BÉT - Most az OTP mellett a MOL-t is kivégezték

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 611,57 pontos, 3,01 százalékos csökkenéssel, 19.676,52 ponton zárt kedden, 28,4 milliárd forintos forgalom mellett.

A vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Szegner Balázs, az Equilor befektetési Zrt. üzletág igazgatója elmondta, hogy a hangulat mindenhol borús volt, az európai és a régiós tőzsdék is veszteséggel zártak, a BÉT közepes forgalommal a veszteséget tekintve a középmezőnyben végzett.

 

 

Az OTP mellett a Mol volt a nap vesztese, a bankszektor papírjai Európa-szerte gyengültek. A kilátások sem túl jók, a részvényárfolyamok szerdai alakulását elsősorban a veszteséggel nyitó amerikai piacok zárása határozza meg - tette hozzá. A Mol 800 forinttal, 5,13 százalékkal 14.800 forintra csökkent, 3,9 milliárd forintos forgalomban.

 

 

Az OTP részvények ára 225 forinttal, 4,31 százalékkal 5.000 forintra esett, forgalmuk 19,8 milliárd forintot tett ki.

 

 

A Magyar Telekom árfolyama 25 forinttal, 3,21 százalékkal 755 forintra gyengült, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

 

 

A Richter papírok árfolyama 470 forinttal, 1,19 százalékkal 39.970 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.

 

 

Szektortársa, az Egis 101,7 millió forintos forgalom mellett 405 forinttal, 2,08 százalékkal 19.100 forintra csökkentette értékét.

 

A BUMIX 1.883,53 ponton zárt kedden, ez 47,27 pontos, 2,45 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

 

Továbbra is rángatták az econet árfolyamát, a papír kedden mintegy 9 százalékkal gyengült, 81 forinton zárt, 317 milliós forgalomban. A papír délelőtt fel is függesztették, mert több mint 10 százalékkal esett, a papír minimuma 78, maximuma 89 forint volt.

 

 

A részvények a múlt héten még nagy forgalomban meredeken drágultak, egy hét alatt több mint 50 százalékot, azt követően, hogy a társaság elnyerte a Sláger Rádió frekvenciáját az ORTT tenderén, amelytől már 2010-ben milliárdos nagyságrendű többlet árbevételt remél. Hétfőn még nagy ugrásokkal, de végül csekély mínuszban zárt a papír óriási, 1 milliárdot meghaladó forgalomban.

XRP árfolyam-előrejelzés a csütörtöki XRP ETF jóváhagyás előtt

Újra fellángolt az izgalom a Ripple XRP tokenje körül, miután a digitális eszköz hónapok óta nem látott árfolyam-emelkedést produkált. A befektetők a csütörtökre várt ETF-jóváhagyásban bíznak, miközben a nagybefektetők (bálnák) aktivitása jelentősen megugrott.
2025. 11. 15. 23:00
Megosztás:

Okos befektetők ADA-t, TRX-et és $TAP-et vásárolnak, miután Trump bejelentette az osztalékfizetést az amerikaiak számára – Foglalj pozíciót most!

A legutóbbi altcoin-szezont több kulcsfontosságú katalizátor hajtotta, köztük a Covid-19 ösztönzőcsomag. Idén Trump bejelentette, hogy <a href="https://abcnews.go.com/Business/trumps-promise-2000-tariff-dividend-payments/story?id=127373376" target="_blank">az amerikaiak legalább 2 000 dolláros osztalékot kapnak a vámbevételekből</a>, ami jelentős keresletet generál bizonyos tokenek iránt.
2025. 11. 15. 22:00
Megosztás:

50 millió dolláros ZEC-fogadás 300%-os emelkedést vált ki, miközben az elemzők meredek összeomlást jósolnak

A Zcash hónapokig dolgozott a magánéletet védő kriptovaluták forgatókönyvének átírásán, majd 1500%-os emelkedéssel 750 dollárig szökött, mielőtt lehűlt. Most a tokennek új katalizátora van – de új figyelmeztetések is érkeznek.
2025. 11. 15. 21:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esett. Egy vezető kriptovaluta-vállalat ingyenes bányászszolgáltatást indított, amely a stabilitásra és a zöld energiára összpontosít

A kriptovaluta-piac közelmúltbeli volatilitása és a Bitcoin (BTC) árfolyamának folyamatos csökkenése közepette a PEPPER Mining, egy vezető globális felhőbányászati platform, bejelentette egy új, ingyenes bányászati szolgáltatás elindítását. A kezdeményezés célja, hogy stabil és fenntartható bevételi modellt biztosítson a felhasználóknak, miközben a blokklánc-ipart a környezetvédelem és az energiahatékonyság felé tereli.
2025. 11. 15. 19:15
Megosztás:

Rosszul teljesített Horvátország a tavalyi ESPAD felmérésben

Horvátországban pénteken mutatták be hivatalosan a 2024-es európai iskolai alkohol- és drogfogyasztási felmérést (ESPAD), amely szerint a kontinensen tavaly az aktuális cigarettahasználat terén Horvátország volt az egyik legsúlyosabb helyzetben, de az ország számos más mutatóban is az átlagosnál rosszabbul teljesített.
2025. 11. 15. 19:00
Megosztás:

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzése terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2025. 11. 15. 18:00
Megosztás:

Minden eddiginél többen csatlakoztak idén a Modern Gyárak Éjszakájához

Az összes hazai vármegyéből minden eddiginél több, 128 gyár csatlakozott a Modern Gyárak Éjszakájához az idén - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára az országos programsorozat pénteki megnyitóján Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár Zrt. helyi üzemében.
2025. 11. 15. 17:00
Megosztás:

Megerősítette Ukrajna részleges csődhelyzeti besorolását a Fitch Ratings

Megerősítette Ukrajna hosszú futamú szuverén devizaadósság-kötelezettségeinek részleges törlesztési csődhelyzetet jelző "RD" (Restricted Default) besorolását a Fitch Ratings.
2025. 11. 15. 16:00
Megosztás:

Lemondott az újonnan megválasztott szerbiai médiahatóság négy tagja

Csupán két nappal a választási folyamat lezárását követően lemondott a szerbiai médiahatóság újonnan megválasztott négy tagja.
2025. 11. 15. 15:00
Megosztás:

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás:

MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 15. 12:00
Megosztás:

Mennyiért vennének lakást maguknak a fiatalok?

A fiatalok 26 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, ők átlagosan több mint 43 millió forintos ingatlant szeretnének venni, szemben a tavalyi 32 millió forinttal a K&H ifjúsági index szerint. A lakásvásárlásra most jó lehetőséget nyújt az Otthon Start Program, amibe ez az átlagösszeg kényelmesen belefér.
2025. 11. 15. 11:00
Megosztás:

NAV: jövőre online felületen is intézhető a fémkereskedelmi adminisztráció

Január elsejétől valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány elérhető lesz az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld az éritetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
2025. 11. 15. 10:00
Megosztás:

Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben

Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
2025. 11. 15. 09:00
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete szeptemberben

Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
2025. 11. 15. 08:00
Megosztás:

Külföldi jétékok: Lehetőség vagy Kockázat? - Az Online Játékok Világa Határok Nélkül

Amikor azt mondjuk: <a href="https://www.creativeknittingmagazine.com/hu-hu/" target="_blank">külföldi casino</a>, általában olyan online vagy fizikai szerencsejáték-helyeket értünk alatta, amelyek hivatalosan nem működnek az adott játékos országában engedélyezett szabályozási rendszer alatt. Magyarország esetében - és sok olyan ország esetében, ahol a szerencsejáték szigorúan szabályozott - a külföldi casinolapok vagy online platformok használata gyakran „szürke zónának” számít.
2025. 11. 15. 07:59
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 07:00
Megosztás:

73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtótájékoztatón mutatta be az NKFH 2026. évi Ellenőrzési és Vizsgálati Programját (EVP). A bejelentett 73 vizsgálati terület egyaránt magában foglalja a szolgáltatás-ellenőrzési, a kereskedelmi, a termékbiztonsági, a laboratóriumi és az élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat.
2025. 11. 15. 06:00
Megosztás:

A Kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést

A Kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben! A Kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést.
2025. 11. 15. 05:00
Megosztás: