Az ókori Egyiptom elveszett flottáját fedezték fel

Négyezer éves hajóroncsokat, valamint egy elfeledett óegyiptomi kikötőt fedeztek fel amerikai, egyiptomi és olasz régészek a Vörös-tenger egy kiszáradt öblében, ahonnan a titokzatos Punt felé indíthattak az egyiptomiak merész expedíciókat.

Punt az ókori egyiptomi feljegyzésekből ismert távoli vidék, ahová az egyiptomiak többször is indítottak kereskedelmi expedíciót. Legismertebb közülük az a vállalkozás, amelyet a Kr.e. 1479-1458 között kormányzó Hatsepszut királynő uralkodásának 8. évében szerveztek. Az uralkodónő Dejr el-Bahariban lévő halotti templomának domborművei bemutatják az expedíció teljes történetét, beleértve, hogy hány hajót hány evezőssel indítottak útnak, s milyen egzotikus javakat hoztak a távoli vidékről.
    

A domborművek jelentése a 19. századi felfedezésük óta éles vitákat vált ki az egyiptológusok körében. Egyesek szerint Punt nem is létezett, míg mások úgy vélik, hogyha valóságos országról is van szó, nem választották el tengerek Egyiptomtól. Így legfeljebb szárazföldi expedíciókat küldhettek oda, nem beszélve arról, hogy az egyiptomiak csupán folyami hajózásra alkalmas vízi járműveket építettek. A legutóbbi leletek, amelyek amerikai, egyiptomi és olasz régészeknek köszönhetően kerültek napvilágra, azt bizonyítják, hogy az ókori egyiptomiak tengerjáró hajókat is építettek - olvasható a Discover Magazine (http://www.discovermagazine.com) honlapján.
     

Az archeológusok Kathryn Bard, a Bostoni Egyetem régésze irányításával a Vörös-tenger egy kiszáradt öblében, Mersza/Vadi Gavasziszban folytatnak évek óta ásatásokat, ahol a meredek sziklafalba vájt nyolc barlangot fedeztek fel. A leletek között rengeteg, tárolásra szolgáló agyagedény, cédrusfából ácsolt ládák, tányérok, kupák vannak,  de találtak hajódarabokat és előkerültek papirusznádból font, gondosan összetekert hajókötelek is. Az egyik cserépedényen a Kr.e. 1860 és 1814 között uralkodó III. Amenemhat fáraó neve szerepelt, így meghatározhatták, hogy mikor használták a barlangokat.
   

Feltártak öt agyagtéglából épített rámpát, amelyek a hajók vízre bocsátását könnyíthették meg, s találtak a punti expedícióra utaló írásos emléket is. A legérdekesebb leletek közé tartozik két szikomorfa-deszka, amelyeken még láthatók az utasítások, miként kell összekapcsolni a darabokat.  
    

 Mint Kathryn Bard kiemelte, míg a modernkori hajókat egy szilárd váz köré építik, az ókori egyiptomiak a helyszínen szerelték össze a Nílus-menti hajóépítő műhelyekben készített elemeket, majd átszállították a vörös-tengeri kikötőhöz. Egy-egy punti expedíció a szakember becslése szerint legkevesebb 4 hónapot vett igénybe, s a modernkori űrutazásokhoz hasonlatosan önellátóknak kellett lenniük: a hajók mellett minden egyebet is, beleértve az élelmet a helyszínre kellett szállítani. Rengeteg ember vett részt a lebonyolításban, egy a helyszínen talált lista szerint a Kr.e. 1950-ben szervezett expedícióban 3756 férfi vett részt, közülük 3200-an munkások voltak.
    

A Mersza Gavaszisz-i kikötő és hajóépítő "dokkok" körülbelül 400 évig üzemeltek, ezalatt 15-20 expedíciót szerveztek, húszévenként egyet-egyet. Később a létesítményt elhagyták, valószínűleg az öböl eliszaposodása miatt. Az utolsó tengerészek gondosan összerakták a hajódeszkákat, köteleket, horgonyokat, majd befalazták a barlangokat, hogy a létesítmény "üzemképes" állapotban várja a következő expedíciót, amely sohasem érkezett meg. (MTI)


Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás: