Babaváró kölcsön hitelkiváltásra? Nem minden banknál lehetséges!

Hiába szabad felhasználású elvileg a Babaváró hitel, nem minden bank adja oda megkötés nélkül az egy gyermek születése esetén kamatmentes kölcsönt. Vannak, ahol lakásvásárlásra adják csak, míg máshol a hitelkiváltást fontolgató párokat érheti kellemetlen meglepetés. A Bankmonitor megvizsgálta a lehetőségeket akkor, ha egy pár a korábbi, drágább hiteleit cserélné re a kamatmentes konstrukcióra.

Babaváró kölcsön hitelkiváltásra? Nem minden banknál lehetséges!

Óriási siker a Babaváró hitel (https://bankmonitor.hu/hitelek/babavaro-tamogatas/), hiszen július óta három hónap alatt mintegy 40 ezer család igényelte, a szerződések száma pedig meghaladja a 30 ezret. A támogatott hitel egyik fontos előnye, hogy elvileg szabad felhasználású, amit az ezt igénylő fiatal házasok arra költhetnek, amire csak akarnak. Vehetnek belőle autót, lakást vagy éppen felújíthatják belőle meglévő otthonukat, de az akár 10 millió forintos hitelösszegből világ körüli útra is befizethetnek, ha éppen úgy tartja kedvük.


Amennyiben pedig az igénylést követő öt éven belül gyermek születik, akkor a hitel a futamidő végéig kamatmentes marad – vagyis az állami kezességvállalási díjon kívül éppen annyit kell visszafizetniük, mint amennyit kapnak a banktól -, a második és a harmadik gyermek születésekor pedig elengedik a tartozás egy részét vagy egészét.

Igen ám, de bármennyire is az él a köztudatban, hogy a Babaváró szabad felhasználású, valójában a bankok maguk döntik el, hogy ezen a téren megszabnak-e a korlátozást. Vagyis, aki az első útjába kerülő banknál igényel ilyen támogatott hitelt, az könnyen szembesülhet azzal, hogy nem kap arra pénzt, amire szeretne. Gyakori például a hitelkiváltás korlátozása az “ingyen” hitelből.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
 
A Bankmonitor által vizsgált 10 tíz bank közül jelenleg csak 4 banknál használható fel hitelkiváltásra a Babaváró, ám ezek közül is több megszabja, hogy milyen hitelt enged kiváltani. Az Erste például csak a személyi kölcsönöket és a jelzáloghiteleket engedi kifizetni, míg a CIB-nél ezeken felül az autólízing és a gépjármű hitel esetében is élhetnek az adósok a hitelkiváltás lehetőségével. Az Unicredit még megengedőbb, náluk a folyószámlahitelt, a hitelkártya hitelt, az autó és ingatlan lízinget, a gyűjtőszámlahitelt, sőt a munkáltatói és az önkormányzati kölcsönt is ki lehet váltani Babaváróval. A legtöbb Babavárót folyósító OTP Bank azonban teljesen más stratégiát folytat: ők kizárólag a bank saját hitelinél engedélyezik a kiváltást, mint hitelcélt, vagyis, ha máshol van a párnak adóssága, akkor ez itt nem fog működni.

Jól látszik, hogy aki korábbi, drága hitelétől szabadulna meg az “ingyen” kölcsönből, annak érdemes gondosan választania bankot, mert máskülönben elutasításra számíthat. Viszont nem érdemes kizárólag ez alapján dönteni, mert a kiváltás szempontjából megengedőbb bankok esetében is fontos különbségek vannak a Babavárók között. Például eltérő a férj és a feleség minimális életkora (18-23 év), vagy éppen az, hogy a férj a futamidő végén legfeljebb hány éves lehet (65-75 év).

Éppen ezért praktikus olyan hitelszakértő segítségét kérni, aki ismeri a bankok gyakorlatát, így az igénylést ott nyújtja be, ahol reális esély van a sikerre, valamint a lehető legnagyobb hitelösszeg elérésére. Ez utóbbi azért fontos, mert a Babaváró hitel (https://bankmonitor.hu/hitelek/babavaro-tamogatas/) egyetlen alkalommal igényelhető, vagyis ha valaki a maximális 10 millió forintnál kevesebb hitelt vesz fel, az később a különbözetre már nem tarthat igényt.



Hozzászólások

Így nőtt a magyar növénytermesztés és állattenyésztés teljesítménye

A növénytermesztési ágazat volumene 0,9 százalékkal nőtt, az állattenyésztésé pedig 6,3 százalékkal emelkedett tavaly az egy évvel korábbihoz képest - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági teljesítményt mutató statisztikai tükörből.
2019. 11. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul a Digitális jólét tőkeprogram

Keddtől regisztrálhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a 7,5 milliárd forint keretösszegű Digitális jólét tőkeprogramra, az igényelt összeg 10 és 500 millió forint között lehet - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2019. 11. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig bírjuk fizetés nélkül

A magyarok átlagosan 7 hónapra elegendő megtakarítással rendelkeznek, ám a 35 százalékuknak mindössze annyi spórolt pénze van, amelyből egy hónapig tudna megélni fizetés nélkül. A K&H biztos jövő felmérése szerint a férfiak 30 százaléka, a nők 41 százaléka tudná magát egy hónapig fenntartani a tartalékaiból. A K&H szerint a hosszú távra való takarékoskodással az anyagi gondok mellőzhetőek a nyugdíjas években: aki például harmincévesen havi 10 ezer forintot félre tud tenni, az 65 évesen 10 milliós összeget kaphat.
2019. 11. 19. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2019. 11. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Moody's: Robusztus növekedés várható a magyar gazdaságban

A magyar gazdaság növekedése a valamelyes lassulás ellenére a következő két évben is várhatóan robusztus ütemű marad - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett éves adósprofil-jelentésében.
2019. 11. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre teljesen átalakul a szakképzés

Teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig dobbantóprogram segítségével próbálják meg szakmához juttatni. A szülő kötelessége lesz gyermekét 18 éves koráig vagy egy részszakma megszerzésig taníttatni.
2019. 11. 19. 12:06
Megosztás:
Hozzászólások:

50 ezren álltak munkába az új foglalkoztatási programmal

Már több mint 50 ezer álláskereső és közfoglalkoztatott helyezkedett el a versenyszférában a Munkaerőpiaci reformprogrammal tavaly augusztus óta, ez nagyban hozzájárult a munkanélküliség érdemi csökkenéséhez - mondta Varga Mihály az MTI-nek.
2019. 11. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden várakozást felülmúl a családvédelmi akcióterv

Minden várakozást felülmúl a családvédelmi akcióterv iránti érdeklődés: átlépte az 50 ezret a babaváró támogatást igénylő fiatal párok száma, és több mint 20 ezren igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását is - közölte Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfőn az Országgyűlésben.
2019. 11. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Három magyar startup mutatkozott be Ázsiában

Három magyar startup mutatkozott be Szingapúrban, Kuala Lumpurban és Jakartában a helyi fintech csúcstalálkozókon a Startup Campus és a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) együttműködésének köszönhetően - közölte a Startup Campus és a HEPA hétfőn az MTI-vel.
2019. 11. 19. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Európa legnagyobb kulturális központja nyílt meg Budapesten

Európa legnagyobb kulturális központja nyílt meg hétfőn Budapesten, a Frankel Leó utcában.
2019. 11. 19. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így kell kezelni a borravalót - a Kúria döntése

A Kúria elvi döntése szerint a borravalót elkülönítve kell kezelni, ha bekerül a pénztárgépbe, valamint csak kivételes esetben térhet el a pénztár pénzkészlete a pénztárgép egyenlegétől - tudatta a legfelsőbb bírói fórum közleményben hétfőn.
2019. 11. 19. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tizenhárom uniós tagállam támogatta a magyar méhészeti javaslatokat

Tizenhárom uniós tagállam támogatta a méhészeti ágazat megerősítésére vonatkozó magyar javaslatokat a Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésén - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.
2019. 11. 19. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árverésen értékesíti balatoni üdülőit az MNV

Árverésen értékesíti balatoni üdülőit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., az első ütemben értékesítésre szánt üdülők összértéke meghaladja a 2,5 milliárd forintot - közölte az állami vagyonkezelő hétfőn az MTI-vel.
2019. 11. 19. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb 12 milliárd forint jut a kistelepüléseknek a Magyar falu program keretében

Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2019. 11. 19. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2020-tól javulhat Kecskemét elérhetősége

Várhatóan 2020 második negyedévétől jelentősen javulhat Kecskemét elérhetősége és a város déli, ipari területén található vállalkozások kiszolgálása is az M5-ös autópályán végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2019. 11. 19. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eredményesen gazdálkodott a Magyar Nemzeti Bank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2018-ban is eredményesen és sikeresen gazdálkodott; tavaly 47,8 milliárd forintos eredményt ért el a jegybank, idén várhatóan 100 milliárd forint körül lehet az eredmény - fejtette ki Matolcsy György, az MNB elnöke a jegybank tavalyi üzleti jelentése és beszámolója megvitatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén hétfőn.
2019. 11. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egész Európában Magyarországon a legalacsonyabb a környezetvédelem ügyének képviselete

A globális éghajlatváltozás tünetei ma már nemcsak a klímakutatók elemzéseiben, de a hétköznapok valóságában is megjelennek, hatásait pedig nap mint nap tapasztaljuk. A kormányok és a különböző nemzetközi szervezetek ezért jogi lépésekkel igyekeznek a vállalatokat és a fogyasztókat környezettudatosabb magatartásra sarkallni. A szabályok tiszteletben tartása azonban sokszor –uniós szinten is – komoly nehézségeket okoz, hiszen a vállalkozásoknak ezres nagyságrendű törvényi előírásnak kell megfelelniük. Pedig ezek betartása nem csak a lehetséges büntetések miatt fontos: egyre több szektorban erősödik a nyomás a fogyasztói oldalról és a helyi közösségek irányából, így már az üzleti érdekkel sem ellentétes a zöld szemlélet.
2019. 11. 18. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megteremteni a munka és a magánélet egyensúlyát

Napjaink egyik legnagyobb kihívása, hogy megteremtsük a munka és a magánélet egyensúlyát. Az okostelefonok világában minden pillanatban elérhetőek vagyunk, kizárni a munkát gyakorlatilag lehetetlen, legyünk éppen a munkahelyünkön, vagy intézzük a délutáni bevásárlást. A munka és magánélet közötti egyensúly megteremtése kulcsfontosságú, mindkét területen egyformán teljesítenünk kell, nem billenhet el a mérleg nyelve. Hogyan oldható meg, hogy valaki gyerek vagy akár tanulás mellett is dolgozni tudjon?
2019. 11. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem mindegy, hogyan használjuk az antibiotikumot

Törekedni kell a helyes antibiotikum-használatra az egészségügyi ellátás során, és ebben mind a lakosságnak, mind pedig a szakembereknek nagy szerepük és felelősségük van - mondta az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón.
2019. 11. 18. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

4 millió mázsa szőlőt szüretelhetnek idén a magyar gazdák

Megfelelve egy átlagos évnek, több mint 4 millió mázsa szőlőt szüretelhetnek idén a magyar gazdák, így várhatóan 3 millió hektoliter körüli bor készül - mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő-, bor-, pálinka albizottsága ülésén, ahol egyebek közt a pálinkára, a gyógynövényes italokra és a gyümölcspárlatokra vonatkozó népegészségügyi termékadó (neta) kiterjesztésének piaci hatásait értékelték.
2019. 11. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: