Ázsiában óvatos optimizmus, Európában bizonytalanság

Mérsékelten optimista hangulatban zajlott a kereskedés szerdán az ázsiai értéktőzsdéken, elsősorban annak hatására, hogy Görögország valószínűleg megkapja a pénzügyi mentőövet a vezető európai országoktól, ennek ellenére, vagy éppen emiatt Európa viszont már csökkenéssel nyithat. (MTI)

Amerikában lefelé mutattak a határidős indexek szerdán kora reggel: a piac várja az amerikai magánszektor foglalkoztatási adatait. Tokióban a 225 válogatott részvényt tartalmazó Nikkei 0,3 százalékkal 10.253,14 pontra emelkedett. A hongkongi Hang Seng index a tokiói záráskor 0,03 százalékos emelkedésben volt, a sanghaji összetett mutató 0,26 százalékos nyereséget jelzett, a szöuli Kospi 0,45 százalékos erősödéssel zárt. Az ausztrál piac 0,7 százalékkal erősödött a negyedik negyedéves GDP adatok hatására. Az indiai részvénypiaci mutató, a Sensex 0,8 százalékos emelkedésben tartózkodott.

 

Európában már csökkenéssel indulhat a kereskedés szerdán: elemzők szerint a nagy nyugat-európai részvénypiacok közül az FTSE 100 0,3 százalék, a DAX-30 0,3 százalék, a CAC-40 0,5 százalék eséssel kezdhet. Kedden a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,72 százalékos napi emelkedéssel 1.026,88 ponton végzett. Az FTSE-100 1,45 százalékos emelkedéssel 5.484,05 ponton zárt. A DAX-30 1,10 százalékkal 5.776,56 pontra javult. Párizsban a CAC-40 1,12 százalékkal 3.811,92 pontra növekedett.

 

Az amerikai határidős mutatók lefelé tartottak szerda reggel: a DJIA 0,04 százalékkal, az S and P 0,04 százalékkal, a Nasdaq 0,08 százalékkal gyengült. Kedden a DJIA 0,02 százalék emelkedéssel 10.405,98 ponton zárt. A Nasdaq Composite mutatója 0,32 százalékkal 2.280,79 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 0,23 százalékkal 1.118,31 pontra erősödött.

 

Szerdán kora reggel minimálisan változott a kőolaj ára: a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajtáé 3 centtel 79,71 dollárra emelkedett, az északi-tengeri Brent könnyűolajé 12 centtel 78,06 dollárra esett. Szerda reggel az euró erősödött a dollárhoz és a jenhez képest: 1,3640 dollár volt a nemzetközi bankközi devizapiacon, kedden későn 1,3610 dollár. Egy euró 121,09 jent ért, szemben a kedden késői 120,83 jennel.

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 05. 21:30
Megosztás:

Nyereségesebb, mint a SHIB vagy a SOL? A Digitap nagy volumenű betéti fejlesztése világszerte figyelmet kelt

Miközben a Shiba Inu és a Solana árfolyama az utóbbi időben esett, egyre több kereskedő fordul érdeklődéssel a Digitap ($TAP) felé. Ez a globális bankolási alkalmazás – vagy „omnibank” – nemzetközi figyelmet keltett a Solana-betétekhez kapcsolódó frissítésének bevezetésével, amely tovább fejleszti a platform több-blokkláncos (multi-chain) képességeit.
2026. 02. 05. 21:00
Megosztás:

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 02. 05. 20:30
Megosztás:

Rekordot döntött tavaly az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke

Minden eddiginél több, az egy évvel korábbi rekordnál is nagyobb értékű finanszírozást nyújtott Ukrajnának tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 02. 05. 20:00
Megosztás:

A Trumphoz köthető WLFI kriptocég félmilliárd dolláros emirátusi befektetése vizsgálat alatt

Újabb politikai botrány bontakozik ki az amerikai kriptovaluta-szektorban. A World Liberty Financial, egy Donald Trump családjához köthető kriptocég 500 millió dolláros, az Egyesült Arab Emírségekből (UAE) származó tőkebevonása miatt kongresszusi vizsgálat indult. A gyanú szerint a befektetés nemzetbiztonsági kockázatokat hordozhat, és hatással lehetett az Egyesült Államok mesterséges intelligenciával és exportkontrollal kapcsolatos politikájára is.
2026. 02. 05. 19:30
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos idő, töltődnek a talajok

Folytatódik az enyhe, csapadékos időjárás, tovább töltődik nedvességgel a talaj, amire főként a középső országrészben van nagy szükség, ahol még mindig sok nedvesség hiányzik a felső egyméteres rétegből is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 02. 05. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 02. 05. 18:30
Megosztás:

Elemzés: mérsékelt kiskereskedelmi forgalombővülés

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom decemberi adatait. Összességében éves alapon 3,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatással igazított adatok szerint. A tényszám pontosan megegyezik az általunk várttal, azonban elmaradt a kicsit optimistább, 4 százalékos bővülést váró Bloomberg piaci konszenzustól.
2026. 02. 05. 18:00
Megosztás:

Bhután titokban több mint 22 millió dollár értékben adott el Bitcoint – újabb eladási hullám jöhet?

A világ egyik legelszigeteltebb országa, Bhután, csendben, de következetesen használja a Bitcoint állami eszközként – most azonban ismét felbolygatta a kriptoközösséget. A Himalájai Királyság az elmúlt héten több mint 22 millió dollárnyi BTC-t mozgatott meg, ami újabb találgatásokat indított el egy esetleges eladási hullámról. Vajon a világ egyik legnagyobb állami BTC-birtokosa ismét piacra lép?
2026. 02. 05. 17:30
Megosztás:

Nem lassít a Palantir

A Palantir újabb lehengerlő negyedévet produkált: miközben bevételei 70 százalékkal ugrottak meg és rekordprofitot ért el, továbbra is példátlan ütemben nő mind a kormányzati, mind a vállalati megrendelések száma. A cég rendkívül profitábilisan működik és az AI alapú szoftverek iránti kiugró kereslet 2026-ra is optimista kilátásokat vetít előre.
2026. 02. 05. 17:00
Megosztás:

Csökkent a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2026. 02. 05. 16:30
Megosztás:

Vitalik Buterin: Zsákutca a klónblokklánc – az Ethereum ökoszisztémának valódi innovációra van szüksége

Vitalik Buterin ismét egyértelmű üzenetet küldött az Ethereum-fejlesztőknek: az „copy-paste” EVM-láncok és a felszínes layer-2 kapcsolatok hosszú távon az ökoszisztéma stagnálásához vezetnek. Szerinte a kényelemre optimalizált megoldások helyett valódi, új képességeket hozó innovációkra van szükség.
2026. 02. 05. 16:00
Megosztás:

Januárban 1,6 százalékos volt az éves infláció Csehországban

Januárban 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Csehországban az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) csütörtökön Prágában.
2026. 02. 05. 15:30
Megosztás:

Változás a vezetésben: előtérben a bizalom - A munkahelyi működés új mozgatórugói

Új megvilágításba helyezték az elmúlt évek tapasztalatai a vezetők szerepét és a munkahelyi működés alapjait. A Leading with trust című tanulmányból is kiderült, hogy a bizalom tudatos építése ma már nem csupán értékválasztás, hanem a hatékony együttműködés és a fenntartható teljesítmény egyik legfontosabb alapja. A kutatás olyan, eddig kevésbé látható működési mechanizmusokra is rávilágít, amelyek jelentősen befolyásolják, hogyan érzik magukat az emberek a munkahelyükön, és hogyan születnek meg a mindennapi döntések.
2026. 02. 05. 15:00
Megosztás:

A forint és a cseh korona erősödött az euróval és a dollárral szemben

Azok a vállalatok, amelyek rendelkeztek devizastratégiával, már 2026 januárjában javíthatták eredményeiket – különösen az importőrök. A fedezet hiánya alacsonyabb árrést jelentett az exportőrök számára.
2026. 02. 05. 14:30
Megosztás:

BKV: a buszok csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélték

Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65, teljesen alacsonypadlós, korszerű kényelmi és biztonsági felszereltségű Mercedes Benz Citaro K jármű forgalomba állt a fővárosban - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 02. 05. 13:30
Megosztás:

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A Google anyavállalata, az Alphabet jelentős nyereség- és árbevétel-növekedést ért el a tavalyi utolsó negyedévben, mindkét adat meghaladta az elemzői várakozásokat.
2026. 02. 05. 13:00
Megosztás:

Ismét hangos reklámok miatt járt el a médiatanács

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az előző héthez hasonlóan a reklámok hangereje miatt szankcionált egy médiaszolgáltatót. A testület gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 05. 12:30
Megosztás:

Megtévesztő gyógyhatást ígérő termékek a fókuszban - fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve átfogó vizsgálatot indított a sérülékeny fogyasztói csoportokat célzó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megakadályozása érdekében. Az ellenőrzések érintik a gyermekek védelme mellett az idősek számára szóló, egészségügyi szolgáltatásnak álcázott kezeléseket, valamint a fogyatékkal élő és sajátos nevelési igényű gyermeket gondozó családokat megszólító, sok esetben nem valós állításokat alkalmazó termékeket is.
2026. 02. 05. 12:00
Megosztás:

Adómentes lett az üzleti ebéd - 2026 januártól, visszamenőlegesen, ha étteremben költöttük azt el

100 millió forintig adómentes a reprezentáció: mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le a vállalkozások válláról, miközben élénkíti a vendéglátást.
2026. 02. 05. 11:30
Megosztás: