Befagyasztja a brit kormány a szociális juttatásokat

Két évre be kell fagyasztani a munkaképes korú lakosságnak juttatott szociális ellátások összegét a brit államháztartás további konszolidációja érdekében - mondta hétfőn a brit pénzügyminiszter.

Befagyasztja a brit kormány a szociális juttatásokat

George Osborne a kormányzó Konzervatív Párt Birminghamben zajló éves kongresszusán kijelentette: a juttatások befagyasztása 2016-tól - vagyis a jövő májusban esedékes parlamenti választások után egy évvel - lépne életbe. A mostani konzervatív-liberális koalíció kormányra kerülése - vagyis 2010 - óta sikerült megfelezni az államháztartási hiányt, a deficit azonban még mindig túl magas, és a brit pénzügyminisztérium becslése szerint 25 milliárd font (tízezer milliárd forint) további állandó megtakarítást kell elérni a hiány végleges felszámolásához - mondta Osborne.

 

A pénzügyminiszter szerint viszont az államháztartási hiány eltüntetése nem lehetséges kizárólag magasabb adóztatással, mivel a jelenlegi globális gazdaságban a befektetések és a munkahelyek "egyetlen gombnyomással" áttelepíthetők máshova. A magas adóterhek közgazdaságtana ezért a múlt közgazdaságtana - fogalmazott George Osborne. Hangsúlyozta, hogy a jóléti kiadások teszik ki a teljes állami költségvetés harmadát.

 

Osborne a nyugdíjasok és a fogyatékkal élők juttatásainak megvédését ígérte, kijelentette ugyanakkor: Nagy-Britannia nem engedheti meg többé magának, hogy évi 100 milliárd fontot (40 ezer milliárd forintot) fizessen ki jóléti juttatások formájában a munkaképes korú lakosságnak. A brit pénzügyminiszter szerint a jóléti kiadások csökkentésének legigazságosabb módja az, ha az ezekre fordított összeg nem emelkednek gyorsabb ütemben, mint azoknak az adófizetőknek a bére, akik e kiadásokat finanszírozzák.

 

Londoni pénzügyi elemzők szerint a brit alkalmazotti bérek reálértéke még két év múlva sem éri el a válság előtti szintet. Az EY - korábbi teljes nevén Ernst & Young - könyvvizsgáló és pénzügyi tanácsadó cég ITEM Club nevű gazdasági kutatóintézetének éppen hétfőn Londonban közzétett friss prognózisa szerint a brit alkalmazotti nettó reálbérek 2017-ben is alacsonyabbak lesznek a globális pénzügyi válság előtti utolsó évben, 2007-ben mért szintnél, vagyis a brit háztatások a reálbér-növekedés szempontjából "egy teljes évtizedet elveszítenek".

 

Az ITEM Club közgazdászai szerint az éves bérnövekmény még a következő három évben is elmarad a válság előtti időszakra jellemző 4,5-5 százalékos ütemektől. A ház szerint ennek következtében a fogyasztási kiadások növekedése a brit gazdaságban jövőre és 2016-ban is épphogy meghaladja a 2 százalékot, vagyis változatlanul jóval alacsonyabb lesz a pénzügyi válság előtti évtized 3,7 százalékos éves növekedési átlagánál.

 

A brit kormány a 2010-es választások után az éves hazai össztermék (GDP) 11,2 százalékával egyenlő - békeidőben példátlan - államháztartási hiányt örökölt munkáspárti elődjétől. A kormány eredetileg 2015-re, a következő parlamenti választások évére tűzte ki a költségvetési konszolidáció teljes körű végrehajtását. A vártnál sokkal gyengébb korábbi brit gazdasági teljesítmény azonban a kiigazítási program meghosszabbítását tette szükségessé, és a kormány már tavaly bejelentette, hogy felülvizsgált várakozásai szerint a 2018-2019-es pénzügyi évre sikerül felszámolni a deficitet.

 

A várakozásokhoz képest jelentősen elhúzódó költségvetési konszolidáció miatt a három nagy nemzetközi hitelminősítő közül már csak egy, a Standard & Poor's tartja érvényben a lehetséges legjobb, "AAA" besorolást Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - államadósságára. A Moody's Investors Service tavaly februárban az általa "Aaa"-val jelölt legmagasabb szintről egy fokozattal "Aa1"-re rontotta a brit államkötvény-kötelezettségek osztályzatát, tavaly áprilisban pedig a Fitch Ratings is megvonta Nagy-Britanniától az "AAA" besorolást, egy fokozattal "AA plusz"-ra rontva a brit osztályzatot.  ( MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: