Bemutatták a Budapestre szánt Mercedes Citaro autóbuszt

Bemutatta a gyártó a Budapestre jövő májustól érkező Mercedes Benz Citaro autóbuszt kedden Budapesten; a modellből 150 áll forgalomba fél éven belül a főváros több vonalán.

Uray Dóra, a Mercedes-Benz autóbusz értékesítési vezetője a Szent István-bazilika előtt leállított Citaro buszban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Budapestre a szóló buszok három, a csuklósok négyajtós kivitelben érkeznek. Az előbbi 66, utóbbi 102 ember szállítására alkalmas. A budapesti igényeknek megfelelően a klíma mellett nyitható ablakok is lesznek, a sofőrfülke zárt lesz, a biztonságot belső és külső térfigyelő kamerák a segítik. A szólóban egy, a csuklósban pedig három TFT monitor gondoskodik az utastájékoztatásról. A járműveket fokozatmentes automata váltóval szerelik, a beépített motorok az Euro V-nél magasabb, EEV (enhanced environmentally friendly vehicle) károsanyag-kibocsátási normáknak felelnek meg.

 

    

Bár a beszerzés 150 buszra szól, a BKK számára szolgáltató VT Transman 159 járművet vásárol, 4 szóló és 5 csuklós tartalékba kerül. Listaáron a szóló buszok ára darabonként 245 ezer euró, a csuklósoké 350 ezer euró, de a flottabeszerzésnél az értékesítő kedvezményes árat biztosított. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója kérdésre válaszolva elmondta, a 150 busznak minden nap forgalomban kell lennie, ellenkező esetben kötbérezik a szolgáltatót. Hangsúlyozta, a beszerzéssel lehetővé válik a "kohószökevény" járművek leselejtezése. Májustól havonta ötven busz érkezik majd Budapestre. Pontos vonalkiosztás egyelőre nincs, de a 7-es buszcsalád vonalain (7, 7E, 173, 173E, 178) több tucat Citaro teljesít majd szolgálatot, ezen kívül az 5-ös vonalon is biztosan közlekednek majd, a régi járművekkel vegyesen.
    

Dósa Mátyás, a VT Transman ügyvezetője azt mondta, 17 gyártóval tárgyaltak a beszerzés előtt, ezek között a legnagyobb európai, török és magyar gyártók is voltak. Azért a Mercedesre esett a választás, mert a bankok ezt tartották finanszírozhatónak, minősége pedig olyan magas, amivel a 8 éves szerződést "jó kondíciókkal" ki tudják tölteni. A karbantartás egy részét a VT Transman, másik részét pedig a Mercedes végzi majd. Ingo Sven Fröhlich, az Evubus Hungária Kft. ügyvezetője azt mondta, áprilistól már elkezdik a buszok leszállítását, a szűk határidő miatt a Neu Ulm-i és a mannheimi gyárukban is zajlik már a járművek gyártása. Hozzátette: a Citaro 2 Budapesttől kapta eddigi legnagyobb megrendelését. A Mercedes Citaro egyik bemutató darabja az adventi időszakban a Szent István Bazilika előtti téren áll, kívül és belül is bárki megtekintheti. (MTI)


Támogatja a cseh kormány a mobiltelefonok betiltását az iskolákban

Támogatja a mobiltelefonok és további elektronikus kommunikációs eszközök használatának betiltását az iskolákban a cseh kormány - közölte újságírókkal Andrej Babis a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón. A javaslatot a közelmúltban közösen terjesztette elő a parlementben Andrej Babis kormányfő és Robert Plaga oktatásügyi miniszter, így a kormány kedvező állásfoglalása várható volt. Robert Plaga szerint a kormány döntése egyhangú volt.
2026. 07. 21. 12:00
Megosztás:

Romániai céget vásárol fel a Zeiss

Jóváhagyta a bukaresti versenytanács, hogy a német Zeiss felvásárolja az aradi székhelyű Edy Optic LTT SRL nevű céget - írja a profit.ro az intézmény közleménye lapján.
2026. 07. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 21. 09:00
Megosztás:

Ökológiailábnyom-kalkulátort készített a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem

Tudományos alapokon álló ökológiailábnyom-kalkulátort készítettek vállalkozások számára a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) kutatói – közölte a BGE hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 08:00
Megosztás:

Több mint 50 ezer négyzetméternyi modern logisztikai és irodaterülettel bővít Magyarországon a WLP

A logisztikai piacot jellemző országos túlkínálat ellenére a prémium lokációk továbbra is erős keresletet vonzanak, amire a Weerts Logistics Parks (WLP) új fejlesztései is bizonyítékul szolgálnak. A vállalat Ebesen átadta logisztikai csarnok- és irodakomplexumának második, 33 400 négyzetméteres ütemét, míg Vecsésen a közel 17 ezer négyzetméteres új logisztikai fejlesztés kivitelezése terveiknek megfelelően halad. A Debrecen térségében és a fővárosi repülőtéri régióban megvalósuló beruházások nemcsak a hazai logisztikai infrastruktúrát erősítik, hanem jelentős gazdaságélénkítő hatással is bírnak: a WLP tapasztalatai szerint egy 50 ezer négyzetméteres fejlesztés akár több, mint 300 új munkahely létrejöttéhez járulhat hozzá, míg a teljes fejlesztési területek benépesülésével hosszabb távon több mint 1000 új állás jöhet létre.
2026. 07. 21. 07:00
Megosztás:

Az OTP Bank megvásárolja a Luminor Bankot

Az OTP Csoport belép a balti piacokra, ezzel 14 országra bővül a jelenléte és több mint 10%-kal nő a mérlegfőösszege, miközben az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50%-ot.
2026. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Mérlegképes könyvelő képzés: érdemes-e belevágni?

A könyvelés olyan szakma, amire gazdasági helyzettől függetlenül mindig szükség van. Amíg léteznek vállalkozások, kellenek szakemberek, akik átlátják a számokat. Nem véletlen, hogy egyre többen fontolgatják a mérlegképes könyvelő képzés elvégzését, legyen szó pályakezdőkről vagy tapasztalt könyvelőkről, akik hivatalos képesítést szeretnének szerezni.
2026. 07. 21. 05:00
Megosztás:

Csúcsforgalom jellemezte a használtautó-piacot az első félévben

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi cserélt gazdát 2026 első félévében. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 922 ezres csúcsa is.
2026. 07. 21. 04:00
Megosztás:

Megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április végén lezárt eljárásának eredményeként. A cég 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban. Az érintett fogyasztók ezekben a napokban emailben kapnak értesítést. Emellett a Temu üzemeltetője a kötelezően előírt fogyasztói kompenzáció mellett kiszabott 437 millió forintos bírságot már befizette a magyar központi költségvetésbe.
2026. 07. 21. 03:00
Megosztás:

Jönnek az egyetemi ponthatárok: hol a legkönnyebb, és hol a legnehezebb kiadó lakást találni?

Idén július 23-án teszik közzé a felvételi ponthatárokat, ami után minden évben előtérbe kerül a kérdés, hol lehet még időben jó albérletet találni. A kollégiumi férőhelyek száma ugyanis a legtöbb egyetemvárosban közel sem elegendő, ezért a frissen felvételt nyert hallgatók egy része a kiadó lakások piacán találja meg új otthonát. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Új személyi igazolvány kell az Unió döntése miatt: 70 év fölött ingyenes a csere

Egyetlen nap alatt érvénytelenné válik: rengeteg magyar személyije kerülhet bajba.
2026. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Nem a pénz hiányzik a régió sportjából, hanem az üzleti modell

A közép- és kelet-európai sportpiac előtt továbbra is jelentős növekedési lehetőségek állnak, de az áttöréshez a régiónak túl kell lépnie az állami finanszírozásra épülő működési modellen. A PwC első, kilenc országra kiterjedő CEE Sports Survey kutatása szerint a sportvezetők évi 6,6%-os piaci növekedést várnak a következő 3-5 évben, miközben a női sport, a digitális bevételi források és a szurkolói elköteleződés területén is jelentős tartalékok azonosíthatók. A 120 sportvezető és 650 szurkoló bevonásával készült felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a régió hosszú távú versenyképességének kulcsa a professzionálisabb menedzsment, az átláthatóbb működés és a sportlétesítmények hatékonyabb hasznosítása lehet.
2026. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Nőtt az euróövezet építőipari termelése májusban

Májusban sorban a második hónapban nőtt az építőipari termelés az euróövezetben éves összevetésben és havi szinten is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
2026. 07. 20. 23:00
Megosztás:

Az EU 550 millió euróra bírságolta az AliExpress-t az illegális termékek kezelése miatt

Az Európai Bizottság 550 millió eurós bírságot szabott ki az AliExpress Kínában bejegyzett online piactérre, mert a vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) előírásait az illegális, veszélyes és hamisított termékek terjedésének megelőzésével kapcsolatban - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
2026. 07. 20. 22:00
Megosztás:

Új szakemberekkel erősödik a közmédia

A közmédia átalakításának és szakmai megújulásának részeként két új főszerkesztő-helyettessel - a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettessel - bővül a Kossuth rádió szerkesztősége - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 20. 21:00
Megosztás:

Lemondott a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer

Benyújtotta lemondását hétfőn a brit miniszterelnöki tisztségről Keir Starmer III. Károly királynak. A Buckingham-palota bejelentése szerint az uralkodó elfogadta Starmer lemondását.
2026. 07. 20. 20:00
Megosztás:

BÉT: Csendes nap volt a tőzsdéken

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
2026. 07. 20. 19:00
Megosztás:

Két zöld hét sem rázta fel a Bitcoin árfolyamát

Két egymást követő héten is több pénz érkezett az amerikai spot Bitcoin ETF-ekbe, mint amennyi távozott belőlük. A fordulat első pillantásra biztató, a számok azonban egyelőre nem igazolják az intézményi kereslet látványos visszatérését. A korábbi tőkekivonás nagysága mellett a mostani beáramlás inkább óvatos stabilizálódásnak, mint új Bitcoin-rali kezdetének tűnik.
2026. 07. 20. 18:00
Megosztás:

Bezuhantak a Temu-rendelések : a FOXPOST is jelentős visszaesést lát

Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően. A vállalat tapasztalatai szerint a változás már rövid távon érezhető a forgalmi adatokban.
2026. 07. 20. 17:00
Megosztás:

A magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, magyar nyelvű rádió-, illetve televízióműsorban, továbbá szabadtéri reklámhordozón közzétett reklámokra, valamint az üzletben és az üzlet kirakatában a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményekre vonatkozó nyelvvédelmi előírások megtartását.
2026. 07. 20. 16:00
Megosztás: