Stressz Teszt - 91-ből csak 7 bank bukott meg Európában

Alapvetően jó eredménnyel zárultak a banki stressz-tesztek Európában: a közép-európai idő szerint 18 órakor közzétett eredmények szerint a 91 vizsgált európai bank nagy többsége "ellenállónak" bizonyult, mindössze 7 banknak nem sikerült teljesítenie a követelményeket. A két vizsgált magyar bank, az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank magasan az elvárt szint felett teljesített.

A legnagyobb európai gazdaság, a német bankjai közül csupán egy, a Hypo Real Estate "bukott el" a terhelési próbán. A nem megfelelően teljesítők között főként spanyol bankok vannak, így a hetes lista az öt spanyol, valamint egy görög bankból, továbbá a Hypo Real Estate-ből áll össze.

 

Az Európai Bankfelügyelők Bizottságának (CEBS) általános terhelési vizsgálata, az úgynevezett stressz-teszt, eredményei nagyjából borítékolhatók voltak, mert a vizsgálat tényleges célja - az eddigi tapasztalatok szerint - pontosan a piacok megnyugtatása, a bizalom helyreállítása volt.

 

Az Európai Bizottság javaslatára tavaly januárban alakult meg az Európai Bankfelügyelők Bizottsága (CEBS) az EU-tagországok bankfelügyeleti hatóságainak és központi bankjainak vezető képviselőiből. Az EU pénzügyminiszteri tanácsának felhívása alapján a CEBS dolga rendszeresen hőmérőzni a bankvilágot. Első, kisebbfajta stressz tesztjét tavaly ősszel végezte anélkül, hogy felkeltette volna a köz figyelmét.

 

Az idei, első félévi vizsgálat is a miniszteri tanács általános megbízása alapján kezdődött márciusban, de a tavaszi euróövezeti államadósság-pánik közepette és után most nagy volt az érdeklődés a CEBS legújabb terhelési próbája iránt. A vizsgálatba 91 európai bankot vontak be, mindenekelőtt a legnagyobbakat. Minden tagországban nagyság szerint sorba állítva annyi bankot vizsgáltak meg, amennyi kiteszi a nemzeti bankszektor legalább 50 százalékát az összes mérlegfőösszeg arányában.

 

A résztvevő 91 pénzintézet az EU bankpiacának végül is a 65 százalékát fedi le. Magyarországon az OTP Bankot és az FHB Jelzálogbankot vonták be a vizsgálatba, a Magyarországon is tevékenykedő európai bankcsoportok közül a holland ING Bank, a belga KBC és a Dexia, a francia BNP Paribas, az osztrák Erste és a Raiffeisen, az olasz Unicredit és az Intesa Sanpaolo, a német Commerzbank, a Bayerische Landesbank és az WestLB AG is a vizsgáltak között volt. A terhelési próba eredménye nem előrejelzés, hanem a "mi lenne, ha?" kérdésre válaszoló elemzés, amely az európai bankok tőkemegfelelési, kockázatviselési mutatóinak felügyeleti osztályzását segíti.

 

Az EU pénzügyminiszteri tanácsa már decemberben úgy foglalt állást, hogy "az állami támogatást és a profitot tőketartalék felhalmozására, és nem pedig az osztalék vagy az illetmények növelésére kell fordítani" a bankoknál: ehhez az elvhez vártak információt a mostani bankvizsgálattól.

 

A stressz-teszt rosszabb forgatókönyvei kettős mélypontú recessziót feltételeztek Európában, abból kiindulva, hogy a makrogazdasági számok mind 3 százalékponttal rosszabbul alakulnak idén és jövőre, mint az Európai Bizottság tavasszal jósolta, és ehhez még szuverén adósságtörlesztési sokkok is járulhatnak. Egy bizonyos bank akkor "bukott meg" a vizsgán, ha az úgynevezett Tier 1 hat százalékos tőkemegfelelési arányt nem tudta teljesíteni a kintlevőségekhez képest.

 

Ezen forgatókönyvek valószínűsége a CEBS szerint húsz évben egy lehet. Ezzel az európai stressz teszt szigorúbb volt, mint az amerikai, amelynek forgatókönyvei akár minden hét évben előfordulhatnak. A CEBS-nek tehát nem kellett "fölfedeznie Amerikát": a stressz-teszt módszertanát az Egyesült Államokban dolgozták ki. Az elsőt az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) végezte tavaly tavasszal az ottani 19 legnagyobb bankcsoportnál.

 

Pontosabban az sem volt igazán az első: felügyeleti vizsgálatok azelőtt is voltak, de nem olyan átfogóan és egységes elvek szerint, mint a tavaly tavaszi, és főleg: az volt az első, amelynek eredményeit nyilvánosságra hozták. Az amerikai vizsgálatban - az ottani helyzetnek megfelelően - a kiegészítő "buktatókat" a lakásárakból építették a képzeletbeli akadálypályára. A Fed kormányzótanácsának egyik tagja, Daniel K.

 

Tarullo nemrég így emlékezett egy előadásában: "A Fednél sokat vitatkoztunk arról, hogy érdemes-e nyilvánosságra hozni a vizsgálat eredményeit. Egyesek féltek, hogy ez többet árt, mint használ a gyengébb bankoknak. Végül azonban a piac reagálása igazolta döntésünket..., a nyilvánosságra hozásnak nagy szerepe volt a pénzügyi rendszer stabilizálásában" - mondta Tarullo.

 

A Fed stressz-tesztje viszont a vizsgált 19 bankcsoport közül kilencnél mindent a legnagyobb rendben talált a rosszabbik forgatókönyv alapján is, a másik tízről pedig kiderítette, hogy kisebb-nagyobb - egyenként 600 millió és 33,9 milliárd dollár közötti, vagyis a saját tőkéhez képest 3-15 százalék közötti - tőkefeltöltéssel megoldhatja kockázatait. A teszten elbukott európai bankoknak nem kell kétségbe esniük: először is saját forrásokat vehetnek igénybe, új részvénykibocsátással, vagy vagyonrészek eladásával vonhatnak be friss tőkét.

 

Azon bankok, amelyeknek saját erőből ez nem megy, a kormányok segítségével javíthatják a tőkemegfelelési mutatót. Végül utolsó mentsvárként az európai mentőernyő, vagyis a válságalap is segíthet. Mint Olli Rehn európai pénzügyi biztos közölte: szükség esetén az európai megmentési alapból is segíthetik a pénzügyileg gyengének bizonyult bankokat.

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2026. 04. 29. 23:00
Megosztás:

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás:

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
2026. 04. 29. 22:00
Megosztás:

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 29. 21:00
Megosztás:

Az AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítását támogatja 2025. évi nyereségéből

Az AutoWallis Csoport nem fizet osztalékot a 2025. évi tevékenysége után, a közel 5 milliárd forintos tavalyi adózott nyereséget a meglévő forrásaival együtt növekedési stratégiájának megvalósítására fordíthatja - tájékoztatott a társaság az éves rendes közgyűlés szerdai döntéséről a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 29. 20:30
Megosztás:

Csökkent a HELL Energy Magyarország Kft. és leányvállalatainak nyeresége 2025-ben

A Hell Energy Magyarország Kft. és annak leányvállalatai az előző évihez viszonyítva nagyobb bevétellel, de kisebb nyereséggel zártak 2025-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett beszámolóban.
2026. 04. 29. 19:30
Megosztás:

Eladási hullámtól tart az Ethereum-piac: a Fenbushi Capital 3063 ETH-t küldött a Binance-re

Komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben a Fenbushi Capital legutóbbi Ethereum-mozgása. A blokklánc-fókuszú kockázati tőkebefektető 3063 ETH-t, vagyis mintegy 7,13 millió dollár értékű eszközt helyezett át a Binance-re, miután előzőleg kivonta azt az Aave decentralizált hitelezési protokollból. A tőzsdére történő nagy összegű beutalás azonnal eladási félelmeket keltett, mivel a piaci szereplők gyakran az ilyen tranzakciókat a profitrealizálás vagy portfólió-átrendezés előjelének tekintik.
2026. 04. 29. 19:00
Megosztás:

Beruházni kell: az agrárium mozgástere ma a finanszírozáson múlik

A bizonytalan piaci környezet ellenére - vagy éppen amiatt - az agráriumban a beruházások szerepe felértékelődik, miközben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretében elérhető források történelmi léptékű fejlesztési lehetőséget kínálnak a szektor szereplőinek - hangzott el az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
2026. 04. 29. 18:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködés a 4iG Csoport és a Grid Telecom között a közép-balkáni régió digitális hálózatfejlesztésére

A 4iG Group International Digital Infrastructure Zrt. (4iG IDI) és a Grid Telecom stratégiai szándéknyilatkozatot írtak alá a nagykereskedelmi távközlés és a határokon átívelő digitális infrastruktúra-fejlesztések összehangolására.
2026. 04. 29. 18:00
Megosztás:

Hogyan találjunk értékálló ingatlant a magyar ingatlanpiacon?

Az ingatlanbefektetés az egyik legbiztonságosabb és legnépszerűbb módja a hosszú távú vagyongyarapításnak. A lakó- és üzleti ingatlanok stabilitása, értéknövekedési potenciálja és kiadási lehetőségei miatt sokan választják ezt a befektetési formát. A jelenlegi gazdasági környezetben azonban különösen fontos, hogy olyan értékálló ingatlant vásároljunk, amely hosszú távon is megtartja vagy növeli az értékét.
2026. 04. 29. 17:30
Megosztás:

A Tether Bitcoin-csapot indított: Lightning-kifizetésekkel csábítja az új felhasználókat

A Tether újabb lépést tett a Bitcoin és az önálló kriptoeszköz-kezelés népszerűsítése felé: a vállalat Bitcoin-csapot (BTC faucet) indított saját self-custody tárcáján belül. Az új funkció kis összegű BTC-kifizetéseket kínál a Lightning Networkön keresztül, így a felhasználók gyorsan, alacsony költségek mellett próbálhatják ki a Bitcoin-tranzakciókat.
2026. 04. 29. 17:00
Megosztás:

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai, 2026 első négy hónapjában a tavalyinál tizedével több magyar vendég látogatott Horvátországba - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2026. 04. 29. 16:30
Megosztás:

Technológiai innovációval és fokozott környezettudatossággal fejleszti debreceni üzemét az EcoPro BM Hungary Zrt.

Új technológiai lépésekkel még fenntarthatóbbá és környezetkímélőbbé teszi debreceni üzemének működését az EcoPro BM Hungary Zrt., amely nemrégiben indította el egységes környezethasználati engedélyének harmadik módosítását, együttműködve a helyi hatóságokkal. Az üzem növeli a gyártáshoz szükséges lítium újrafelhasználási hatékonyságát, ezzel is csökkentve nyersanyagigényét és hulladéktermelését. Még modernebb technológiát alkalmazva új típusú katódaktívanyag gyártását is megkezdik, a kibocsátásokat pedig modern ellenőrző rendszerekkel, akkreditált szakcég bevonásával felügyelik.
2026. 04. 29. 16:00
Megosztás:

Lakás, arany, euró: a magyarok szerint ezek a legjobb befektetések

A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? Mi a legjobb befektetés: lakás, arany, euró? Kire hallgatunk pénzügyekben és mennyire vagyunk tájékozottak? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ keresett az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének friss országos kutatása. A szervezet idén is elindította a középiskolások pénzügyi tudatosságát erősítő, közel négymillió forint összdíjazású vetélkedőjét, a Pénzmestereket, amelyhez május 11-ig lehet csatlakozni.
2026. 04. 29. 15:30
Megosztás:

A Ripple elnöke reagált: bankóriások rohamozzák meg a kriptós letétkezelési piacot

Egyre látványosabban gyorsul az intézményi érdeklődés a digitális eszközök iránt, és ezzel párhuzamosan a kriptós letétkezelés is a banki stratégia egyik kulcsterületévé válik. Monica Long, a Ripple elnöke szerint a Ripple Custody az elmúlt hónapokban komoly lendületet vett, miközben egyre több globális pénzügyi szereplő épít biztonságos kriptoinfrastruktúrát.
2026. 04. 29. 15:00
Megosztás:

Újraházasodás, hitelfelvétel és vállalkozói kockázatok miatt kötnek leggyakrabban házassági vagyonjogi szerződést

Saját cég, értékes ingatlanok, műkincsek, korábbi házasságból eredő kötelezettség és a családi vagyon megóvása – a leggyakrabban ezek miatt kötnek házassági vagyonjogi szerződést. A 2025-ben indult Otthon Start hitelek miatt is gyakran fordultak közjegyzőhöz: ha ugyanis csak a házaspár egyik tagja igényel kölcsönt, a bank a hitelbírálat során kérheti, hogy házassági vagyonjogi szerződésben rögzítsék: a hitelből megszerzett ingatlan az adós különvagyonába tartozik. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által összesített tapasztalatok szerint egyre tudatosabban rendezik el vagyonjogi viszonyaikat a házasulandók és a házastársak.
2026. 04. 29. 14:30
Megosztás:

Május a bevallások hónapja - ezekre a fontos határidőkre mindenkinek figyelnie kell!

Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő időszakban: május 20. és június 1. szerepeljen mindenki naptárában! - figyelmeztetett a Számlázz.hu.
2026. 04. 29. 14:00
Megosztás:

Meredeken romlott a gazdasági hangulat

Meredeken romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán közzétett felméréséből.
2026. 04. 29. 13:30
Megosztás:

Michael Saylor merész Bitcoin árfolyam jóslata

Michael Saylor ismét nagyot mondott a Bitcoin jövőjéről: a Strategy alapítója szerint a BTC hosszú távon akár 10 millió dolláros árfolyamot is elérhet. A Bitcoin 2026 konferencián elhangzott előadásában Saylor nemcsak az árfolyamcélról beszélt, hanem arról is, hogyan alakíthatja át a Bitcoin a globális hitelpiacot, a digitális bankolást és a befektetési termékek világát.
2026. 04. 29. 13:00
Megosztás: