Baj lesz a kínai gazdasággal - mutatjuk mekkora
A korábbi 6-6,5% közötti GDP növekedési várakozást 6% környékére módosíthatják. A Bloomberg becslése szerint az első negyedéves GDP növekedés 4,5%-ra eshet a kornavírus hatásai miatt.
Egyelőre kérdéses, hogy Kína tudja-e teljesíteni a részleges kereskedelmi megállapodásban vállaltakat. A megjelent hírek szerint rugalmasságot kérhetnek majd az amerikai partnertől, de erre vonatkozó hivatalos kérés még nem érkezett. Ugyanakkor a rendkívüli helyzetre való tekintettel várhatóan az USA is rugalmasságot fog mutatni a feltételek teljesítésére vonatkozóan.
Újabb nagy összegű, 57 milliárd dolláros likviditás növelést hajtott végre a kínai jegybank. 2019 január óta ez a legnagyobb mértékű, egy nap alatt végrehajtott likviditásnövelés.
A koronavírusban megbetegedettek száma 20.600 fölé emelkedett, az áldozatok száma pedig 427-re nőtt. Főként a halálos áldozatok száma mutat erős koncentrációt, hiszen a halálesetek több, mint 95%-a Hupej tartományra összpontosul, ahol leginkább túlterhelt az egészségügyi rendszer. Ezen a héten összesen 25.000 kínai repülőjáratot töröltek.
A vírus terjedésének megállítása érdekében a makaói kaszinókat fél hónapra bezárják. Üzletileg ez nem olyan nagy érvágás az üzemeltetők számára, hiszen a vírus kitörése óta már így is jelentősen csökkent a kaszinók látógatóinak száma.