Az októberi reálkeresetek is az infláció enyhülését valószínűsítik

A reálkeresetek októberi csökkenése is abba az irányba mutat, hogy jelentősen enyhül az inflációs nyomás Magyarországon - vélték az MTI által megkérdezett makroelemzők szerdán.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán reggel tette közzé a létszám és kereset októberi adatait, amelyek szerint a reálkeresetek - a nettó keresetek 1,4 százalékos növekedése és fogyasztói árak 4,7 százalékos növekedése mellett - októberben 3,2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

 

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője elmondta: siralmasak lettek a szerdán publikált KSH adatok, mivel októberben - január óta első alkalommal - a bruttó bérek nominálisan is alacsonyabbak voltak, mint tavaly. Rámutatott: a statisztikákból jól látszik a személyi jövedelemadó rendszerének idei átalakítása, mert a nettó bérek elszakadtak a bruttó juttatásoktól. Hozzátette: nominálisan a nettő bérek emelkedtek októberben. Török Zoltán aláhúzta: a reálkeresetek újabb mérséklődése miatt a bérek oldaláról jelentősen enyhült az inflációs nyomás, míg a vásárlóerő csökkenése miatt a lakosság is kevesebbet költ, így a keresleti nyomás is gyengült.

 

Ennek ellenére úgy vélte, decemberben még 5,7 százalékra nőhet az infláció, 2010 második felében azonban már tartósan 3 százalék alatt maradhat a mutató. A szakértő hangsúlyozta: a versenyszféra bérkiáramlásának lassulása komoly érv lehet a további jegybanki kamatcsökkentések mellett, így ha a forint árfolyama az euróval szemben a 280 forintos szint alatt marad, akkor a jövő héten a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várhatóan 50 bázisponttal csökkenti az alapkamatot.

 

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője rámutatott: amikor 2006-ban hasonlóan csökkentek a reálbérek, a munkavállalók hitelfelvétellel megoldották, hogy ne csökkenjen a fogyasztói kereslet, jelenleg azonban erre nincs lehetőség, mivel a fogyasztók sokkal bizonytalanabbnak ítélik meg a gazdaság kilátásait és bankok is szigorúbb feltételekkel nyújtanak hitelt.

 

A szakértő a csökkenő inflációs nyomás ellenére 5,6-5,7 százalékos inflációt vár decemberben, míg 2010-ben átlagosan 3,8 százalékkal emelkednek az árak. Úgy vélte, júliustól már lényegesen 3 százalék alá eshet az infláció. A jövő heti MNB kamatdöntésről elmondta: a makroadatok szerint a jegybanknak legalább 4 százalékig kellene csökkenteni az alapkamatot, azonban erre jelenleg nincs lehetőség. Suppan Gergely is úgy vélte, ha a forint árfolyama a jelenlegi szintek körül marad, akkor várhatóan 50 bázisponttal mérsékli a jegybank a kamatot.

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

Az Otthon Start Program indulása óta folyamatosan csökken az érdeklődés a kedvezményes hitel iránt, legalábbis ami az internetes kereséseket illeti. Legtöbbször továbbra is Budapesten és a nyugat-magyarországi vármegyékben kerestek rá a támogatott lakáshitelre, míg a keleti és az északi vármegyékben kisebb volt az érdeklődés. A Bank360 az Otthon Start Programmal kapcsolatos érdeklődés alakulását vizsgálta meg a program bejelentése, illetve tényleges indulása óta eltelt időszakban.
2025. 10. 22. 15:30
Megosztás:

Nem fest jó képet a munkaerőpiac

Szeptemberben 4 millió 669 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében, ami 6 ezer fővel alacsonyabb az augusztusi szintnél, és 29 ezerrel elmarad a tavaly szeptemberitől.
2025. 10. 22. 15:00
Megosztás:

„A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja”

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van. A TritonLife magánkórház közleményében továbbá kiemelik, hogy intézményükben van a magánegészségügyben egyedüliként elérhető újszülött/koraszülött intenzív centrum (PIC II).
2025. 10. 22. 14:30
Megosztás:

A Cardano alapítója elmondta, miért hiszi, hogy az Ethereum bukásra van ítélve

<a href="https://www.kriptoworld.hu/ime-mennyit-erhet-a-cardano-ha-a-bitcoin-es-az-ethereum-eleri-a-250-000-es-12-000-dollart-ahogy-tom-lee-megjosolta/" target="_blank">Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum társalapítója</a> ismét hangot adott annak a meggyőződésének, hogy az Ethereum kudarcra van ítélve. Egy nemrég a CoinDesknek adott exkluzív interjúban Hoskinson részletesen kifejtette, miért látja sötéten az Ethereum jövőjét, élesen bírálva annak alapvető struktúráját és jelenlegi megoldásait.
2025. 10. 22. 14:00
Megosztás:

Európa alakíthatja az egészségügyi XR jövőjét: 640 000 eurós keretösszeggel indult pályázat virtuális és kiterjesztett valóság megoldások fejlesztésére

Kis- és középvállalkozások akár 60 ezer eurót is elnyerhetnek, és Európa vezető XR-innovátoraival működhetnek együtt új egészségügyi megoldások piaci bevezetésén.
2025. 10. 22. 13:12
Megosztás:

Összefogott a vidék a hazai szőlőültetvények megvédése érdekében

Sikerrel zárult az országos felderítőprogram, a szakmai szervezetek, hegyközségek, hatóságok és növényvédelmi szakemberek összefogásának eredményeként az ország összes jelentősebb bortermő térségében átvizsgálták és megsemmisítették a fertőzött tőkéket. Az együttműködés erejével remélhetőleg sikerül gátat szabni a hazai szőlő-bor ágazatot fenyegető betegség további terjedésének - írta szerdai közös közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT).
2025. 10. 22. 13:00
Megosztás:

Ügyészség: több cég is lerövidíti a garancia idejét

Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását ellenőrizték - közölte a főügyészség szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 22. 12:30
Megosztás:

NAV: Ilyen hibákat találnak a bevallásokban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt időszakban több olyan vizsgálatot folytatott le, amelyek azért indultak, mert a magánszemélyek részére teljesített kifizetésekről a kifizetők hibás 08-as járulékbevallásokat adtak be; hibákat az osztalékkal és a bérbeadással összefüggő ügyekben találnak gyakran - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 22. 12:00
Megosztás:

Országos siker aratott a Budapest Design Week: több mint 26 ezren fedezték fel a magyar design értékeit

A design idén újra összekötötte az országot: 10 városban, több mint 200 programmal és több mint 26 ezer látogatóval zárult a Budapest Design Week (BDW), Magyarország legnagyobb designipari eseménysorozata. A programok a design teljes spektrumát felölelték – a tárgykultúrától a digitális innováción át a képző és iparművészetekig –, és ismét bebizonyították, hogy a magyar kreativitás egyszerre épít a hagyományokra és a jövőre, emellett azt is, hogy nemcsak a magyar közönséget, hanem a nemzetközi szakmát is képes megszólítani. A designhét központi eseménye, a 360 Design Budapest kiállítás is rekordszámú látogatót vonzott.
2025. 10. 22. 11:30
Megosztás:

Kicsengetnek: Ide utaznak a családok az őszi szünetben

Az október 23-ai hosszú hétvégével kezdődik az őszi szünet, amely sok család számára egyet jelent egy közös belföldi kikapcsolódással. A Szallas.hu foglalási adatai szerint a legnépszerűbb úti célok között Eger, Miskolc és Nyíregyháza vezeti a listát a gyermekkel utazók körében. A legtöbb családos foglalás 3 vagy 4 főre szól, jellemzően 2–3 éjszakás tartózkodásra, és 46 százalékuk 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A Szallas.hu kínálatának még 24 százaléka foglalható.
2025. 10. 22. 11:00
Megosztás:

Jól teljesített a Netflix

Nőtt a Netflix nyeresége és bevétele az idei harmadik negyedévben, a bevétel megegyezett az elemzői becslésekkel, a profit kisebb lett.
2025. 10. 22. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

A záráshoz közeledve felemás a hangulat az ázsiai tőzsdéken.
2025. 10. 22. 10:00
Megosztás:

A nemesfém-árzuhanás nem igazán látszott a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain

A masszív nemesfém-árzuhanás nem igazán látszott a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain.
2025. 10. 22. 09:30
Megosztás:

Az amerikai részvénypiac vegyesen zárt kedden

Az amerikai részvénypiac vegyesen zárt kedden. A Dow Jones 0,5%-ot emelkedett, mivel egy sor kedvező vállalati eredmény az ipari szektorok felé terelte a befektetőket.
2025. 10. 22. 09:00
Megosztás:

Bár a hétfőinél kisebb ütemben, de kedden is emelkedni tudtak a vezető európai indexek

Bár a hétfőinél kisebb ütemben, de kedden is emelkedni tudtak a vezető európai indexek. A páneurópai Stoxx600 0,2%-kal, a DAX 0,3%-kal került feljebb.
2025. 10. 22. 08:30
Megosztás:

A Follow the Money munkatársai kapták az EP újságírói díját

A Follow the Money című, oknyomozó újságírással foglalkozó holland szervezet munkatársai kapták idén az Európai Parlamentnek a munkájával összefüggésben meggyilkolt máltai újságírónő, Daphne Caruana Galizia nevét viselő újságírói díját - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
2025. 10. 22. 08:00
Megosztás:

Trump két napon belül ígért döntést a találkozót illetően

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre.
2025. 10. 22. 07:30
Megosztás:

Az Otthon Start nyertesei a panellakások lehetnek: hol mennyiért vásárolhatjuk meg?

Egyre több az érdeklődő a panellakások iránt, hiszen az Otthon Start program feltételeinek vidéken szinte az összes, Budapesten pedig a panelkínálat 85 százaléka megfelel - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. A legdrágább XI. kerület és a legolcsóbb Salgótarján között közel ötszörös a lakótelepi lakások árkülönbsége.
2025. 10. 22. 07:00
Megosztás:

Az állandóság gyönyörködtet

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat most már egy éve 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2025. 10. 22. 06:00
Megosztás:

Eredményesen zárult az FGSZ Földgázszállító és a Miskolci Egyetem kutatás-fejlesztési projektje

Sikeresen zárult az FGSZ Földgázszállító Zrt. és a Miskolci Egyetem hároméves kutatás-fejlesztési projektje, amelynek célja egy olyan rendszer létrehozása volt, amely alkalmas a hazai nagynyomású földgázszállító rendszeren előforduló metánkibocsátások mérésére.
2025. 10. 22. 05:30
Megosztás: