó-válogatott tartott a magyar csapattól, amely a hajrában egyenlítve 1-1-es döntetlent ért el második Európa-bajnoki csoportmérkőzésén, ezzel bebiztosítva, hogy a harmadik helynél már nem végezhet hátrébb.

Az izlandiak tartottak a magyaroktól

"Azt hittem bátrabbak lesznek, de szerintem tartottak tőlünk, ezért nem mertek jobban kinyílni. Abban erősek, ahogy védekeznek, ezt most is megmutatták, de kicsit így is csalódottak vagyunk, hogy nem lett győzelem a vége" - mondta a Ferencváros veteránja, aki arra utalt, hogy a magyarok az egész meccsen nagy fölényben futballoztak.
    

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány arról beszélt, hogy már Ausztria 2-0-s legyőzésekor megmutatták, tudnak futballozni, de szerinte ilyen közönség előtt szinte nem is lehet kikapni. A meccsről szólva megjegyezte, hiába játszottak jól, ezen a szinten már nem lehet hibázni, mert azt megbünteti az ellenfél. Ezen a találkozón szerinte kettőt hibáztak, s abból egyszer gólt is kaptak.
   
"Szívesen lennénk otthon is, hogy átéljük az ottani hangulatot, de nekünk ez a 90 perc jut. Viszont ennél nagyobb katarzis sehol sem lenne. Jussunk minél tovább, hogy ezt sokszor átélhessük" - mondta a magyar szurkolókról a Bursaspor szélsője, aki hozzátette, mindent feladna a válogatott sikeréért, mert annál számára nincs felemelőbb, minthogy "magyar játékosként a magyar válogatottért küzdjön magyar szurkolók előtt egy nagy tornán". Megjegyezte, Bernd Storck szövetségi kapitány szólt, hogy a meccs előtti napokon már ne foglalkozzanak az ünnepléssel és a drukkerekkel, de nehéz függetleníteni magukat ettől.
   

"Nagy Ádám nagyszerű észrevétele volt a passz, amelyet kiválóan adott be az üres területre nekem. Először Gerát szerettem volna megjátszani, de végül mégis a hosszú oldalon érkező Böde Dani mellett döntöttem. Jó labda volt a kapus és a védők között, ha nem a védő, akkor Böde rúgja a kapuba" - elevenítette fel a gólt a csereként beállt Nikolics Nemanja, aki a továbbjutásról nem kívánt beszélni, szerinte arról csak akkor érdemes, ha már száz százalékig biztos lesz.
   
A Legia Warszawa gólkirály csatára úgy vélte, Izland angol futballt játszott, sok ütközéssel és kontratámadásokkal, de a magyar csapat addig nyomott, amíg célt nem ért. Hozzátette, mivel az izlandiak nagyon beálltak védekezni és nagyon tömörek voltak hátul, ezért az volt a terv, hogy széleken kerülnek mögéjük.
   
Böde Dániel azt mondta, az Eb rajtja előtt mindenki aláírta volna a négy pontot, mert ezzel nagy sanszuk van a továbbjutásra. Arról, hogy ki mennyi lehetőséget kap, úgy nyilatkozott, ők katonák, és azt teszik, amit a hadvezér mond, ha egy percet kap, akkor egy percet játszik.
   
Juhász Roland szerint az egész meccsen fölényben játszott a magyar válogatott, amely szinte végig birtokolta a labdát, és "az ellenfél semmiből szerzett vezetést". A Videoton védője úgy vélte, "egyre inkább játszós futballt" próbálnak megvalósítani.
   
A magyar válogatott matematikailag még nem jutott tovább, de négy pontjával vezeti az F csoportot a második forduló után, és harmadiknál rosszabb már nem lehet a kvartettben. Az utolsó körben szerdán Portugáliával találkozik Lyonban. A hat négyesből az első két-két helyezetten túl a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe jut.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: