Beruházás és régészet – a múlt a jövő kapujában?

A nagyberuházásokkal kapcsolatos régészeti előírások 2015-ben változtak meg jelentősen annak érdekében, hogy a régészeti feladatellátás hatékonyabb és gyorsabb legyen nagyberuházások esetén. Bár a régész szakma nem volt maradéktalanul boldog az új szabályozással, a kormányzati indokolás szerint a nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feladatellátás szabályai átláthatóbbá, egyértelműbbé váltak mind a beruházó, mind a feladatellátásban részt vevő intézmények számára. 2018 áprilisában a szabályok – különös tekintettel a megelőző feltárásra – ismét módosultak. A KCG Partners Ügyvédi Társulás alábbi összefoglalója a legújabb változásokra is kitér.

Beruházás és régészet – a múlt a jövő kapujában?

Mi a nagyberuházás?


Amennyiben a beruházás teljes bekerülési költsége a bruttó 500 millió forintos értékhatárt meghaladja, a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény és a kapcsolódó rendeletek nagyberuházásokra vonatkozó rendelkezései alkalmazandók. A beruházás teljes bekerülési költsége a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 47-51. §-ában meghatározott tételek tervezett összege, amelyről a beruházó legkésőbb a próbafeltárás megkezdése előtt köteles nyilatkozatot tenni.

Általános szabályok

Főszabály szerint a földmunkával járó beruházásokkal el kell kerülni a nyilvántartott régészeti lelőhelyeket. A régészeti örökség elemei csak régészeti eljárás keretében mozdíthatók el, melynek költségeit annak kell fedeznie, akinek az érdekében a régészeti lelőhely bolygatása felmerült, és amely eljárást csak a hatóság feltárási engedélye alapján lehet végezni. A feltárási engedély vagy a jogszabályi előírások megszegése esetén a hatóság a feltárást leállítja, vagy az engedélyt visszavonja, jogszabályban meghatározott esetekben pedig dönt örökségvédelmi bírság kiszabásáról - fejti ki Gálik Gabriella, a KCG Partners Ügyvédi Társulás szakértője.

Előzetes régészeti dokumentáció, próbafeltárás és a feltárási projektterv


Nagyberuházás esetén előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni, melyet a beruházóval kötött írásbeli szerződés alapján a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv készít el. Nagyberuházás esetén az előzetes dokumentáció munkarészeként próbafeltárást kell végezni, melynek célja a régészeti érintettség meghatározása. A feltárási projektterv záródokumentuma az előzetes régészeti dokumentáció, amely meghatározza a nagyberuházáshoz kapcsolódó valamennyi régészeti feladatellátást, annak módját, az érintett területet és annak régészeti jellemzőit, várható kockázatokat. Tartalmazza továbbá a régészeti feladatellátást végző, feltárásra jogosult intézményt. Az örökségvédelmi szerv a projekttervben határozza meg a nagyberuházás régészeti területi jellemzőit és előkészítettsége alapján a régészeti feladatellátás területi szakaszait és a szakaszolás indokait.


Előzetes régészeti dokumentációnak minősül a hatástanulmány is, ha a tartalmát és az elkészítéséhez alkalmazott módszereket tekintve megfelel az előzetes régészeti dokumentáció fogalmi feltételeinek, és alkalmas az elvégzendő régészeti feladatellátás módjának, valamint idő- ás költségvonzatának meghatározására.

Egyszerűsített előzetes régészeti dokumentáció

Egyszerűsített előzetes régészeti dokumentáció készíthető, ha a nem nyomvonalas létesítmény esetén a régészeti lelőhely földmunkával érintett területe nem éri el az 1000 m²-t, vagy a rendelkezésre álló tervezési és régészeti adatok alapján megállapítható, hogy a beruházás megvalósításának módja nem veszélyezteti a régészeti jelenségeket. Egyszerűsített régészeti dokumentáció készítése esetén nincs szükség próbafeltárásra.

Megelőző feltárás

Nyilvántartott régészeti lelőhelynek a beruházással kapcsolatos földmunkával érintett részén megelőző régészeti feltárást kell végezni. Ennek keretében a hatóság előírhat régészeti megfigyelést, próbafeltárást vagy akár teljes körű feltárást is.
A megelőző feltárásra a feltárásra jogosult intézmény és a beruházó írásbeli szerződést köt, amely szerződés tartalmazza a feltárás módját, időtartamát, a feltárásra jogosult intézmény által végzendő feltárás költségeit, valamint a jogszabályban meghatározott egyéb szakmai feltételeket. A szerződésben a régészeti feladatellátásra, valamint a hatósági eljárás megindítására irányuló kérelem benyújtására meghatározott határidők késedelmes teljesítése esetére a feltárást végző intézményt terhelő kötbért kell kikötni. A megelőző feltárás költségei magukba foglalják a régészeti feltárás terepi munkavégzésén túl - beleértve a feltárás munkafeltételei biztosítását is - a jogszabályban meghatározott tartalmú dokumentálás és az elsődleges leletfeldolgozás költségeit.  A feltárásra vonatkozó szerződést a jogosult intézménynek a jogszabályban meghatározott adattartalomnak a beruházó által történő rendelkezésre bocsátásától számított 15 napon belül köteles megkötni a beruházóval. Az új szabályok értelmében, ha a gyűjtőterületén érintett megyei hatókörű városi múzeum, Budapesten a Budapesti Történeti Múzeum a megelőző feltárásra vonatkozó szerződést az említett 15 napos határidőn belül nem köti meg, akkor a Magyar Nemzeti Múzeum gondoskodik a régészeti feladatellátás elvégzéséről.
Szintén újdonság, hogy nagyberuházás esetén a Magyar Nemzeti Múzeum a beruházó szerződéskötési szándékáról, annak kézhezvételét követő 5 napon belül értesíti a nagyberuházás megelőző feltárásának elvégzésére jogosult intézményt és koordinálja a szerződéskötést – magyarázza az ügyvéd.

Földmunkák

 

Nagyberuházás megvalósítása esetén a régészeti földmunka, valamint a kivitelezés földmunkái régészeti megfigyelés mellett végezhetőek. Ha a nagyberuházás esetén végzett régészeti feladatellátás idő- és költséghatára a teljes körű feltárást nem teszi lehetővé, és a beruházó nyilatkozata alapján az elfedés műszakilag megoldható, a lelőhely jogszabályban meghatározott módon elfedhető. Az elfedés a feltárásra nem kerülő régészeti lelőhely fizikai védelmének régészeti megfigyelés mellett történő megvalósítása, amelyek visszabonthatóak, az esetleges későbbi feltárás érdekében. Amennyiben a beruházó nyilatkozata alapján az elfedés nem oldható meg, akkor a régészeti megfigyelés keretében régészeti bontómunkát kell végezni.

A régészeti feladatellátás idő- és költséghatára

Az előzetes régészeti dokumentáció során végzett próbafeltárás időtartama a próbafeltárás céljára a beruházótól a földmunkával érintett munkaterületnek régészeti munkavégzésre alkalmas állapotban történő átvételétől számított legfeljebb 30 nap. Ez kedvező változás a korábbi határidőhöz képest, amely 30, régészeti feltárás elvégzésére jogszabályban meghatározottak szerint alkalmas napot írt elő. A próbafeltáráshoz kapcsolódó gépi földmunka időtartama legfeljebb 10 nap lehet, amely a próbafeltárás időtartamába nem számít bele. A feltárási projekttervet a próbafeltárások elvégzését követő 10 napon belül kell elkészíteni, kivéve, ha a beruházó és az örökségvédelmi szerv ennél hosszabb határidőben állapodik meg.

Teljes felületű feltárás esetén a feltárás időtartama a feltárás céljára a beruházótól a földmunkával érintett munkaterületnek régészeti munkavégzésre alkalmas állapotban történő átvételétől számított legfeljebb 30 (régészeti feltárás elvégzésére jogszabályban meghatározottak szerint alkalmas) nap. A gép földmunka időtartama a teljes felületű feltárás időtartamába nem számít bele.


A beruházót terheli az előzetes régészeti dokumentáció, a próbafeltárás, a teljes felületű feltárás, valamint a régészeti megfigyelés és az elfedés régészeti előkészítésének költsége. Nemzetgazdasági szempontból indokolt esetben az előzetes régészeti dokumentáció elkészítésének költségei a központi költségvetésből fedezhetőek. Az előzetes régészeti dokumentáció készítésének költségei nem haladhatják meg a beruházás teljes bekerülési költségének 0,35%-át, kivéve, ha a beruházó ennél magasabb összeg megfizetését vállalja. A teljes körű feltárás költségei nem haladhatják meg a beruházás teljes bekerülési költségének 1%-át, kivéve, ha a beruházó vállalja a magasabb összeg megfizetését. A régészeti feltáráshoz kapcsolódó régészeti földmunka költségei is a beruházót terhelik.

Egyértelmű, hogy a fentiekben bemutatott szabályozás nagy terhet ró a régészekre. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy e szabályok alapján a beruházások során szükséges régészeti munkálatok költsége és időtartama tervezhető elemmé vált, amely a beruházók számára kulcsfontosságú tényező egy projekt elindításakor – emeli ki Gálik Gabriella.

Szerző: dr. Gálik Gabriella

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

32 kilométernyi vízvezetéket tisztítanak meg az alábbi kerületekben

A Fővárosi Vízművek április 4. és 12. között végzi észak-pesti főnyomóvezetékeinek öblítését, amelynek során összesen 32 kilométernyi cső tisztul meg a IV., a XIII., a XIV., a XV. és a XVI. kerületben - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
2024. 03. 29. 16:00
Megosztás:

Béremelést kaptak a Continental Dohányipari Zrt. gyárában dolgozók

Tizenöt százalékos alapbérfejlesztést hajtott végre, valamint bruttó 230 millió forint jutalmat osztott szét a sátoraljaújhelyi dohánygyárában dolgozó munkavállalói körében a Continental Dohányipari Zrt. - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 15:00
Megosztás:

Új hajók felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 14:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal készülnek a nemzeti parkok

Élménydús, az ünnepkörhöz kötődő, hagyományőrző programokkal készülnek a nemzeti parkok a húsvéti ünnepre. A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2024. 03. 29. 13:00
Megosztás:

Tanúvallomásra hívta Joe Bident a Képviselőház republikánus bizottsági elnöke

Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer pénteken.
2024. 03. 29. 12:00
Megosztás:

A német kormány új katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának

Berlin újabb katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának, tüzérségi és harckocsilőszerek, drónok, gránátvetők és aknamentesítő járművek lesznek benne - jelentette be csütörtökön a honlapján a német szövetségi kormány.
2024. 03. 29. 11:00
Megosztás:

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
2024. 03. 29. 10:00
Megosztás:

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 09:00
Megosztás:

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás: