Bajnai - már nincs idő a vagyonadó-törvény módosítására

Bajnai Gordon miniszterelnök szerint a kormány ebben a parlamenti ciklusban már nem lát lehetőséget a vagyonadóról szóló törvény szabályainak pontosítására, ezért a következő hetekben a kabinet áttekinti a költségvetési tartalékokat és a büdzsé egyes fejezeteit annak érdekében, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) döntése nyomán kialakult helyzetben is tartani lehessen az idei hiánycélt.

A politikus a kormányülést követően szerdán Budapesten hangsúlyozta: a következő parlament előtt ott áll a lehetőség, hogy döntsön, milyen módon pótolja a vagyonadó bevezetésének elmaradása miatt kieső bevételeket, hiszen az ingatlanadó alkotmányos és korrekciókkal bevezethető Magyarországon.

A kormányfő véleménye szerint a következő parlament nem mentesülhet az alól, hogy válasszon: úgy oldja meg a vagyonadó pótlását, hogy a szegényeket érintő újabb megszorításokat vezet be, vagy megadóztatja a tehetősebbeket. "Én az utóbbira voksolok" - jelentette ki Bajnai Gordon. Kiemelte: a lehetséges megoldásokról konzultált a kormányt támogató parlamenti frakciók vezetőivel is.

A miniszterelnök kifejtette, hogy az Alkotmánybíróság döntését követően a kormánynak és a parlamentnek két lehetőséget kellett vizsgálnia: az egyik szerint a szabályok pontosításával elvileg megteremthetőek a vagyonadóztatás alkotmányos feltételei, hiszen a testület kimondta, hogy a vagyonadó Magyarországon alkotmányosan bevezethető; a másik szerint a kormány a kieső bevételt a büdzsében keresi meg, ekkor újabb takarékossági intézkedéseket kellene bevezetni.
Bajnai Gordon aláhúzta: a kitűzött hiánycélt tartani kell, ehhez pedig a kieső tételeket biztosítani kell.

A kormány álláspontját ismertetve leszögezte: a vagyonadó célja, hogy az ország legtehetősebb emberei, a lakosság mintegy öt százaléka, hozzájárulásával csökkentse a szegényebbek terheit. Hozzátette: azért hozták meg a vagyonadó bevezetéséről szóló döntést, hogy az adók ne az alacsony és a közepes jövedelműeket, ne a kisvállalkozókat "nyomják agyon".

A vagyonadó a szolidaritásról szól, így ha azt végképp eltörlik, akkor "nem az emberek győznek, hanem csak a vagyonosabbak, míg a kis- és közepes jövedelműek ezzel veszítenek" - fogalmazott a miniszterelnök.
Magyarország egyértelmű érdeke, hogy a bért és a munkát, a vállalkozókat terhelő adók csökkenjenek; ez kettős érdek, hiszen sokkal igazságosabb közteherviselést tesz lehetővé, illetve növeli az ország versenyképességét - fűzte hozzá Bajnai Gordon.

"A vagyonadóból képződő bevételek a költségvetés egyensúlyát is szolgálják, így az közvetve hozzájárul az ország biztonságához, egy stabil, gyarapodó ország jövőjéhez és belátható időn belüli euró bevezetéséhez" - emelte ki a kormányfő.

Az Ab kedden alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette a vagyonadó ingatlanokra vonatkozó részét. Az Ab szerint a vagyonadó intézménye és annak önadózással történő megállapítása önmagában nem alkotmányellenes, ugyanakkor a törvényhozó, amikor a lakóingatlanokat terhelő forgalmi érték alapú adót önadózással is párosítja, akkor a forgalmi érték meghatározásában rejlő bizonytalanság kockázatát egyoldalúan az adóalanyokra hárítja, ami a jogállamiságból levezethető jogbiztonságot sérti.

A törvénynek a vízi és légi járművekre, valamint a személykocsikra vonatkozó rendelkezései alkotmányosak.


Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás:

Bitcoin: 84 ezer dollárnál nyílhat meg az út az új rali előtt

A Bitcoin árfolyama ismét a 84 ezer dolláros ellenállással küzd, miközben a kriptopiac az amerikai inflációs jelentésre vár. Egy kedvező adat új lendületet adhat a vásárlóknak, de a technikai mutatók egyelőre óvatosságra intenek. Közben a régebb óta mozdulatlan BTC-k is megindultak: a kérdés az, hogy eladási szándék vagy egyszerű tárcaátrendezés áll-e a háttérben.
2026. 10. 14. 12:30
Megosztás:

2016 óta először tartanak több pénzt a magyarok befektetési alapokban, mint állampapírban

Telt házzal, 450 befektés iránt érdeklődővel zajlott a budapesti Dürer Kertben az idei Lightyear Universe 2026. Az európai befektetési platform évente egyszer összegyűjti a magyar befektetői közösséget, és idén Martin Sokk társalapító-vezérigazgató, valamint az MNB, az OTP, a HOLD és a Budapesti Értéktőzsde szakértői egyetlen kérdést jártak körbe: tényleg változik-e az, ahogyan a magyarok a pénzükkel bánnak?
2026. 10. 14. 12:00
Megosztás:

A GVH több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a bankautomatákat üzemeltető Euronetre

Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 14. 11:30
Megosztás:

A technológiai részvények húzták le a Wall Streetet; a befektetők az AI-költések fenntarthatóságát és a gyorsjelentési szezont értékelték

A befektetői hangulatot továbbra is a geopolitikai kockázatok és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanságok befolyásolták. Az olajpiacon vegyes mozgások alakultak ki: a Brent 0,9%-kal, 105,69 dollárra csökkent, miközben a WTI 0,4%-kal, 94,14 dolláron zárt. A piac egyszerre értékelte a Szaúd-Arábiát és Jement érintő támadások okozta kínálati kockázatokat, illetve annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti dízelmegállapodás növelheti a globális üzemanyagkínálatot.
2026. 10. 14. 11:00
Megosztás:

Megelőzheti az Ethereum a Bitcoint a piaci kapitalizációban a következő kriptociklus során?

A Bitcoin és az Ethereum közötti verseny a következő kriptopiaci ciklusban is komoly figyelmet kaphat, különösen akkor, ha a befektetők ismét nagyobb kockázatot vállalnak a digitális eszközök piacán. A Bitcoin 2024. január 10-én kapott fontos lökést az amerikai spot ETF-ek engedélyezésével, majd az Ethereum esetében is megnyílt az út az amerikai spot ETF-ek előtt 2024 júliusában.
2026. 10. 14. 10:30
Megosztás:

Megszakadt a STOXX600 kétnapos emelkedése; a kínai chipipari előrelépések nyomták a technológiai részvényeket

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon visszafogott, inkább kockázatkerülő hangulat uralkodott. A STOXX600 index 0,1%-kal csökkent, megszakítva kétnapos emelkedő sorozatát. A technológiai és félvezetőipari részvények kerültek nyomás alá, miután a kínai CXMT memóriachip-gyártó technológiai előrelépéséről szóló hírek előtérbe helyezték a kínai verseny erősödésével kapcsolatos aggodalmakat az AI-hoz kapcsolódó szegmensben. Ennek hatására a holland ASM International 6,3%-ot, míg a francia Soitec közel 6%-ot veszített értékéből.
2026. 10. 14. 10:00
Megosztás:

Közeledik a következő nagy kriptovaluta ciklus?

A kriptovaluták piaca 2026 őszén ismét komoly kérdés előtt áll. A Bitcoin 2024. március 14-én új történelmi csúcsra, nagyjából 73 700 dollárra emelkedett, majd az áprilisi felezés után újabb befektetők figyelték, merre indulhat tovább az árfolyam.
2026. 10. 14. 09:30
Megosztás:

BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, kedden a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt.
2026. 10. 14. 09:00
Megosztás:

A jegybank tavalyi beszámolóját tárgyalják a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
2026. 10. 14. 08:40
Megosztás:

Emmanuel Macron Magyarországra jön október 23-án

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából - mondta Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban kedden.
2026. 10. 14. 08:00
Megosztás:

Erősödött szerda reggelre a forint

Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 14. 07:30
Megosztás:

Megújulás után változás a HUN-REN élén

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Irányító Testülete mai ülésén úgy határozott, hogy Prof. Dr. Gulyás Balázs elnöki megbízatása 2026. október 21-i hatállyal, közös megegyezéssel megszűnik, és ezzel egyidejűleg az Irányító Testületből is távozik. Jakab Roland vezérigazgató ugyancsak közös megegyezéssel, október 21-i hatállyal fejezi be vezetői tevékenységét. Az Irányító Testület – a kormányzat javaslatára – Dr. Stipsicz Andrást, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatóját választotta új tagjává és a HUN-REN elnökévé október 22-i hatállyal, a HUN-REN-re vonatkozó szabályok tervezett módosításáig és a vezetői pozíció pályázat útján történő betöltéséig.
2026. 10. 14. 06:30
Megosztás:

Jelentősen nő a visszaváltott italcsomagolások hazai feldolgozási kapacitása

Ünnepélyes keretek között adták át az ALTEO Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS hulladékfeldolgozó üzemét. A nyáron üzembe állított létesítménnyel az ALTEO Csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő. A beruházás fontos szerepet tölt be abban, hogy a kötelező visszaváltási rendszerben összegyűjtött PET-palackok és fém italosdobozok minél nagyobb arányban visszakerüljenek az alapanyag-körforgásba.
2026. 10. 14. 06:00
Megosztás: