Beszakadtak az európai piacok - lejtőre került a régió

A nagy nyugat-európai részvénypiacok szerdán visszatértek a lejtőre a keddi, átmeneti javulás után.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,8 százalékos süllyedéssel kezdte a napot, és előzetes adat szerint 1,8 százalékos veszteséggel 981,65 ponton végzett, 17,99 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött, 52 százalékkal meghaladva a március 9-én elért történelmi mélypontját.

 

A fő mutatókat a legújabb harmadik negyedévi eredmények húzták le: ezek - köztük a világ legnagyobb acélipari csoportjáé, az ArcelorMittalé, a legnagyobb euróövezeti bankházé, a spanyol Santanderé - elmaradtak vagy az egy évvel korábbitól, vagy legalább az elemzői előrejelzésektől. Délután újabb negatív hírek jöttek a tengerentúlról: az Egyesült Államokban szeptemberben 3,6 százalékkal csökkent az új lakóingatlanok eladása, a friss adatok szerint március óta először volt visszaesés egyik hónapról a másikra. Ez a hír főleg az energiaipari és a pénzügyi részvényeknek ártott.

 

Szerdán a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 120,55 pontos, 2,33 százalékos veszteséggel 5.079,93 ponton zárt, 14,76 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.  A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 138,75 pontos, 2,34 százalékos gyengüléssel 5.503,07 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 80,17 ponttal, 2,08 százalékkal 3.666,24 pontra süllyedt

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj a nyugat-európai értéktőzsdék zárása után, hordónként 75,76 dollár volt, 2,16 dollárral olcsóbb a kedd estinél. Kedden 66 centtel drágult. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója (159 liter) 77,33 dollár volt New Yorkban, 2,22 dollárral olcsóbb a keddi zárónál. Kedden 87 centtel drágult.

 

Az utóbbi hetekben a kőolaj ára híven követi a részvénypiacok és a dollár alakulását, hol a feltámadó bizalmat, hol a minduntalan visszatérő kételyeket jelezve a világgazdaság javulása, a várt javulás üteme iránt. Múlt héten, 82 dollár fölött, éves csúcsot döntött a WTI, azóta szinte minden nap csökkent az ára. Az árcsökkenéshez hozzájárultak az OPEC a nemzetközi olajexportőr szervezet (OPEC) figyelmeztetései is, hogy ha az árak túlságosan kilengenének 100 dollár felé, akkor már decemberben növelni fogják a termelést.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4829 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4725 dollárnál tartott, 0,0072 dollárral olcsóbban a keddi későinél, 5,34 százalékkal erősebben a tavaly év véginél. Hétfő hajnalban az euró 1,5064 dolláron új tizennégy havi csúcsot ért el a dollárral szemben arra a kínai közlésre, hogy megfontolják az euró arányának növelését a devizatartalék jegyzésében.

 

Azóta profitkivételben gyengül a közös valuta. Szerdán is kedvezett a dollárnak az európai részvénypiacok visszaesése. Az euró eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, ezt tavaly július 15-én érte el. Az euró tavaly 4,27 százalékkal lett olcsóbb a dollárhoz képest.

 

Szerda délután az arany unciánként 1.031,90 dollár volt Londonban azonnalra, gyengébb a hétfő délutáni 1.037,25 dollárnál. Október 14-én napközben unciánként (31,1 gramm) 1.070,50 dollárig emelkedett az ára Londonban az azonnali ügyletekben, ez a legújabb csúcsa.

A szlovén GDP 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Szlovénia hazai összterméke (GDP) 1,7 százalékkal nőtt éves összevetésben a harmadik negyedévben, ami érezhető gyorsulást jelent az év első feléhez képest - közölte pénteken a szlovén statisztikai hivatal első gyorsbecslése alapján. A naptárhatással kiigazított adatok 1,6 százalékos éves és 0,8 százalékos negyedéves növekedést mutatnak.
2025. 11. 15. 02:00
Megosztás:

Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre

Egyre több magyar exportőrt és importőrt érint a világgazdaságban erősödő és gyorsuló protekcionizmus. Az egyes országok által egyoldalúan bevezetett többletvámok, kereskedelempolitikai intézkedések (például antidömping intézkedések) és egyéb lépések (mint például a karbonvám bevezetése) alapjaiban változtatják meg a nemzetközi kereskedelem feltételeit. Ezért a magyar vállalatoknak a versenyképességük megtartása érdekében növelni kell alkalmazkodó képességüket és rugalmasságukat, hogy megfelelően és gyorsan tudjanak reagálni a világgazdasági kihívásokra – figyelmeztetnek az EY szakértői.
2025. 11. 15. 01:00
Megosztás:

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak - jelentette be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója a XI. Balatoni Horgász Konferencián pénteken Siófokon.
2025. 11. 15. 00:05
Megosztás:

10 122 134 dollárnyi XRP letétmozgás spekulációt váltott ki: a Ripple nem érintett?

Újabb zavart keltett az XRP közösségben egy sor <a href="https://x.com/alxwilkerson/status/1987914101889311100" target="_blank">szokatlan letéti tranzakció</a>, amely a héten jelent meg a főkönyvben.
2025. 11. 14. 23:30
Megosztás:

Ha az XRP is 1775%-kal emelkedne, mint a Zcash — Íme, hová kerülhetne az ára

Az XRP rajongókban felmerült a kérdés, vajon a token képes lehet-e hasonló parabolikus emelkedésre, mint amit nemrég a <a href="https://coinmarketcap.com/currencies/zcash/" target="_blank">Zcash (ZEC)</a> produkált. Míg az XRP ára az elmúlt hónapban közel 20%-ot esett, addig a ZEC szembement a szélesebb piaci trenddel, és az év egyik leglátványosabb raliját mutatta be.
2025. 11. 14. 23:00
Megosztás:

A legjobb kriptók 500 dolláros beszállóval: Felejtsd el a BlockchainFX-et – a Digitap ($TAP) a valódi 100-szorozó lehetőség

A nagy kapitalizációjú érmék régóta a befektetők kedvencei közé tartoznak. Azonban miután a vezető kriptovaluták nem tudták lenyűgözni a piacot, a figyelem egyre inkább a kis kapitalizációjú tokenekre irányul.
2025. 11. 14. 22:30
Megosztás:

Külföldi online játék: Megbízható választás és okos döntések magyar játékosoknak

Ha a hazai kínálat helyett tágabb lehetőségeket keresel, felmerül a kérdés, melyik külföldi online kaszinó jelent valódi értéket és biztonságot.
2025. 11. 14. 21:23
Megosztás:

Legjobb kripto előértékesítések 2025-ben: Fedezd fel a következő banki óriást – Digitap ($TAP)

A Snorter és a Bitcoin Hyper a 2025-ös előértékesítési piac új kihívóiként tűnnek fel, mindkettő egyedi megközelítéssel próbálja megszólítani azokat a befektetőket, akik a legjobb altcoinokat keresik.
2025. 11. 14. 21:00
Megosztás:

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is vegyes eredménnyel fejezte be.
2025. 11. 14. 20:00
Megosztás:

Black Friday előtt: részletfizetés formálja át a vásárlási szokásokat

A közelgő Black Friday-időszak előtt a szakértők a tudatos költekezésre hívják fel a figyelmet. A 2024-es akciószezonban a forgalom elérte a 160 milliárd forintot, az online vásárlások 70 százaléka mobilról érkezett. Bár a magyarok többsége még utánvéttel fizet, egyre többen választják a „Buy Now, Pay Later” (BNPL) típusú kamatmentes részletfizetést.
2025. 11. 14. 19:00
Megosztás:

Lelassult ősszel az ingatlanpiaci kereslet, de csak átmenetileg

A rendelkezésre álló adatok szerint az adásvételek száma országosan több mint 14 százalékkal csökkent októberben szeptemberhez képest, miközben a lakáshirdetések száma négyéves rekordot döntött. Gadanecz Zoltán ingatlanpiaci szakértő szerint a mostani lassulás természetes, és inkább a piac egészséges korrekcióját, mintsem gyengülését jelzi.
2025. 11. 14. 18:00
Megosztás:

Minőségi magánklinikai szolgáltatások elérhető közelségben

Egyre több közép-európai, köztük magyar páciens választja a szlovákiai magánklinikákat plasztikai beavatkozásokhoz és kisebb műtétekhez – nem véletlenül.
2025. 11. 14. 17:30
Megosztás:

Továbbra is elkötelezett a kormány a bortermelők támogatása mellett

Közös érdekünk, hogy történelmi borvidékeink minőségi borokat állítsanak elő, megélhetést nyújtva a gazdáknak, ezért számos eszközzel támogatja az Agrárminisztérium (AM) a szőlő-borágazat piaci szereplőit a kihívások közepette is - hangsúlyozta Hubai Imre mezőgazdaságért felelős államtitkár a XVI. Márton-napi szakmai rendezvényen, Soltvadkerten az AM pénteki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 17:00
Megosztás:

Okos otthon, okos döntések – hogyan spórolhatunk a rezsin technológiával?

Az energiaárak ingadozása és a környezettudatos szemlélet előtérbe kerülése miatt egyre többen keresnek olyan megoldásokat, amelyekkel hosszú távon csökkenthetik otthonuk rezsiköltségét. Az okosotthon-technológiák fejlődése ma már lehetővé teszi, hogy a komfortérzet csökkenése nélkül használjunk kevesebb energiát. A kulcs nem a lemondásban, hanem az irányításban rejlik: abban, hogy tudatosan szabályozzuk, mikor, mennyit és mire fogyasztunk.
2025. 11. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Viktor szerint a 14. havi nyugdíj bevezetése gazdaságilag megalapozott

A 14. havi nyugdíj bevezetése és a gyermekek után járó adókedvezmények növelése gazdaságilag megalapozott, jó döntések, amelyeket a baloldal ellenében is meg kell csinálni - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. 11. 14. 16:00
Megosztás:

Bruttó 640 ezres kezdőbér az új óvodai nevelőknek

Tömegek érdeklődnek az új „Óvodai nevelő” technikusi képzés iránt, amely érettségi után közvetlenül óvodapedagógusi munkát és akár bruttó 640.900 forintos kezdő fizetést kínál. Az MKKR 5-ös szintű képzés különlegessége, hogy a végzettek azonnal óvodapedagógus-munkakörben helyezkedhetnek el, a pedagógus életpálya szerinti bérezéssel. A szak gyorsítósávot is nyit a diplomához: akár 30 egyetemi kredit beszámítható, és az emelt szintű érettségit is kiváltja. A pályaalkalmassági vizsgálathoz kötött képzés országosan elérhető, és minden jel szerint az egyik legkeresettebb szakmává válhat.
2025. 11. 14. 15:30
Megosztás:

Hankó Balázs: 120 milliárd forintot biztosítanak a magyar egyetemi kutatások támogatására

Jövőre több mint 460 milliárd forintot biztosít a kormány kutatásra és innovációra, ebből 120 milliárd forintot biztosít a magyar egyetemi kutatások, és azok piaci hasznosításának ösztönzésére a pénteken elfogadott Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2026. programstratégia alapján - jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2025. 11. 14. 15:00
Megosztás:

Hogyan lehet hatékonyan új autót vásárolni?

Napjainkban ez a kérdés egyre többször kerül elő a magánszemélyek, vállalkozások körében. Az elmúlt években az autóipar hatalmas változáson, fejlődésen ment keresztül. Az elektromos autók kerültek egyértelműen reflektorfénybe, így mindenki keresi azt a lehetőséget, hogy hogyan lehetne lecserélni a meglévő autót.
2025. 11. 14. 14:30
Megosztás:

Újabb Otthon Start változások lépnek életbe november 15-től

Egy éjszaka megjelent kormányrendelet alapján újra módosítják az Otthon Start program feltétételeit. Többek között ettől a dátumtól már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Ezek a változások is november 15-től lépnek életbe.
2025. 11. 14. 13:30
Megosztás:

Magyarország a paprikára épít: 10. hely Európában a friss paprika exportjában, 5. a szárítottban

A paprika az a termék, amely világszerte összefonódik Magyarországgal. Helyet kap a hagyományos gulyásban, lecsóban vagy paprikás ételekben, szárított formája pedig a nemzeti konyha szimbóluma.
2025. 11. 14. 13:00
Megosztás: