Belátható időn belül nem lesz fellendülés az építőiparban

Szakemberek szerint egyelőre nem látszanak a kilábalás jelei az építőiparban, amit mutat a megrendelés állomány visszaesése is, az építőipari vállalkozók szövetsége jónak tartja a kormány otthonteremtési programját, igaz, szerintük sokkal több forrás kellene a sikerhez.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett augusztusi adatai szerint az építőipari termelés volumene munkanaptényezővel kiigazítva 12,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 1,6 százalékkal volt magasabb, így az év első nyolc hónapjában a termelés 10,9 százalékkal maradt el a 2010. évi azonos időszakitól.

 

A KSH szerint az építőipar minden területén termeléscsökkenés figyelhető meg, a visszaesést a nagyberuházások elmaradása és a lakásépítések jelentős csökkenése okozta. A KSH adatai alapján az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene a 2010. augusztusihoz képest 37 százalékkal, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya több mint kétötödével, az egyéb építményeké 34,4 százalékkal esett vissza.

 

Suppan Gergely, Takarékbank elemzője elmondta, az ugyan pozitív, hogy augusztusban havi szinten nőtt az építőipar teljesítménye, ám ez inkább stagnálásnak nevezhető. Hozzátette, a bázis olyan alacsony, hogy kissé eltúlozva, akár néhány új ház építése is pozitív változásokat hozhat. Az elemző szerint az építőipar helyzete változatlanul nem jó, éves szinten továbbra is jelentős visszaesés látható, s a kilátások sem pozitívak: a lakásépítés még évekig nem áll helyre, a többi terület növekedése pedig az állami beruházásoktól függ.

 

Suppan Gergely szerint csak bízni lehet abban, hogy részben a rossz bázisadatok miatt, lassan-lassan megáll a visszaesés. Kifejtette, az autóipari beruházások nem tudják ellensúlyozni az állami megrendelések elmaradását, és sajnos, rontja kilátásokat az is, hogy alacsony a szerződés- és megrendelés állomány.

 

Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) alelnöke elmondta, szervezetük már márciusban úgy látta, hogy éves szinten 8-10 százalékkal is visszaeshet az építőipar teljesítménye, az újabb adatok láttán viszont elképzelhetőnek tartanak egy 10-12 százalékos csökkenést is. Az alelnök szerint előrevetíti a jövőt, hogy az újonnan kötött szerződések és megrendelések állománya folyamatosan csökken, amiből arra lehet következtetni, hogy belátható időn, fél- egy éven belül nem lesz érdemleges fellendülés a piacon.

 

Az alelnök szerint nem lehet számítani hatékonyságnövekedésre sem azért, mert már irreálisan alacsonyak az árak. Fel kell készülni arra is, hogy ahogyan csökkennek a bevételek, úgy esik vissza a foglalkoztatás is - fejtette ki, s úgy vélte, a következő egy évben minden tízedik foglalkoztatott elveszíti az állását az építőiparban.

 

Egyik megoldásként megemlítette, hogy több uniós országban is közmegrendelésekkel segítenek az építőiparon, ám szerinte a magyar piacon nem lesz ilyen. Koji László elmondta, jónak tartják a kormány otthonteremtési programját, de nagy kérdés, hogy mennyi pénz lesz a végrehajtására. A program mozgósító erejű, de látva az igényeket, sokkal több forrásra lenne szükség - fejtette ki. (MTI)

Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália gazdasági együttműködése stratégiai jelentőségű

Sok érdekazonosság fennáll Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália között, mint például a kontinens versenyképességének megőrzése, amihez azonban az Európai Unió politikai működésének reformjára van szükség - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Düsseldorfban.
2025. 11. 11. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin valós értéke 170 000 dollár – állítja a JPMorgan: De az elemzők szerint a $TAP valós értéke akár 100-szoros is lehet

A világ egyik legnagyobb bankja, a JPMorgan merész új célárat határozott meg a Bitcoin számára.
2025. 11. 10. 23:30
Megosztás:

Stratégiai Bitcoin-vásárlás: Rekordközeli árfolyamon csapott le újabb 487 BTC-re a világ legnagyobb kripto-kincstára

A Bitcoin-vásárlási láz nem csillapodik a vállalati szektorban – különösen nem a Strategy Inc. háza táján. A Michael Saylor vezette cég újabb, közel 50 millió dollár értékű BTC-beszerzést jelentett be, amivel már több mint 641 ezer Bitcoinnal rendelkezik. A lépés újabb fontos állomás a vállalat hosszú távú kriptostratégiájában, miközben 2025-ös hozamai is kiemelkedők.
2025. 11. 10. 22:30
Megosztás:

4 legjobb altcoin, amit most érdemes megvenni – ezek akár 10-szeresen is túlteljesíthetik a Solanát ($SOL) ebben a ciklusban

Nem titok, hogy a Solana korábban az egyik legjobb altcoinnak számított a piacon. Ahogy azonban a Solana fejlődött és növekedett, bekerült a top 5 kriptovaluta közé, így mára túlságosan nagy lett ahhoz, hogy 10-szeres vagy annál nagyobb hozamot biztosítson.
2025. 11. 10. 22:00
Megosztás:

Idén 30. alkalommal indította el adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

Idén 30. alkalommal indította el hagyományos adventi adománygyűjtését a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn; a rendezvényen ismert önkéntesek, munkatársak, illetve vállalati partnerek képviselői segítettek a gyűjtés jelképévé vált mézeskalács szívek díszítésében.
2025. 11. 10. 21:30
Megosztás:

Bitcoin eladási hullám: az Economist szerint a kamu Satoshi Nakamoto száll ki a BTC-ből

Árnyak a Bitcoin mögött: az Economist gazdasági elemzője szerint „kamuszemély” Satoshi titokban adja el BTC-it.
2025. 11. 10. 21:00
Megosztás:

Legfontosabb kriptós előértékesítések 2025-ben: Miért okosabb választás a $TAP, mint a „Solana mémcoinok”

A mémcoinok azért vonzóak a befektetők számára, mert néhány nap alatt robbanásszerű hozamokat kínálhatnak. A Solana hálózatán percenként jelennek meg új mémcoinok, amelyek közül némelyik egyetlen éjszaka alatt több ezer százalékkal is kilőhet. Ez a vírusos vonzerő – amelyet a közösségi média hype és a mémalapú közösségek generálnak – sok befektetőt arra késztet, hogy a mémcoinokat tekintse a legígéretesebb altcoinoknak, amelyek életre szóló vagyonhoz vezethetnek.
2025. 11. 10. 20:30
Megosztás:

Magyarul is megjelent és ingyenesen hozzáférhető a controlling terület egyik alapműve

Magyar egyetemi hallgatók is tanulhatnak már a külföldön 15 kiadást megélt Controlling című könyvből, ráadásul a Péter Horváth Stiftung (Horváth Péter Alapítvány) jóvoltából ingyen juthatnak hozzá.
2025. 11. 10. 20:00
Megosztás:

Váltás a cégtulajdonosok között: az Y generáció lett a magyar vállalkozások új motorja

A rendszerváltás után alapított cégek alapítói tömegesen adják át a helyüket: az X generáció stabil, de már visszavonulóban van, az Y pedig átvette a kezdeményezést. Az új alapítások közel felét már a 30–40-es korosztály indítja, miközben a Z generáció is belépett a vállalkozói térbe.
2025. 11. 10. 19:30
Megosztás:

Magasabb szerves árbevétel-növekedés a harmadik negyedévben – jelentős volumenbővülés mindkét üzletágnál

A Henkel jelentős árbevétel-növekedést ért el 2025 harmadik negyedévének továbbra is kihívásokkal teli piaci környezetében – a gyengélkedő ipari kereslet és a világszerte visszafogott fogyasztói hangulat ellenére. A vállalatcsoport árbevétele mintegy 5,1 milliárd eurót tett ki, ami 1,4 százalékos szerves növekedésnek felel meg. A csoportszintű bővülést elsősorban az értékesítési volumen kedvező alakulása és a stabil árak támogatták.
2025. 11. 10. 19:00
Megosztás:

Új üzleti központ születik Magyarországon – miért tart most mindenki Debrecen felé?

Miközben a hazai vállalkozások többsége még mindig Budapest központúságában gondolkodik, egyre több szereplő látja meg a növekedés lehetőségét a keleti régiókban is. A közel négy évtizede működő, teljesen magyar tulajdonú OMIKRON Informatika Kft. most Debrecenben nyitott irodát, hangsúlyozva, hogy a régiós jelenlét nem csupán operatív kérdés, hanem hosszú távú üzleti stratégia is lehet.
2025. 11. 10. 18:30
Megosztás:

Parajd - Meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal.
2025. 11. 10. 18:00
Megosztás:

Új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Idén történelmi csúcsra emelkednek az amerikai beruházások Magyarországon, ezen a héten újabb egyesült államokbeli cég fejlesztéséről számolhat be a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség - tájékoztatta a szervezet az MTI-t hétfőn.
2025. 11. 10. 17:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban mintegy már másfél ezer légi járatot töröltek

Az Egyesült Államokban már mintegy másfél ezer légi járatot töröltek helyi idő szerint a hétfő reggeli órákban, a légiirányítók hiánya miatt, ami a kormányzati leállás következménye.
2025. 11. 10. 16:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben

Csökkent az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke októberben, jórészt a bőséges globális kínálat hatására az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
2025. 11. 10. 16:00
Megosztás:

Tájékoztatás a Bakonyi Erőműben történt balesettel kapcsolatban

A Veolia Enegria Magyarország Zrt. csoporthoz tartozó Bakonyi Erőmű Zrt.-ben 2025. november 8-án 13 órakor súlyos munkahelyi baleset történt, amelyben az erőmű három munkavállalója sérült meg. A baleset a porleválasztó filter karbantartása és tisztítása során történt, amikor a filterről kifolyó forró por égési sérülést okozott.
2025. 11. 10. 15:30
Megosztás:

Történelmi rekord: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3%-os kkv hitelt

Soha nem látott roham indult az új, fix 3%-os kamatozású vállalkozói hitelekért: a Széchenyi Kártya Program hét terméke esetén egyetlen hónap alatt több mint 5000 igénylés és 280 milliárd forintnyi hitelkérelem érkezett. A kedvezményes konstrukció újraindította a vállalati hitelezést, rekord szintre emelve a hitelkeresletet.
2025. 11. 10. 15:00
Megosztás:

A Mazda veszteséggel zárta az első fél évét

A Mazda Motor Corporation japán autógyártó veszteséggel zárta pénzügyi évének első felét, részben a járműeladások csökkenése következtében.
2025. 11. 10. 14:45
Megosztás:

Tíz Black Friday-tipp az NMHH szakértőitől

Az ünnepekhez közeledve egyre többen választják az online vásárlás kényelmét, a fogyasztói tudatosság és a kellő körültekintés azonban az internetes rendeléseknél is elengedhetetlen. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hírközlés-felügyeleti Igazgatósága az év végi vásárlási szezon kockázataira figyelmeztetve osztja meg szakértői tanácsait, hogy a kivételesnek mondott „Black Friday” akciókkal valóban jól járjunk, és a karácsonyra megrendelt termékeket időben kézhez is kapjuk.
2025. 11. 10. 14:00
Megosztás:

Álláskeresési trendek: egyre kevésbé használjuk a közösségi médiát

Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelölt oldali kereslet ezt követte, ugyanis a csökkenő kínálat miatt nőtt a jelentkezések száma: csaknem tizedével több pályázatot adtak le az álláskeresők a meghirdetett pozíciókra.
2025. 11. 10. 13:30
Megosztás: