Azonnali hatállyal szükségállapotot hirdettek Szerbiában

Azonnali hatállyal szükségállapotot hirdettek Szerbiában vasárnap az új típusú koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében, az erről szóló döntést a köztársasági elnök, a kormányfő és a házelnök közösen hozta meg. A kormányfő közölte, hogy vasárnap estétől csak a szerbiai állampolgárok léphetnek be az országba.

Azonnali hatállyal szükségállapotot hirdettek Szerbiában

"Szerbia mától háborúban áll egy láthatatlan ellenséggel, amelyet le kell győzni" - hangsúlyozta a szükségállapot kihirdetésekor Aleksandar Vucic államfő. Azt mondta: a harc az idősekért, de a jövőért is folyik.
   
Szerbiában eddig 48 fertőzöttet vettek nyilvántartásba.
    

A szerb elnök arra kérte a 60 év felettieket, hogy saját érdekükben maradjanak otthon.
   
A kormány vasárnap késő este dönt azokról a lépésekről, amelyek a szükségállapot alatt lesznek érvényben, ám a korábbi bejelentések szerint várhatóan bezárnak a kávézók, az éttermek, a szórakozóhelyek, a bevásárlóközpontok, és csak az élelmiszerüzletek, valamint a gyógyszertárak tarthatnak nyitva.
   
Ana Brnabic kormányfő a szerbiai közszolgálati televízióban közölte: Szerbiát lezárták, az országba csak a külföldről hazatérő szerbiai állampolgárok, a diplomaták és a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek léphetnek be.
   
Aleksandar Vucic közölte, hogy hétfőtől a tanév végéig bezárnak az bölcsődék, óvodák, iskolák és egyetemek, nem lehet sem edzéseket, sem sportrendezvényeket tartani, de az edzőtermeket is becsukják. Hozzátette, a hadsereget az utcára vezérlik, katonák fogják védeni azokat a kórházakat, amelyekben fertőzötteket kezelnek, míg a rendőrök a legszigorúbban ellenőrzik majd, hogy a házi karantén alá helyezettek betartják-e az előírásokat, és a karantén szabályait megszegők súlyos büntetést kapnak.

 

ÉLŐ koronavírus térkép - aktuálisan melyik országban mennyi beteg, halott és gyógyult koronavírusos van?
   
"A helyzet percről percre változik, a külföldieket ezért arra kérem, most ne jöjjenek Szerbiába, és a szerbeket is arra kérem, ha tehetik, ne jöjjenek, mert 14 napos karantén vár rájuk" - húzta alá.
   
A szerb elnök szavai szerint a jelenlegi helyzetben Szerbia csak Kína támogatására számíthat, az Európai Uniótól nem érkezik sem felszerelés, sem támogatás.
   
A kormány vasárnap délutáni határozata értelmében nem emelhetik meg az alapvető élelmiszerek, a védőfelszerelések és a higiéniai termékek árát Szerbiában.
   
Ana Brnabic bejelentése szerint keddtől az oktatás televíziós műsorokon, valamint digitális eszközökön keresztül zajlik majd. Hozzátette, hogy aki tud otthonról dolgozni, az cselekedjen úgy, aki pedig nem - és ez főleg a termelői szektorra vonatkozik -, az tegye meg a szükséges óvintézkedéseket, és úgy folytassa munkáját.
   
A szükségállapot kihirdetését a törvény szerint a parlament szavazhatja meg, ám mivel a kormány korábban 100-ra, majd 50-re korlátozta a beltéri események résztvevőinek számát, így a képviselőház nem tud összeülni, a törvény pedig lehetőséget ad arra, hogy a három legfőbb méltóság közös döntése alapján hirdessék ki a szükségállapotot.
    

Az április 26-ra tervezett általános választásokat egyelőre nem halasztották el, az államfő kedden tárgyal a témáról a pártok vezetőivel.

Hozzászólások

Az EU újabb szíriai minisztert sújt szankciókkal

Az Európai Unió Tanácsa a szíriai kormány újabb miniszterét vette fel a szíriai rezsimmel és annak támogatóival szemben hozott korlátozó intézkedések hatálya alá vont emberek, illetve szervezetek jegyzékébe - közölte az uniós tanács pénteken.
2021. 01. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi mélyponton a román alapkamat

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa pénteki monetáris politikai ülésén újabb történelmi mélypontra, 1,25 százalékra mérsékelte a román alapkamatot.
2021. 01. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódhatnak az Északi Áramlat-2 csőfektetési munkálatai Németország felségvizein

Engedélyezte a német szövetségi hajózási és vízrajzi hivatal (BSH), hogy azonnal folytassák az Északi Áramlat-2 gázvezeték építését Németország felségvizein.
2021. 01. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Harmadára csökkent a Horvátországba látogató magyarok száma

A korábbi évhez képest mintegy harmadára csökkent a magyar vendégek száma Horvátországban 2020-ban, a vendégéjszakák számában ugyanakkor kisebb mértékű volt a mérséklődés - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2021. 01. 16. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább szigorítanak egyes spanyol tartományokban

A járványügyi intézkedések további szigorítását jelentette be több spanyol tartomány pénteken a koronavírus-fertőzések számának folyamatos növekedése miatt.
2021. 01. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország kilépés a Nyitott Égbolt szerződésből

Oroszország megkezdi a kilépést a Nyitott Égbolt szerződésből - közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.
2021. 01. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olaszországban már egymillió adag oltást adtak be

Olaszországban már több mint egymillió adag oltást adtak be az új típusú koronavírus ellen az egészségügyi minisztérium pénteki adatai szerint. Közben Lazio tartományban bejelentették, hogy oltási igazolványt vezetnek be.
2021. 01. 16. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában elkezdődött az oltási kampány második szakasza

Romániában pénteken elkezdődött az oltási kampány második szakasza, amelyben a 65 év fölöttiek, a krónikus betegségben szenvedők, valamint a társadalom számára kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók kaphatják meg a koronavírus elleni védőoltást.
2021. 01. 16. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kicsit gyorsult a járvány Ukrajnában

Ukrajnában kis mértékben tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, péntekre már több mint nyolcezer új fertőzöttet jegyeztek fel, és ismét több mint kétezren kerültek kórházba. Magyarországot közben pénteken ismét a vörös zónába sorolta Ukrajna.
2021. 01. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megingott az izraeli nők munkaerőpaci helyzete

Megingott a nők munkaerőpaci helyzete, jelentősen nőtt körükben a munkanélküliség Izraelben a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt - jelentette a Háárec című újság honlapja pénteken.
2021. 01. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai piacok

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, mivel a gazdasági fellendülést övező aggodalmak háttérbe szorították a Joe Biden megválasztott amerikai elnök gazdaságösztönző csomagtervéhez főzött reményeket.
2021. 01. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondott a holland kormány

A Mark Rutte kormányfő vezette holland koalíciós kormány bejelentette lemondását a hónapok óta nagy port kavaró családtámogatási botrány miatt. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat - jelentette be a kormány a miniszteri tanács pénteki ülését követően.
2021. 01. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország túljuthatott a járvány tetőzésén

Oroszország valószínűleg túljutott a koronavírusos megbetegedések esetszámának tetőzésén - jelentette ki Natalja Psenyicsnaja, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) központi járványügyi kutatóintézetének igazgatóhelyettese újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 01. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hónapok óta tartó növekedés után most csökkent a brit gazdaság

Hathavi növekedés után először csökkent a brit gazdaság teljesítménye novemberben, a koronavírus-járvány megfékezését célzó akkori korlátozások bevezetése nyomán. A visszaesés ugyanakkor jóval elmaradt az előzetes elemzői konszenzus által valószínűsített ütemtől.
2021. 01. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge nyitás várható a tőzsdéken

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken a vezető európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb indexek közül a londoni 0,4 százalékkal, a frankfurti 0,6 százalékkal, a párizsi pedig 0,2 százalékkal csökkenhet a kereskedés kezdetén.
2021. 01. 15. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabil kilátással kezdik az évet a közép- és kelet-európai gazdaságok

Stabil hitelképességi kilátással kezdik az évet Közép- és Kelet-Európa gazdaságai - áll a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban ismertetett átfogó térségi helyzetértékelésében.
2021. 01. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

6000 milliárd forintot ad az EU a járvány okozta károk enyhítésére

Magyarország 2021-től kezdve mintegy 6000 milliárd forintot hívhat le az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközén (Recovery and Resilience Facility - RRF) keresztül a járvány okozta károk enyhítésére. Bár a források döntő részét az állam veheti igénybe, de a Helyreállítási és Alkalmazkodási Terv a vállalkozásoknak is jelentős szerepet szán.
2021. 01. 15. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit kormány felgyorsítja az oltási kampányt

Elérte a 3 milliót a koronavírus ellen beadott oltások száma az Egyesült Királyságban - közölte csütörtökön Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
2021. 01. 14. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Izraelben már kétmillió embert beoltottak

Izraelben már csaknem kétmillió embert oltottak be az új típusú koronavírus ellen a helyi egészségügyi minisztérium csütörtökön ismertetett legfrissebb adatai szerint.
2021. 01. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban megkezdik az oltást a Moderna vakcinájával is

Belgiumban hétfőtől megkezdik a lakosság beoltását a Moderna vállalat koronavírus elleni oltóanyagával is, miután a Pfizer és a BioNTech gyógyszercégek által kifejlesztett, december 28. óta alkalmazott vakcinából ez idáig már 35 ezer ember megkapta az oltás első dózisát - közölte a helyi sajtó csütörtökön.
2021. 01. 14. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: