Ázsia is kivette részét az emelkedésből
A börze Nikkei225 indexe 0,7 százalékkal (71,91 ponttal) 9789,35 pontra erősödött. A mutató a hetet 2,4 százalékos csökkenéssel zárta, már a második egymást követő héten hanyatlott. Két hét alatt összesen 4,8 százalékkal süllyedt a Nikkei225. Pénteken különösen az exportra termelő japán cégek árfolyama nőtt. Ebben az előző napi kedvező amerikai foglalkoztatási adat játszott szerepet, ami felerősítette az amerikai gazdaság növekedésével kapcsolatos derűlátást.
Jelentősen drágultak a technológiai papírok is, az amerikai ágazati cégek kedvező eredményeire. Visszafogta a növekedést azonban az októberi amerikai munkanélküli adattal kapcsolatos bizonytalanság. A szakértők azzal számolnak, hogy októberben 9,9 százalékra emelkedett az amerikai munkanélküliség a szeptemberi 9,8 százalékról. Az adatot pénteken délután ismertetik. Közel 9 százalékkal nőtt a Pioneer Corp. árfolyama, mert eladásról tartásra változtatta az elektronikai cég részvényének a minősítését a UBS. A pénteki nap nagy vesztese a T&D Holdings volt, árfolyama közel 11 százalékkal zuhant. Ennek oka az a bejelentés volt, hogy 120 milliárd jen (1,3 milliárd dollár) értékben bocsát ki új részvényeket adósságának csökkentése céljából.
Pénteken emelkedéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék. A hongkongi Hang Seng index 1,8 százalékkal 21.853 pontra erősödött, a szöuli Kospi mutató 1,3 százalékkal nőtt, a sanghaji Composite Index 0,28 százalékkal 3164 pontra erősödött, és ezzel a kínai mutató az elmúlt több mint három hónap legmagasabb szintjén fejezte be a napot.