Bírálja a líbiai együttműködést az Amnesty International

Az Európai Unió azzal, hogy szorosabbra fogja az együttműködést Líbiával az Európába tartó menekültek és migránsok megfékezésének céljából, hozzájárul több ezer ember jogainak megsértéséhez - vélekedett az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogvédő szervezet közleményében.

Bírálja a líbiai együttműködést az Amnesty International

"Az EU egyértelművé tette, elszánt abban, hogy bármi áron megakadályozza a menekültek és migránsok kontinensre érkezését, figyelmen kívül hagyva az emberi jogokat" - jelentette ki Magdalena Mughrabi, az AI közel-keleti és észak-afrikai megbízott igazgatója. "A líbiai parti őrség kutató és mentő műveletét fejleszteni kell, hogy még több ember életét tudja megmenteni a tengeren, de (...) miután ezreket fognak el és küldenek vissza a szárazföldre, a menekültügyi őrizetben kínzásnak és más jogsértéseknek vannak kitéve" - tette hozzá.
  

Az AI-nak több menekült és migráns arról számolt be, hogy a líbiai parti őrség lőfegyvert használt ellenük és fizikailag bántalmazta őket, amikor az Olaszországba tartó hajójukat feltartóztatták. Mások arról beszéltek, hogy a menekültügyi őrizetekben kínzásnak, szexuális bántalmazásnak és más, kegyetlen bánásmódnak voltak kitéve. A jogvédő szervezet szerint volt olyan eset is, amikor a líbiai hatóságok szándékosan nem vettek tudomást egy süllyedő hajóról, amelynek a fedélzetén mintegy 120 ember tartózkodott.
    

A Líbiát átható erőszak és jognélküliség dacára - főleg a szubszaharai Afrikából - százezrek érkeznek az észak-afrikai országba háborúk, üldöztetések vagy minden képzeletet felülmúló szegénység elől menekülve - emelte ki az AI.
    

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint több mint 2100 ember vesztette életét az év első öt hónapjában a Líbiából Olaszország felé vezető tengeri úton. Azt a több mint 49 ezer embert, akik túlélték az utat, szinte kizárólag az EU tengeri mentőakciója, civil szervezetek vagy kereskedelmi hajók mentették ki a Földközi-tengerből.
    

A líbiai törvények értelmében bűncselekményt követ el az, aki irregulárisan lép be, tartózkodik vagy hagyja el az ország területét, a kitoloncolás céljából pedig határozatlan ideig őrizetben lehet tartani az erre ítélt embereket. A kitoloncolásra várók gyakran hónapokat töltenek fogságban a külvilágtól elszigetelten, és nem tudnak panasszal élni a fogva tartásuk miatt, vagy nem tudnak nemzetközi védelemért folyamodni, mivel Líbiában nincsen menekültügyi rendszer. A líbiai hatóságok a kitoloncolásokat anélkül hajtják végre, hogy az illető egyéni helyzetét, körülményeit figyelembe vennék - áll az AI közleményében.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: