Betilthatják a Mercedest az Európai Unióban

Akár egyes Mercedes-modellek betiltását is maga után vonhatja, ha a Daimlernek nem sikerült rendeznie vitáját az Európai Bizottsággal - írja csütörtökön megjelent számában a European Voice című európai hetilap.

A lap ismerteti, hogy az autók légkondicionáló berendezéseiben használt gáz az európai jog szerint túl környezetszennyező, a német autógyártó pedig ez év január 1-jétől nem hozhatna forgalomba olyan új gépkocsit, amelynek légkondicionálójában ez az úgynevezett R134a jelű gáz található.
   

 Antonio Tajani, a bizottság ipar- és vállalkozáspolitikáért felelős tagja kötelezettségszegési eljárást helyezett kilátásba Németországgal szemben, ha lehetővé teszi, hogy az immáron betiltott gázzal működő légkondicionálókkal felszerelt autók kerüljenek forgalomba.
    

Nincs felmentés, nincs haladék, aki ilyen gázt használ, az megsérti a törvényt - jelentette ki Tajani, aki elutasította, hogy a bizottság felülbírálja az irányelvet. A lap szerint a gáz betiltása három olyan modellt érint, amelyet az elmúlt három évben engedélyeztek: a jelenlegi Mercedes A- és B-osztályt, valamint a ferdehátúakat.
    

Az idevágó irányelvet a lap szerint 2006-ban fogadták el, és eredetileg 2011. január 1-jén kellett volna hatályba lépnie, az autógyártók viszont további két év haladékot kaptak, hogy fel tudjanak készülni az átállásra. Az amerikai vállalatok pedig idő közben ki is dolgoztak egy olyan gázt, amely környezetkímélőbb, mint a betiltott.
    

A Daimler mindazonáltal azt állítja, hogy az új gáz 14 tesztből 10 esetben kigyulladt és tüzet okozott, egyszóval tűzveszélyes. Más gyártó nem jelzett ilyen problémát. A Daimler viszont azt állítja, hogy a jogilag kötelezően előírt teszteknél szigorúbb, a valós használati körülményeket tükröző kísérleteket végeztek. A gáz nagy nyomáson kapcsolatba kerül a tesztjármű kipufogó rendszerének forró alkatrészeivel. Lehet, hogy laboratóriumi körülmények között nehezen gyullad, de egy forró motortérben igenis gyúlékonnyá válhat - állapította meg a német autógyártó, amely a betiltott gáz esetében semmi hasonlót nem tapasztalt.
    

Az új légkondicionáló-gáz gyártói váltig állítják, hogy terméküket szigorú és alapos vizsgálatoknak vetették alá, az hatékony és biztonságos, nem gyúlékony. A bizottság értékelése szerint, ha az új gáz csak a Mercedesekben nem biztonságos, akkor nem biztos, hogy a gáz a hibás, lehet, hogy a Mercedesek tervezése nem megfelelő az új gáz alkalmazásához. A lap idézi Chris Davies brit európai parlamenti (EP) képviselőt, aki szerint a Daimlernek autónként 20 dollár többletköltséget jelentene a gáz cseréje, és a német cég csak ezt akarja megspórolni.
   

 "Ha így van, súlyos hibát követtek el, amiért drágán meg fognak fizetni" - hangoztatta a brit politikus, aki az EP környezetvédelmi bizottságának tagja.
   

A European Voice szerint a német autógyártók a kezdetektől ellenezték a gáz lecserélését, azt mondták, nem lesz elég gáz, hogy minden autóban határidőre lecseréljék. A gáz előállítói szerint viszont ez sem volt igaz; azért állítottak elő kevés gázt, mert nem kaptak rá megrendelést a német autógyártóktól.
    

A Daimler szóvivője a lapnak kijelentette, hogy egyelőre továbbra is a betiltott gázt fogják használni, és párbeszédet folytatnak a német és európai hatóságokkal, hogy megoldást találjanak a problémára. A német kormány mindeközben azt kérte a bizottságtól, hogy újabb egy évvel, 2013 végéig tolja ki a tilalom életbe léptetését, hogy az esetleges biztonsági aggályokat tanulmányozni lehessen. Erre a kérésre az Európai Bizottság egyelőre nem válaszolt. (MTI)


Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Több mint 250 céget vizsgál a GVH jelenleg kartellezés gyanújával

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már hat új kartell eljárás megindítására került sor.
2026. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás:

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
2026. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás:

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
2026. 09. 25. 12:01
Megosztás:

USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
2026. 09. 25. 11:30
Megosztás:

A NAV felmérést készít az eÁFA rendszert használók körében

Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 25. 10:30
Megosztás:

Újabb, évtizedes távlatokban nem látott rekordon a hosszú kötvényhozamok

A 10 éves amerikai állampapírhozam csütörtökön 5,16%-ra emelkedett, pedig már a szerdai 5,11% is 2007 óta nem látott magas érték volt. A rövidebb lejáratok most nem változtak, a 2 éves hozam maradt 4,90%-on.
2026. 09. 25. 10:00
Megosztás:

Enyhe mínuszban zártak az európai tőzsdék; a BUX sem volt kivétel

Csütörtökön is folytatódott az előző napi rossz hangulat az európai tőzsdéken: a Stoxx 600 szinte egész nap negatívban volt, zárásra végül 0,5%-kal múlta alul az előző nap végi értékét.
2026. 09. 25. 09:30
Megosztás:

Semmi változás a Közel-Keleten, tovább emelkedtek az energiaárak

A piacokat meghatározó két nagy geopolitikai játszmából egyikben sem történt érdemi előrelépés. Hszi Csin-ping washingtoni látogatása egyelőre látványos formalitásokat, de semmi új tartalmat nem hozott, sem pozitív, sem negatív értelemben.
2026. 09. 25. 09:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 09. 25. 08:30
Megosztás:

Nagy-Britanniának tíz éven belül újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Tony Blair volt brit miniszterelnök elemzőintézete szerint Nagy-Britanniának tíz éven belül ismét csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, de ehhez az EU-ban is radikális reformokra van szükség.
2026. 09. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 4 milliárd forintból megújult a Pannon Egyetem

Több mint 4 milliárd forintos európai uniós támogatásból megújult a Pannon Egyetem oktatási, digitális és infrastrukturális környezete.
2026. 09. 25. 07:30
Megosztás: